Az év német nyelvű regénye Terézia Mora Das Ungeheuer (A szörny) című műve. A soproni születésű írónő nemrég elnyerte érte a 2013-as Német Könyvdíjat, ami mondjuk úgy, hogy több volt mint jogos.
Először is, könyörögni szeretnék az olvasónak, aki ezt a könyvet majd (ha megjelent magyarul is) a kezébe veszi. Ne ezzel kezdje, hanem előbb olvassa el az írónő Az egyetlen ember a kontinensen című regényét. Elolvasta? Jó. Akkor most mehetünk tovább.
Hol tartasz a könyvben? – Fent az 520. oldalon, lent meg a 152-en
Egy nagyon különös kötetet vehetünk kezünkbe, ugyanis ez valójában két történet, amit nem csak a szövegbe beágyazva hordoz a mű, hanem szemmel láthatóan is: a lapok közepén egy csík húzódik végig. Felül van Darius Kopp története, lent Flóráé. Hol tartasz a könyvben? – Fent az 520. oldalon, lent meg a 152-en. Nincsen recept vagy használati utasítás, hogy hogyan kell azt olvasni, mindenki maga kell hogy kiötölje. Döntések sorozatát hozom meg, mire a végére érek.
Darius Kopp jól ismert szereplője már az előző Mora-regénynek is: a kissé túlsúlyos, szőke IT-sales manager ügyetlenkedi végig a szövegfolyamot, hol fontos tárgyalásokról késik egy órát, hol az ingét nem találja és botladozásai közben kelti fel a feleségét. A feleségét, Flórát, aki egy Magyarországról Berlinbe költözött bölcsész. Flóra három nyelven beszél, ír, fordít. Hol dramaturg, hol filmprodukcióban dolgozik. Darius csupa felszín, Flóra csupa mélység. Darius sosem ér fel Flóra szellemi magasságaiba. De nem is ez a dolga. Vagy mégis? Vagy mégsem? Kérdések sokaságát veti fel a regény, kezdjük a legfontosabbal.
Ti mit csináltok szombat délután?
Min osztozkodsz a pároddal? Mi az, amit a barátod/férjed/feleséged/csajod vagy nevezzük bárkinek, tud rólad? Mi az, amit nem tud? Miért nem tudja? Nem tudhatja, vagy nem veszi észre? Te mit osztasz meg az emberrel, akivel az életed osztod meg? Nos, Flóra és Darius megosztja az ágyát, a lakását, a házi kasszát, de ennél többet nem.
Míg olvasom a regényt (bármelyiket is), folyton Kárász Nelli és Takaró Sanyi jár az eszemben. Németh László Iszonyában Nelli megöli Sándort, holdfénnyel teli lelke végig fölötte áll a megcigányosodott szemű Sanyinak, bekebelezi az ő könnyed, derűs, hajlékony természetét. Takaró Sándor persze nem ördögi figura, csak éppen nem tudja, milyen óriás a felesége.
Szeretve lenni azt jelenti, hogy ismernek ÉS szeretnek. De vajon szerethet-e valaki, aki nem ismer? A válasz az, hogy biztosan, de biztosan nem jól. Az egyetlen ember a kontinensen azzal zárul, hogy megannyi viszontagság után Darius odalép a felesége elé, és elmondja, hogy „te vagy életem szerelme”. Milyen szép. És még igaz is. Darius őszintén és rajongva szereti a feleségét, vagyis inkább azt az embert, akit maga előtt lát, amennyit ebből a nőből megért. Neki Flórát illetően elég az a tudás, ami nyilvánvaló: a maga szegényesen kitalált narratívái mentén ismeri őt. Darius nincsen felelőssége teljes tudatában, mert nem tudja, hogy kivel áll szemben.
De jó, hogy nem a Takaró Sanyihoz mentem!
Flóra súlyosan depressziós. Az elmúlt tíz év alatt számtalanszor váltott munkahelyet, hol kirúgták, hol maga ment, mert idegösszeomlást kapott a kizsákmányoló főnökétől. Az egyik ilyen kórházi vakációján kérte meg a kezét Darius. Flóra ezután hátat fordított az úgynevezett kulturális életnek és elment pincérkedni. Hogy ez sem ment jobban, az már az első regényben is érzékelhető: Flóra hányásban, fekáliában és vérben fetrengve próbálja elérni a férjét a kávézó vécéjéből, mikor a főnöke még bekiabálja, hogy ha nem jössz ki rögtön, akkor ki vagy rúgva.
Darius szemét kiszúrhatná felesége állapota, aki sokszor egy hétig fel sem tud kelni, nem jár sehova, nincsenek barátai, társas élete. Ugyan a kapcsolatuk működni látszik, de a depresszió súlyosbodásával természetesen ez is széthullik. Az egyetlen, ami Dariusnak feltűnik, hogy feleségének mostanában nincs kedve a szexhez. De miért nem? Régen te is akartad!
Flórának már a városban élni is megterhelő, egy falusi házba költözik Berlin közelében. Először úgy látszik csak egy időre, majd már arról beszél, hogy soha többet nem akar visszaköltözni a nagyvárosba. Darius természetesen nem tud mit kezdeni a friss levegővel és a kertben szedett zöldségekkel. Nincs wifi? Pedig a pótcselekvésekre épült életének egy fontos pillére a szakmai szempontból releváns és kevésbé releváns hírek napi szintű böngészése. Ilyen idegességben telnek a hétvégék, amiket Darius Flóra mellett tölt vidéken.
Majd eljön a hétvége, mikor újra meglátogatja őt. Flóra nincs a házban. Nincs a kertben. A mobilja ki van kapcsolva. Darius leül a ház előtt egy székre és vár. Hogy az időt elüsse, a telefonján játszik. Flóra eközben már halott, de ezt férje akkor még nem tudja. Bármennyire is ellenszenves ez az érzelmileg gyermeki férfi, most mégis komolyan vesszük őt: a fájdalom, amit megél, hirtelen felnőtté teszi. Vajon mit okoz egy ilyen hétköznapi figura életében egy ekkora veszteség? Természetesen nem lesz tőle szimpatikus, de mégis csak sajnálatra méltó. Az én együttérzésemet mindenesetre megnyerte.
Darius útra kel, persze nem rögtön, hanem majd egy év tévénézés és fagyasztott pizzaevés után a végletekig elhanyagolt, valaha közös lakásból. Megtalálja Flóra dokumentumait. A feleségem magyarul írt? Őszinte megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy nejének volt egy másik élete, egy másik énje, amihez neki köze nem volt és amiről fogalma sem volt. Darius lefordíttatja a dokumentumokat, így lesz némi csavar a történetben: fent azt olvassuk, hogy éli meg Darius a gyászt, találja meg a szövegeket, fordíttatja le és olvassa el őket, lent pedig maguk a szövegek találhatók. Azt olvasom, amiről a főszereplő ír, hogy olvassa.
Mora kissé perverz humoráról jó néhány jelenet tanúskodik, például az, hogyan is hurcolja végig Magyarországon, majd Horvátországtól Albániáig a fél világon Darius a felesége hamvait – mondván sírhelyet keres. Így mennek ők, együtt, de mégis külön. Flóra már csak egy urnában a kocsi csomagtartójában. És éppen ezt látjuk a regény lapjain is: az egyikük története felül van, a másiké alul, mintha együtt mennének, de egy világ választja el ezt a két embert: élőt és halottat.
Szerző: Raffo Kamilla
