Ismét a rászoruló könyvtárakért rajzolnak a Pagonyban

.konyvesblog. | 2017. december 06. |

Idén második alkalommal rendezik meg a Rajzolj nekem! akciót: ennek lényege, hogy az olvasók egyedi rajzot kérhetnek a felkért illusztrátoroktól, a befolyt adományokból pedig a Pozsonyi Pagony Kiadó beszerzési áron ad könyveket, amelyekkel a rászoruló, kistelepülési könyvtárakat szeretnék támogatni.

Tavaly a résztvevő illusztrátorok egy nap alatt 140 egyedi rajzot készítettek, összesen 700 ezer forint adomány gyűlt össze, és mindebből 600 darab könyvet sikerült a rászoruló könyvtáraknak eljuttatni. Ezek a könyvtárak megfelelő anyagi források nélkül általában nem jutnak hozzá a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomhoz, pedig gyakori eset, hogy a könyvtár az a pont, ahol a gyerekek más lehetőségek híján találkozni tudnak a könyvekkel, ahol olvasóvá válhatnak.

December 10-én vasárnap 10-17 óráig Baranyai (b) András, Bernát Barbara, Dániel András, Horváth Ildikó, Kőszeghy Csilla, Pásztohy Panka és Szegedi Katalin illusztrátorok várják az egyedi rajzra vágyókat a Bartók Béla úti Pagonyban. Még több információért katt ide!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.