Mi a közös a szomorú sorsú disznótársadalomban, egy szép nevű apácában és a hamburgi állatkert állataiban? Hát az, hogy mindannyian klasszikus gyerekkönyvek ihletői. Kisszínesek a gyerekirodalom világából.
Where The Wild Things Are
1955 novemberében a fiatal Maurice Sendak felvázolta az Ahol a vadlovak várnak című gyerekkönyve draftját. A probléma csak az volt, hogy Sendak nem tudott lovakat rajzolni, ráadásul semmi nem jutott eszébe, amivel helyettesíthette volna őket. Számos különböző állatnevet kipróbált, de valahogy egyikkel sem működött a cím, végül úgy döntött, egyszerűen csak „dolgokat” ír. (A könyv alapján készült film címe magyarul Ahol a vadak várnak lett.) A dolgok valójában szörnyek lettek, akiket Sendak a gyűlölt brooklyni rokonairól mintázott. A rokonoknak fogalmuk sem volt, hogyan kell beszélgetni egy gyerekkel, ezért csak megcibálták az arcát, és olyan félelmetes dolgokat mondtak, mint hogy olyan cuki vagy, meg tudnálak zabálni. Sendak tudta, hogy ha az anyja nem siet az ebédfőzéssel, akkor talán meg is teszik.
Malac a pácban
EB White a saját farmján töltött élményeiből merített klasszikus gyerekkönyvéhez. Egy nap, amikor elindult, hogy megetesse a disznóját, elkezdte megsajnálni, mert ez is, csakúgy, mint a többi disznó, halálra volt kárhoztatva. White azon kezdett gondolkodni, hogyan menthetné meg az állatot, és közben egy nagy, szürke pókot figyelt , aki ügyesen szőtte a hálóját. Innen már csak egy lépés volt Wilbur, a malac és Charlotte, a pók barátságának története. Hogy White valódi disznójával mi történt, arról nem szól a fáma.
Kíváncsi Gyurka
Hans Augusto Rey Hamburgban nőtt fel, és gyerekkorában imádta az állatkertet. Amikor gyerekkönyveket kezdett írni, sorra előszedte az állatkertben látott egzotikus állatokat. Első könyve például egy olyan zsiráfról szólt, aki összebarátkozott néhány majommal. Rey minden majmot saját személyiséggel ruházott fel, köztük George-ot, vagyis Gyurkát is, aki okos volt és kíváncsi. Annyira megkedvelte a figurát, hogy 1941-ben saját könyvet kanyarított köré. Kíváncsi Gyurkának nem kevesebbet köszönhet, mint az életét. Amikor a nácik megszállták Párizst, Rey és a felesége épp ott tartózkodott. Menekülés közben megállították őket a rendőrök, akik azt gondolták, kémeket fogtak, ám miután megtalálták Reynél a kéziratot, szabadon távozhattak, ugyanis a rendőrök szerint egy kém sem képes ennyire csodás történetet írni.
Madeline
Ludwig Bemelmans a Pete's Tavern nevű New York-i kisvendéglőben írta meg az első Madeline-könyvet 1939-ben, méghozzá a vendéglő menüjének hátuljára. A történet részben édesanyja bajorországi gyerekkorán, részben a saját élményein alapult, ugyanis ő volt a legkisebb fiú a bentlakásos iskolában. A főszereplő a felesége, a korábbi apáca, Madeleine nevét kapta, ám Bemelmans módosított rajta egy kicsit, hogy jobban rímeljen.
A kis herceg
Egy Antoine de Saint-Exupery nevű író-pilóta 1941-ben a kiadójával ebédelt New Yorkban, ebéd közben pedig egy kisfiú figuráját skiccelte fel egy szalvétára. Mikor a kiadója megkérdezte, hogy ki ez gyerek, Saint-Exupery annyit válaszolt, hogy csak egy emberke, akit a szívében hordoz. A kiadó azt javasolta, hogy írjon róla egy könyvet, két évvel később megjelent A kis herceg, a többi pedig már párnára nyomott, metaforává vált, motivációs üzenetként használt történelem.
Micimackó
AA Milne 1921-ben egy játékmackót ajándékozott a fiának a születésnapja alkalmából. Christopher Robin Winnie-the-Pooh-nak nevezte el a mackót a londoni állatkert Winnie nevű medvéje után. Milne különböző történeteket mesélt a kisfiának Micimackó kalandjairól, amelyeket egy londoni gyerekújság publikált. Az első Micimackó-könyv 1926-ban jelent meg, és örökre beírta apa, fia és a játékmackó nevét a gyerekirodalomba. Christopher azonban nem örült túlzottan a hirtelen jött hírnévnek, 1974-ben megjelent önéletrajzában az apját hibáztatta, amiért az ő gyermeki vállain kapaszkodott fel a sikerig.
Forrás: Neatorama
