Általános cikkek

Rowling felnőtteknek írt: The Casual Vacancy

Fleuriste | 2012. július 03. |

J.K. Rowling kiadója a honlapján közzétette az írónő első, felnőtteknek szánt regényének borítóját. A fekete komédiának szánt és a tervek szerint szeptemberben megjelenő könyvet már most az év egyik szenzációjaként emlegetik.

Az év második felének egyik legjobban várt könyve J.K. Rowling első, felnőtteknek szóló regénye lesz. A kötet szeptember végén jelenik meg, a készülő könyvről azonban a kiadó addig is gondosan adagolja az információmorzsákat, felcsigázva vagy éppen fenntartva ezzel az olvasók érdeklődését.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a regény a The Casual Vacancy címet viseli, a könyvet kiadó Little, Brown and Company pedig a honlapján most közzétette azt is, milyen lesz a borítója.

A kiadó által fekete komédiaként aposztrofált regény cselekménye egy látszólag idilli angol városkában, Pagfordban játszódik. De ez csak a látszat. A fülszöveg szerint komoly háborúskodások dúlnak a színfalak mögött: gazdagok a szegények ellen, kamaszok a szüleik ellen, feleségek a férjeik ellen, tanárok a diákjaik ellen. Történetünk kezdetén egy Barry Fairbrother nevű férfi váratlan halála borzolja a kedélyeket, az igazi viszály pedig csak ekkor kezdődik. A tét, hogy ki foglalja el Barry üresen maradt székét a községi tanácsban, ki győzedelmeskedik majd a szenvedéllyel átitatott és kettős játszmáktól sem mentes választáson?

A 480 oldalasra tervezett regény a papíralapú kiadás mellett ekönyvként és hangoskönyvként is megjelenik, ez utóbbi Tom Hollander előadásában.

Jon Howells, a Waterstones nevű brit könyvhálózat képviselője még korábban az AP-nek úgy nyilatkozott, hogy Rowling új regénye várhatóan az év egyik bestsellerre lesz. Az elvárások nagyok, de azt még a legelfogultabb hívek sem gondolják, hogy az írónő az eladásokat tekintve meg tudja ugorni a Harry Potter-sorozat által felállított lécet. Az 1997 és 2007 között megjelent hét kötetből ugyanis világszerte 450 millió példányt adtak el.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.