Instaköltészetet olvas a nyáron Emma Watson

Instaköltészetet olvas a nyáron Emma Watson

.konyvesblog. | 2018. július 04. |


(Kép forrása)

Emma Watson színésznő könyvklubja, az Our Shared Shelf most először egy verseskötetet választott, a nyári olvasmányuk pedig nem más, mint Rupi Kaur Milk and Honey című kötete. Utóbbi, amely több mint egy évig szerepelt a New York Times bestseller-listáján, eredetileg magánkiadásban jelent meg még 2014-ben.

A Könyves Magazin idei első számában nagycikkben foglalkoztunk az instaköltészettel, akkor például ezt írtuk róla:

„Kaur épp annyit mutat meg egy problémából, hogy azt bárki a magáénak érezhesse, de az univerzalitás miatt senkinek nincs tere és lehetősége a teljes azonosulásra.”

„Utálom azt mondani, hogy Rupi <<elérhetővé>> tette a költészetet, ám még ha ez igaz is, semmi könnyű vagy hozzáférhető nincs abban, amikről beszél” – vélte Emma Watson, kimondottan merésznek nevezve azokat a témákat, melyeket Kaur verseiben tárgyal. Kaurt a színésznő egy olyan 25 éves lányként jellemezte, aki kimondja a kimondhatatlant: hogy megerőszakolták, hogy volt idő, amikor zaklatták, hogy menstruál.

Watson beszélt arról is, hogy a versek mindig is fontos szerepet játszottak az életében, és a versmondás volt az, ami alapvetően a színészet felé terelte, de az egyetem után nem volt biztos abban, hogy a költészet továbbra is hangsúlyos marad az életében. Most mindenesetre a könyvklubja júliusban és augusztusban a Milk and Honey-t olvassa majd.

Forrás: Bustle

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.