Első mondat: “Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani” (5.)
Egymás mellett élünk, ismerjük egymást, szomszédok vagyunk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne tennénk meg bármilyen mocsokságot a másikkal. Szomszédnak lenni életforma, és bár Márai Sándor a budaiságból igyekezett levezetni egyfajta minőséget, valójában az ezer szomszéd országa vagyunk. Závada Pál Egy piaci nap című regénye olvasása közben a düh, a szomorúság és a teljes értetlenség kavarog bennem, mert megmutatta ennek a szomszédországnak a működését, hogy miközben a lépcsőházban kedvesen köszönünk egymásnak, valójában irigyek, féltékenyek és gyűlölködők vagyunk, egyszerű, sokféleképpen értelmezhető jelekből teljes élettörténeteket húzunk fel, amiket nem hipotézisként, hanem kemény tényként élünk meg. Az 1946-os kunmadarasi pogromról írt felkavaró, remek regényt Závada Pál.
Závada Pál: Egy piaci nap
Magvető, 2016, 222 oldal, 3290 Ft
A második világháború borzalmairól sok, az azt követő, legalább ennyire fontos időszakról kevés történetet dolgozott fel az irodalom, pedig az átmeneti években sok zsidóellenes incidens történt. A háborúval a zsidógyűlölet nem szűnt meg, nem jött el egy békés világ, 1946-49 között nagyon sok véres zsidóellenes eseményt ismerni Soprontól Pécsen és Miskolcon át Szegedig.
Egy volt ezek közül a kunmadarasi pogrom: 1946. május 20-21-én a regénybeli Kunvadason több száz fős tömeg gyűlik össze, megtámadja a helyi zsidókat, többen meghalnak. Sok szempontból döbbenetes az eset, de Závada regénye mégis azért rendkívül erős, mert átlagemberek, szomszédok motivációit, cselekedeteit és gondolkodását ábrázolja. A hétköznapok gyűlölete a regény témája, azoké az embereké, akik a vesztes második világháború után mély identitáskrízisbe kerültek anyagilag és szellemileg is. A kunvadasi piacon erőszakot tevő emberek egy közösségben éltek, ismerték egymást, ezért döbbenetes az erőszak, amibe belekeveredtek. A világot jóra és rosszra, mi-re és ők-re, vagyis magyarokra és zsidókra osztó gondolkodás felülírt minden egyszerű emberi kapcsolatot, érzést és gondolkodást, hogy a végén a piacon magukból kivetkőzött büntetőbrigádként viselkedjenek a lincselők, akik közül kiválik egy csak nőkből álló csapat is. Az megint csak meglepő, hogy bárki szívesen részt vesz a lincselésben, politikailag színes a csoport, általában mindenki alacsonyabb rétegekből jön, a közös cél az, hogy a zsidókat megbüntessék, vagy a faluból elkergessék őket. A gyűlölet nagyon könnyen rántja össze az egyébként sok színű közösséget.
Még májusban, a regény megjelenésekor készített Rostás Eni egy sűrű, izgalmas interjút Závada Pállal és Zoltán Gáborral. Akkor Závada ezt mondta:
"Amikor először olvastam a kunmadarasi pogromról, emlékszem, nem akartam elhinni. Azt hittem, túlzás, aztán rájöttem, hogy még szörnyűbb a helyzet. Az biztos, hogy évekig vagy akár évtizedekig eltarthat, amíg az embert olyan formában nyugtalanítja a dolog, hogy egyszerre él át szégyent, értetlenséget, kibogozhatatlanságot és gyanít mögötte rengeteg hazugságot. A rosszul elföldelt, tudat alá betuszkolni próbált bűnrészességekről beszélek, az összes szégyellnivaló ügyről, amiben nem tettünk semmit, vagy épp tettesek, tettestársak, cinkosok voltunk."
A regénybeli Kunvadason a keddi piacnapon a parasztasszonyok megtámadták a főként helyi, zsidó árusokat. Például megtámadták az árdrágító tojáskereskedőt, papuccsal is verték. Az eset azért döbbenetes, mert a tömeg egyre nőtt, a megerősített rendőrség semmit nem tett, ahogy egyébként az emberek nagy része tétlenül nézte az eseményeket, így az erőszak elszabadult, hárman meghaltak, sokan megsérültek.
“Miért bántotta maga ezeket a zsidókat, akikkel maguknak soha nem volt bajuk?
Bajunk, az nem volt, tisztelt bíróság… De tetszik tudni, mikor a németek beköltöztek hozzánk, a gettózás után ugye odakerültek a mi házunkba a Rosenstein Bélának a bútorai.
Hogy kerültek azok oda?
Elég nehezen, mert kézbe’ volt muszáj hazacipelnünk a férjemmel. De hát más bútorunk nem is volt! És a Rosenstein Béla nem is jött haza. De viszont hazajött az öccse, a szódás Józsi, tetszik tudni. És mivel az ő bútorait addigra már elvitte a párt, márminthogy a sajátjuk, a kommunista párt, ezért a Józsi eljött az enyimért, hogy az a Béla bútora. És el is vitte. Az uram akkor bizony szidni kezdte a Rosenstein Józsit.” (126)
Az Egy piaci napban az elbeszélővel együtt, a meglévő nyomokból, vallomásokból és újságcikkekből próbáljuk kinyomozni, mi is történt valójában a kunvadasi piacon, illetve ki lehetett ott a felbujtó. A könyvben olya erős a bírósági tárgyalás, hogy tárgyalótermi drámának is beillene, elsősorban azért, mert a dramaturgia is arra a feszültségre épít, ami egy ilyen tárgyalássorozaton történik.
A piaci lincselés felvezető eseménye, hogy Hadnagy Sándor tanítónak és leventeoktatónak Karcagra kell mennie a másodfokú bíróságra, a támogató tömeg csak gyűlik, a közösségben fontos szerepet betöltő tanító esete politikai üggyé válik, kiáll mellette a Kisgazdapárt, a Parasztpárt és a Nőszövetség is. A rendőrök Karcag határában feltartják a tömeget, csak ötven embert akarnak átengedni, az emberek egyre dühösebbek, de akkor pattan el a húr, amikor elterjed hír, hogy a zsidók gyerekeket raboltak el, kolbászt készítenek a húsukból:
“Rádai Etel! Mit tud ehhez hozzáfűzni?
Hát én azt, tisztelt bíróság, hogy már hetekkel előbb az a szóbeszéd járta, hogy a zsidók elpusztitják a magyar gyerekeket, és magyar koponyákkal akarják az utat kikövezni. Meg hogy milyen jó dolga van a zsidóknak, mink, a szegény nép meg éhezünk.
Maguk elhitték a gyerekhúsból kolbász meséjét?
Nem. De hagytuk magunkat rábeszélni.” (127-128.)
Az Egy piaci nap történetét Hadnagy Sándor felesége, Csóka Mária meséli el, aki igyekszik mindenhol ott lenni, az eseményekről beszámolni. A regény legjobb húzása az ő elbeszélői szerepeltetése, az ő, jobboldali nézőpontjából ismerjük meg a szereplőket, az eseményeket, illetve az ő vívódásaiból közelíthetünk az értelmezésekhez. A regény eredetileg színpadi darabnak készült, ezért dramaturgiailag sokkal feszesebb, jól elkülöníthetőek a nézőpontok, az E/1. személyű beszélő monológjait nagy erővel bontják meg a tömegjelenetek a piacon, a bíróságon vagy a pártgyűlésen. Závada ezt a borzasztóan kényes ügyet egy elfogult, érintett, bizonytalan elbeszélővel mesélteti el: a férje ártatlansága még úgy is egyértelmű számára, hogy nem ért egyet mindenben vele, de jegyzetel, tudósít, és bár nincs mindenhol jelen, de igyekszik:
“Mert - nem tudom megmagyarázni, de - csillapíthatatlan mehetnékem támadt, ám annak semmi köze nem volt a szüleimért való aggódásnak. Az utcán akartam lenni, hogy közelről tapasztaljak meg mindent, hogy a saját szememmel lássam, mi folyik - s ne mások gyatra emlékezetére és koholmányaira legyek ráutalva” (99.).
Csóka Mária elbeszélői főszerepe tökéletes választás egy olyan regény esetében, amiben iszonyú nehéz rendet vágni a nézőpontok igazsága között, ahogy ő, úgy az olvasó se tud mindent, egymásra vagyunk utalva, és végig van valami nyugtalanító abban, amilyen megértő a történésekkel szemben, bár néha együttérző a meglincselt zsidókkal, viszont ő sem látja be, milyen szörnyű bűnt követtek el Kunvadason. Személyes története nem kap önálló hangsúlyt, csak az események szempontjából alakul a karakterábrázolása. A társas kapcsolataiból sem tudunk meg sokat róla: a a háborút megjárt férjével közös élete nem problémamentes, de az igazán érdekes viszony a férje politikai ellenfelének, a kommunista Hámos Ferenc feleségével, Gellért Irénnel alakul ki. A falu utóbbiakat is elűzi, de ez nem jelenti azt, hogy kapcsolatuk megszakadna.
Az Egy piaci nap az idei év eddigi legfelkavaróbb könyve, ami folyamatos önvizsgálatra és reflexióra kényszeríti az olvasót. Alapvetően minden könyv megváltoztat minket, de Závada regénye után fókuszcsoportos vizsgálatokat kellene végezni, hogy mi ment bennünk félre ennyire.
Ne menjünk el amellett sem, hogy sajnos nagyon aktuális olvasata is van a regénynek, nem a pogrom miatt. Az Egy piaci nap egy olyan közéleti kontextusban jelenik meg, amikor a házmesterünk ránk zárja az ajtót, a szomszédok meg egymásnak esnek, mert mindig könnyebb az emberekben lévő félelmekre és nem-tudásra építeni, mint valódi problémákat megoldani. A félelemnek, és a félelemből táplálkozó gyűlöletnek kell legyen célpontja, és a többségi társadalom számára ezeket a csoportokat könnyű is kijelölni: cigányok, zsidók, homoszexuálisok vagy épp most a menekültek, vagyis bárki, aki nem a többségi társadalomhoz tartozik. Ebből a regényből nagyon tisztán láthatjuk, hogy milyen roppant egyszerű előítéletek és félelmek mentén gondolkodunk és szervezzük az életünket, és hogy mennyire veszélyes, ha a politika ezt a félelmet eszközül használja.
