Nyolc éve jelent meg Tóth Krisztina Állatságok című kötete, mely vicces, ironikus verseket tartalmaz olyan különleges vagy messzi tájakon élő állatokról, mint az aguti vagy a fossza. Ebben a kötetben szerepel egy pitbull-vers is, mely bekerült egy harmadikosoknak szánt kísérleti tankönyvbe is. Erről a versről van szó:
Tóth Krisztina
Pitbull
Az ember
ha kutyát
simogat,
izgul,
főleg, ha
a kutya
netalán
pitbull.
Pedig
nem is egy
ideges
fajta:
akkor is
harap
ha nem
akarja.
Mindegy,
az ember
lába
vagy karja,
a pitbull
aztat
szépen
lekapja.
Vagyis
ha éppen
sétálni
indul
az ember
jobb, ha
nem jön a
pitbull.
De ha jön
akkor
ne simo-
gassa,
mert a ku-
tya őt
kettéha...
A vers miatt most - nyolc évvel az eredeti megjelenés után - több pitbullbarát tiltakozott, sőt, fenyegetőzött, sőt, volt, aki kilátásba helyezte, hogy pitbullal fogják széttépetni a költőt, ha nem írja le, hogy a pitbull egy békés fajta. Az ügyben most megszólalt Nyáry Krisztián, a Magvető igazgatója, az ő bejegyzése következik:
Vicces lenne, ha csak annyi történt volna, hogy emberek egy csoportja a lehető legkomolyobban tiltakozik egy verses mondóka ellen. De nem vicces, mert Tóth Krisztina költő napok óta – olykor életveszélyes – fenyegető üzeneteket kap e-mailben és telefonon, amiért egy nyolc éve megjelent gyerekvers-kötetében olyan mondókát írt, ami egyesek szerint sértheti a pitbullokat. A vers nemrég megjelent egy kísérleti tankönyvben, onnan eljutott a magyarországi pitbull-tulajdonosok egy köréhez, akik közül többen azt követelik, hogy vonja vissza vagy írja át a verset.
Vannak, akik azt írják, hogy Tóth Krisztina semmit sem tud a pitbullok valódi természetéről, és a törvényekre hivatkozva a tanköny betiltását követelik. Ha mindez vicces lenne, azt mondanám, hogy a költő egy jogszabályt öntött versbe, hiszen amikor a vers keletkezett, javában érvényben volt – az Alkotmánybíróság által azóta belső jogi koherenciazavar miatt eltörölt – 35/1997. (II. 26.) kormányrendelet, amely megtiltotta a pitbull terrier bármely módon való szaporítását és tenyésztését, és a kutyafajt életveszélyes, harci kutyának minősítette.
Volt, aki azt mondta a telefonban, hogy ha a költőnő nem írja le, hogy a pitbull eredendően jámbor fajta, akkor szét fogja tépetni a pitbulljával. Ha mindez vicces lenne, azt írnám, hogy a retorikailag felkészült úriember kiváló példát talált az ún. paradoxon költői eszközére (vö. „Te sem haltál meg népem nagy halottja” – Arany János), és üzenete szintén műalkotásként értelmezhető.
Vannak, akik szerint még egy ártatlan, szándékosan túlzó, a sztereotipiákra építő mondókát is véresen komolyan kell venni, és minden sorát szó szerint kell értelmezni, mert emiatt nem fognak pitbullt venni az emberek a gyerekeiknek. Ha mindez vicces lenne, azt írnám, hogy érdemes lenne megvizsgálniuk Weöres Sándornak a tenyésztői árversenyt súlyosan torzító valótlan állítását, amely szerint „Húsz forintért tarka kutya, / Tízért fehér kutya jár, / Törzs-vevőknek öt forintért / Kapható a kutya már.”
De mindez egyáltalán nem vicces. Ha egy mondóka ilyen mennyiségű és mélységű agressziót szül, akkor valóban nagy baj van. Ez egy vers.
Hasonló indulatokat váltott ki korábban Lackfi János Véletlen című költeménye, amely egy kilencedikes tankönyvben szerepelt, vagy Varró Dániel Hat jó játék kisbabáknak című gyerekverse. Igaz, utóbbi esetében a fenyegetőzök maximum annyit helyeztek kilátásba, hogy kitépik majd azt a lapot a tankönyvből, amelyen Varró verse szerepel.
