Kérem szépen, hol lehet jelentkezni a zavargásokra? - Élő Írók Társasága

Kérem szépen, hol lehet jelentkezni a zavargásokra? - Élő Írók Társasága

.konyvesblog. | 2018. január 31. |

eloiroktarsasaga2018.jpg

A Élő Költők Társasága után, amelyhez kortárs költők írtak új verseket, idén az Élő Írók Társaságával jelentkezik az Örkény Színház. Kortárs szépírókat kértek fel, hogy írjanak nekik egyperces novellát, mert bíznak benne, hogy „a színház névadója által megteremtett műfaj ma is él”. A szövegeket az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki, és január 22-től, vagyis a Magyar Kultúra Napjától minden nap megjelentetnek egyet a Youtube-csatornájukon. Csuja Imrének például Jászberényi Sándor egypercese, a Verébfióka jutott.

Takács Nóra Diánának pedig Bán Zsófia szövege a Nagy Őszi Zavargásokról:

Parti Nagy Lajos és Patkós Márton:

Háy János és Dóra Béla:

A 25 felkért író között szerepel többek közt Bodor Ádám, Darvasi László, Háy János, Kun Árpád, Szvoren Edina és Tóth Krisztina.

Élő költőket szavalnak élő színészek

Bár a költő eposzi jelzője a középiskolában leggyakrabban a halott, az Örkény Színház nemcsak a klasszikusokra és a kötelezőkre, de a kortársakra is kíváncsi volt. Az Anyám tyúkja (2) című előadásukra készülve felkértek 24 kortárs költőt, hogy írjanak verset a társulat...

A 2017-es Élő Költők-sorozat a tervek szerint ősszel jelenik meg hangoskönyvben a Mojzer Kiadó gondozásában, és valószínűleg az Élő Írókra is hasonló sors vár.  

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!