Ha Paulo Coelho magyar író lenne: Oravecz Nóra

Valuska László | 2013. augusztus 15. |

Oravecz Nóra: Összekötve

Libri Könyvkiadó, 254 oldal, 2013

oravecz3.jpgA bal bicepszen egy Fodor Ákos-idézet (A szerző iphone-felvételei) 

Oravecz Nórának van egy blogja, a Facebookon gyorsabban gyártja az idézeteket, mint a Coelho-generátor, a Bookline e-könyves listáján a saját kiadású könyve vezetett (Tejszínhab nélkül), a Libri pedig kiadta az első regényét printben, ez az Összekötve. Ez utóbbi miatt elugrottam megnézni szerda este a Holdudvarba a könyvbemutatóját. A könyvbemutató előtt 25 perccel már jó nagy sor áll Nóra körül.  Ha a YOLO egy magyar író lenne, akkor Nóra lenne az.

Nóra igazi self-made woman, aki saját bevallása szerint annyira hiperaktív, hogy minden célját eléri. Van saját idézettel mintázott párnája és iPhone-tokja is például. Most könyvet írt, de a távolabbi célját is ismeri már: jelenjenek meg az írásai angolul is. Ha már az Árnyékszínháznak sikerült a Britain's Got Talentben vagy ha Palvin Barbaráért rajong a fél világ, akkor neki is működni fog. Ezért tetoválta a csuklójára, hogy Connected, mert utal a regény magyar címére, illetve hisz benne, hogy van fent valaki, akivel ő össze van kötve.

-Nagyon keveset tudok rólad. Már a második könyvedet írod meg.

-Nézz rám, mennyi energia van bennem, ez vagyok én! Hiperaktív vagyok, tele vagyok energiával, valamit csinálnom kell. Ha nem kötöm le az energiáimat, akkor depressziós leszek, megszűnik az élet, és akkor Nóri csak alszik.

-Mi ez a tetoválás a bal bicepszeden?

-Fodor Ákostól egy idézet: Én soha másban/ nem csalódom, csak saját/ ítéletemben. Ez egy pofon magamnak minden áldott napra, hogy ne ítélkezzem semmiről és senkiről, hogy miért jött, mi a feladata, mert hagyni kell, hogy az élet megmutassa.

oravecz5.jpg

Nóra 24 éves, nem tartja magát írónak. Csak azért ír, mert különben "bedepressziózna". Saját bevallása szerint a mai napig nem tudja, hogy kell írni, csak csinálja. Éveken keresztül semmi sikerélménye nem volt. 2011-ben be akarta fejezni az írást, mert 200 embernek írta a blogját, amikor történt valami, és egyik írását (Hova kurvultok csajok?) 16 ezren osztották meg, két nap alatt 120 ezren olvasták el, itt egy részlet belőle:

"Életemben egyszer fordultam meg a Jam-ben. Amikor kijöttünk a mosdóból maradandó élményben volt részem. Egy alkoholtól ittas lány pakolta össze az egyébként rohadtul szétcsúszott arcát, miközben a wc-s néninek magyarázkodott:

- Tudja, most visszamegyek a sráchoz. Csak a pénze miatt kell, mert annyira vonz. Gucci órája van érti, GUCCI! Egyébként rohadtul megaláz, de nem érdekel! Tudja???! NEM ÉRDEKEL!!!!!!!

Belegondolni is gyomorforgató abba, hogy hétvégente lányok ezrei alázzák, majd isszák le magukat ribancra, csak azért, mert a pasinak van pénze. Számomra felfoghatatlan, hogy ezeket a lányokat milyen logika vezérli? .. hogy majd a pasi eltartja? Vagy, hogy rajta keresztül mennek majd előre? .. Apropó. Miért nem kezdenek valamit magukkal??

És mégis. A pasik jelentős részének ez kell. Ne is titkoljátok srácok, egy mutatós dögös kilencvenhatvankilencvenes a jobbodon kábé olyan, mintha egy Porsche-ban érkeznél meg szombat este. Mindenki téged néz, mindenki irigy, hogy milyen nővel vagy, az meg már mit számít, hogy két értelmes szót nem tud megfogalmazni!" TOVÁBB ERRE>>

"Annyira őszintén tudtam megszólalni benne, hogy imádták. Elkezdtem a Facebookon gondolatokat megosztani, ami nem tudom, honnan jött, de a legjobb dolog volt. Az olvasók elkezdték a Citatumra feltölteni az idézeteket, és onnantól kezdve mindenki tőlem idézett. Mindenki unja Müller Péter és Paulo Coelho idézeteit, én meg napi szinten produkálok valamit. Ez őrület!"

Pedig Nórinak is Coelho a kedvence, amit nemcsak a Facebookon olvasható idézetek miatt sejthettünk, hanem a legmeghatározóbb olvasmányaiból is kiderül: Paulo Coelho Az alkimista, Jorge Bucay Életmesék, Eckhart Tolle A Most hatalma, szintén Tolle Új föld és Oprah Winfrey minden írása. A népszerű nőírok Helen Fieldingtől Rácz Zsuzsán át Fejős Éváig nem jönnek be neki: "Engem nem kötnek le. Annyira célirányosan tudtam, hogy mire van szükségem, hogy csak azt engedtem be, ami segít nekem. Egy női regény nem tud lekötni, nem ad semmit nekem. Ők ettől függetlenül tök szuperek."

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Itt vannak az IDÉZETEI>>

Webboltjában idézetes párnákat árul>>

Instagram>>

Tumblr>>

A sikerbejegyzés után megragadta a pillanatot, és azóta nem engedte el, pedig az egyik kiadó vezetője elküldte, hogy írjon csak idézeteket, blogposztokat, mert a regényírás nem neki való. "Akkor lehet ezt jól csinálni, ha mindig kiadom, ami bennem van. Nem érdekel, mit reagálnak rá, mert tudom, hogy ki kell adnom magamból, különben rosszul érzem magam. Fura lenne, hogy amíg száz rajongónál nem érdekeltek a vélemények, akkor most harminchatezernél érdekelni kezdene. Nekem az a dolgom, hogy kiadjak magamból mindent." Nóra intuícióból ír, megy haza és bekattan valami, talán csak három szó vagy három mondat, de rögtön írni kezd.

"Én vagyok az a lány, akit mindig kiközösítettek, mert mindig tudtam, hogy mit akarok" - mondja magáról Nóra, akinek nagy szerelmei nem voltak, Budapestre kellett költöznie, hogy igazi barátokra találjon.  

oravecz2.jpg

A könyvéről szándékoltan nem derült ki sok minden, de az igen, hogy "a könyvben minden karakterben egy kicsit benne vagyok", és az is, hogy "a könyvben lesz egy fordulat, amikor a lány karaktere megváltozik". A tömegben páran már olvasták az épp csak megjelent regényt, szerették. Az általános fülszöveg szerint erről szól a regény:

Kloé igazán elégedett az életével. Remek munkája van, szép lakása Budán, imád bulizni, szeretik a barátai, mindig eléri, amit akar. Csak hát a szerelem... az hiányzik az életéből. Mert valahogy mindig rosszul választ.
Ám amikor megismeri Benit, minden megváltozik. Mert ez a fiú különleges. Legalábbis elsőre úgy tűnik. Csakhogy, ahogy jobban megismerkednek, Kloénak be kell látnia: Beni talán még a többieknél is rosszabb. De akkor vajon miért vonzódik hozzá mégis ennyire? Miért nem tudja kiverni őt a fejéből? A lány nem is sejti, hogy köztük valami egészen más fajta kötelék húzódik, ami elválaszthatatlanul egymáshoz kapcsolja az életüket, ha akarják, ha nem. Valami, ami jóval kiegyensúlyozottabb a szerelemnél, és ha hinni mernek benne, örökre megváltoztathatja mindkettőjük sorsát.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.