Herta Müller: Romániában kérdéses a demokrácia

.:wendy:. | 2010. január 12. |

Kérdéses dolog a demokrácia Romániában - állította az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller egy keddi osztrák lapnak adott interjúban.

A romániai születésű, 1987 óta Németországban élő írónő azt mondta a Der Standardnak: szülőhazájában járva még ma is érzi, hogy megfigyeli a titkosszolgálat.

Tény - mondta Müller -, hogy a rendszerváltás után a kommunista titkosszolgálat, a Securitate embereinek 40 százalékát átvette az új szervezet, az SRI. "Nem ugyanúgy csinálják, mint korábban, halálos fenyegetéseket már nem kapok, de folytatják. A jelek szerint továbbra is érdekük, hogy tudjam: amikor Romániában vagyok, szemmel tartanak" - fogalmazott.

A kérdésre, hogy mit jelent ez az ország demokratikus fejlődése szempontjából, azt felelte: azt jelenti, hogy a demokrácia "kérdéses dolog" Romániában. A korrupció és mindaz, amit az Európai Unió újra meg újra bírál Romániával kapcsolatban, azzal függ össze, hogy a régi rendszerhez tartozó politikai klikkek tagjai továbbra is segítik egymást.
A román sajtó a korrupciós ügyek egy részét feltárja, de következmények nélkül, az értelmiséget pedig nem érdekli a diktatórikus múlt feldolgozása és az újra pozícióba került régi káderek figyelése. Mindez az igazságszolgáltatás, illetve "a román Birthler-hatóság" feladata lenne - vélekedett, a rendszerváltás előtti titkosszolgálati szervek irattárát feldolgozó német hivatalra utalva.

Az ismert német szerző korábban egy berlini beszédében elmondta, hogy Romániában élve a diktatúra zaklatásai miatt az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. A Der Standardnak elmondta azt is: egy darabig, Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor bukásáig Németországban is megfigyelte a Securitate. Akkoriban a német hatóságok figyelmeztették, hogy veszélyben van. (forrás: MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók