Kemény Zsófi: Közös műalkotás az egyetemfoglalás

Kemény Zsófi: Közös műalkotás az egyetemfoglalás

A Szépírók Társasága az átalakítási folyamat kezdeteitől támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, tanárait és lemondott, legitim vezetését, és szolidáris a szabadságát és autonómiáját föl nem adó egyetemmel. 300 könyvet kaptak az SzFE egyetemfoglalói. 

vl | 2020. szeptember 11. |

2020. szeptember 8. délutánra könyvajándékozási demonstrációt szerveztek az olvasóközönség és az irodalmi szakma számára, amelynek során személyes üzenetekkel ellátott könyvadományokat gyűjtöttek az egyetem polgárainak. Az így létrejövő „rendkívüli kézikönyvtár” darabjai idővel az egyetem könyvtárának állományába kerülhetnek, illetve a hallgatókhoz is eljuthatnak, és így, a személyes üzenetek által, mementóként szolgálnak majd a következő generációk számára is.

„Sosem az volt a kérdés, hogy kiállunk-e az SzFE hallgatói mellett, sokkal inkább az, hogy milyen módon tegyük ezt. A hallgatók eddig olyan ötletesen, bátran és hitelesen képviselték az egyetem függetlenségét, hogy minden szervezetnek és magánszemélynek föl kell nőnie ehhez a feladathoz, ha valóban segíteni akar. A rendkívüli könyvtár ötlete is a hallgatóktól jött, ezt dolgoztuk ki és valósítottuk meg a Szépírók Társaságával. A könyvgyűjtés második órájában, amikor már közel 200 tételnél jártunk, kaptam egyet a sárga-fekete SzFE-s maszkok közül. Nagyon örültem neki, mert tudom, hogy önkéntesek varrják, és nehéz hozzájutni. Ha elteszek egyetlen emléket idénről, ez lesz az, nekem ez a maszk 2020.” (Czinki Ferenc)

“Az SZFE hallgatójaként és a #freeSzFE támogatójaként is hálás és büszke vagyok. Ezek a könyvek, és a személyes üzenetek akkor is megmaradnak, amikor már történelem lesz ez a hihetetlenül izgalmas időszak. Ez az egyetemfoglalás, a támogatók munkájával együtt, egy nagy közös műalkotás.” (Kemény Zsófi)

Fotó: Oláh Gergely Máté

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!