Ismét módosítottak a Man Booker szabályzatán

.konyvesblog. | 2018. január 10. |

Egy módosításnak köszönhetően mostantól független írországi kiadók is jelölhetnek szépirodalmi könyveket a tekintélyes Man Booker-díjra. Öt év óta ez a második nagy módosítás: 2013-ban úgy bővítették ki a pályázók körét, hogy a rákövetkező évtől már az amerikai íróknak is lehetőségük nyílt a díj elnyerésére (azóta 2016-ban és 2017-ben is amerikai szerző nyert).

A kiírás szerint eddig is esélyük volt az ír szerzőknek a Man Bookerre, ehhez viszont az kellett, hogy a pályázó írországi kiadóknak legyen székhelyük Nagy-Britanniában is. Ezt a feltételt most eltörölték, amit a Man Booker Alapítvány a brit és az ír kiadói piac közt fennálló „különleges kapcsolattal” magyarázott.

Mike McCormack Solar Bones című – díjnyertes és amúgy 2016-ban Írországban az év könyvének választott – regényét például 2017-ben csak azután jelölhették a Man Bookerre, hogy kiadta a skóciai Canongate, és végül a hosszúlistáig jutott. Ha ugyanez a könyv, tegyük fel, most jelenne meg, akkor kiadója, a dublini Tramp Press már minden további nélkül pályázhatna vele a díjra.

Forrás: BBC

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.