Hetven éve, 1943. január 1-jén fagyott meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, aki írói álnevén, P. Howardként is ontotta magából a regényeket. Neki köszönhetjük Fülig Jimmyt, Gorcsev Ivánt és Piszkos Fredet, művei olvasottsága sokak szerint Jókaiéval vetekszik, a regényei közül többet meg is filmesítettek. Mi most hat pontban igyekeztünk összeszedni az életéről szóló legérdekesebb tényeket, városi legendákat, híreszteléseket, regényeivel, leghíresebb alakjaival pedig külön posztban foglalkozunk.
1. Aki kis híján színész (és bokszoló) lett
Reich Jenő néven Budapesten született 1905. március 29-én, apja nyomdai tisztviselő volt. A Kertész utcai polgári iskolából kicsapták, mert szájon vágta zsidózó tanárát. Egészen fiatalon beleszeretett az ökölvívásba, edzője, Székely József azonban egyszer úgy eltalálta Jenőt, hogy a fiúnak eltörött az orrnyerge. Titokban több egyesület, így a Spárta és az FTC edzéseire is eljárt, ha pedig nem a ringben edzett, akkor autodidakta módon franciául tanult. A sport helyett azonban – gyermekkori álmát követve – a színészetet választotta. 19 évesen legjobb barátjával, a házukban lakó Buttola Edével együtt jelentkezett Rákosi Szidi iskolájába. Fel is vették mindkettejüket. A színitanodában azonban csak statisztaszerep jutott neki (arra azonban még volt energiája, hogy Buttola Edével lapot alapítson, a Nagykörútnak azonban csak egyetlen száma jelent meg), itthoni színházi karrierjét pedig megpecsételte, amikor az egyik előadáson leejtette a híres színészt, Törzs Jenőt. Rejtőnek mennie kellett a színháztól.
2. Fülig Jimmy útra kel
Színi tanulmányait ezt követően Berlinben, Max Reinhardtnál folytatta (itt főleg a színdarabírás kulisszatitkait igyekezett elsajátítani), közben egy magyar zsoké jóvoltából lovakat csutakolt az ügetőn, így némi pénzhez is jutott. Ez azonban nem tartott soká, és az örökös pénzzavarral küszködő fiú hamarosan továbbállt: Hamburgban dokkmunkásként, Svájcban házalóként dolgozott (mivel nem volt engedélye, itt két hétre állítólag hűvösre került). Ezután Prágába, majd Bécsbe vezetett az útja. „Kábelt raktam a Fleischmarkton és lapátoltam havat kiskabátban, szakadt talpú cipőben, harmincnyolc fokos lázzal, a harmincfokos hidegben, a többiekhez viszonyítva aránylag egészségesen és jól öltözötten” – idézi fel ezeket a napokat a kutatók szerint ugyanakkor eléggé bulvárszagúra sikeredett önéletírásában. Állítólag megfordult Konstantinápolyban, Ankarában, Felső-Ausztriában, Dalmáciában, ezeket a helyeket, ahogy ő mondta, hobóként, „vasutak tetején, tengelyén, gyalog, zsúpkocsin, fedeles szekéren, időnként a csavargók börtönében pihenve” utazta be. Amikor Párizsba érkezett, mindössze húsz lej volt a zsebében: árult cukorkát, majd mosogatónak állt, dolgozott cementgyárban és cirkuszban. Eljutott Marseille-be, és járt Afrikában is, az azonban vitatott, hogy az idegenlégióban szolgált-e. Az Egy fiatal magyar író fantasztikus élete című írásában mindenesetre ő maga azt állítja, hogy egy ezredorvos kitüntető jóvoltából és „egy megevett fél darab szappan segítségével” szabadult a légióból. (A témáról bővebben itt.)
3. A Karinthy-féle marketing
Szoros barátság fűzte Karinthy Frigyeshez, aki a rá jellemző, ötletes módon tette egyik napról a másikra ismertté nevét. Karinthy a Pesti Napló hasábjain Rejtő rejtélyes eltűnéséről számolt be, majd nyílt levelet intézett hozzá, kérve, ne legyen öngyilkos. „Jenő, gyere haza, minden meg van bocsátva!” – fejezte be írását. Rejtő, aki mit sem tudott erről, a lapszám elolvasása után már ismert emberként tért haza Bécsből, ahová még ismeretlenként távozott. Rejtő így számolt be erről az időszakról: „Néhány részeg barátom a Duna-parton fellármázta miattam a mentőőrséget (búcsúestém után) és míg én Bécs felé robogtam, addig itthon a kőnyomatos híradása után a lapok elparentáltak. Nagylelkű pártfogóm és mesterem, Karinthy Frigyes egy szép, meleg hangú cikket írt rólam a Pesti Naplóba. Természetesen nyomban hazatértem, egyrészt hogy megcáfoljam a halálhíremet, másrészt hogy lássam, mi történik egy emberrel, aki halála után aránylag jó egészségben megjelenik a Nagykörúton. Semmi sem történt, csak az, hogy itt ragadtam még egy pár hónapig. Szereztem egy-két tanítványt, főként baráti körömből, akiket nyelvekre oktattam. Néha egyik újság hozta kisebb dolgaimat, egy heti újságnál mint riporter, tördelő és szerkesztőségi titkár működtem havi negyven pengőért. Állás után hiába jártam. Szerettem volna egy kis fixkeresetet, hogy módomban legyen nyugodtabb fejjel dolgozni. Mindamellett befejeztem egy színdarabot és író lettem... A darabomtól sokat remélek, hozzáértők, akik eddig részleteket olvastak, sikerrel bíztatnak.”
4. A városi legenda
Salamon Béla ajánlására került a Teréz körúti Színpadhoz, ahol háziszerző lett: Aki mer, az nyer című zenés darabját 150-szer adták elő Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével, Úrilány szobát keres című színművéből pedig film is készült. Mintegy 120 jelenete maradt fenn, ezek javát Tévedésből jelentik címmel adták ki 1988-ban. Bár darabjait játszották, regényei sikeresek voltak, volt olyan hónap, amikor 2 ezer pengőt keresett, bohém életmódja és kártyaszenvedélye miatt mégsem volt soha pénze. Mindenhonnan előlegeket vett fel, hogy vállalásait teljesítse, nemcsak kávéval és cigarettával küzdött az elalvás ellen, az azonban a városi legendák világába tartozik, hogy amikor megszorult, a kávéházi pincért kéziratlapokkal fizette ki, amelyeket azután a kiadónál lehetett „beváltani”. A Színes Város csoport 2012-es internetes szavazásán mindenesetre a többség úgy döntött, hogy a legendabeli pincér kerüljön egy budapesti tűzfalra, megelőzve ezzel Nikola Tesla vagy Füttyös Gyuri képét. A város más módon is emlékezik híres szülöttére: 1994-ben Erzsébetváros önkormányzata emléktáblát állított szülőháza falán, 2001 óta a Szövetség utcának ez a szakasza, illetve a Hevesi Sándor tér egy része pedig Rejtő Jenő nevét viseli.
5. Na, de ki az a P. Howard?
Zsenialitása regényeiben mutatkozik meg, hiszen megújította a ponyvát. Egy „tízfilléres” regénnyel akár két nap alatt végzett, majd a Nova kiadó pengősregényeit írta. Egy szerződésben kéthetente egy 120 oldalas regény megírását vállalta, és ezt teljesítette is, noha aprólékosan, a szövegen sokat javítva dolgozott. A Nova elvileg külföldi irodalmat adott ki, innen ered a P. Howard írói álnév. Rejtő regényei átmenetek a kalandregény és annak paródiája között, a légiós és matrózregényeket művészetté nemesítette. Hősei csetlő-botló kisemberek, akiknek végül igazságot szolgáltat a sors, a történetek fordulatosak, a jellemek alig árnyaltak. Rejtő egyéni humorát a pesti vagánynyelv és aszfalthumor leleményei, szójátékok, meglepő szerkezetek jellemzik. Különösen indításai zseniálisak (Uram, a késemért jöttem; Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat), bizarr fordulatai mintát teremtettek. Kiszólásai, csattanói ma is közszájon forognak, regényein nemzedékek nőttek fel. Ő az egyetlen ponyvaíró, akit az irodalomtörténet is értékel – igaz csak utólag, saját korában alig említették, bár az olvasók egymás kezéből kapkodták köteteit. Így volt ez a II. világháború után is, a hivatalos kultúrpolitika sokáig nem vett róla tudomást, könyvei csak 1960 után jelenhettek meg, akkor viszont Jókaival vetekedett népszerűsége, ami a mai napig sem csökkent.
6. A munkaszolgálat
Rejtő Jenő nem volt még harmincnyolc éves, amikor az ukrajnai Jevdokovóban halálra fagyott. Még 1942-ben az Egyedül vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtőről, nehezményezve benne, hogy az író ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. Rejtő ekkor súlyos betegen a nagykátai kórházban feküdt, innen hurcolták el munkaszolgálatra, és egy század beosztottjaként Ukrajnába került. Az ottani körülmények és a hatalmas hideg hamar felőrölték a szervezetét, és 1943. január 1-jén meghalt. Állítólag halála előtt is bajtársait szórakoztatta emlékezetből idézett regényrészleteivel.
Az összeállításhoz az MTI és a Színészkönyvtár anyagait is felhasználtuk.
