Egy rapper nyerte az Orwell-díjat

.konyvesblog. | 2018. június 26. |

lokirapper.jpg

(Kép forrása)

Darren McGarvey skót rapper (művésznevén Loki) kapta idén a legkiemelkedőbb politikai könyveknek járó Orwell-díjat. Poverty Safari című könyve a nagy-britanniai szegénységet vizsgálta, és a zsűri szerint maga Orwell, aki Csavargóként Párizsban, Londonban című kötetében hasonló témát dolgozott fel, ugyancsak nagyon bírta volna a könyvet.

A kötet életrajzi elemeket is tartalmaz, hiszen épít azokra a tapasztalatokra, melyeket McGarvey erőszakos, alkoholista anyja mellett felnőve gyűjtött, illetve azokra a beszélgetésekre, melyeket a szerző a hátrányos helyzetű vidékeken élőkkel folytatott. Könyve egyik kulcsmegállapítása, hogy mind a jobboldal, mind pedig a baloldal „félreérti a szegénység komplexitását”, a zsűri pedig azt emelte ki, hogy a kötet segít megérteni „a brit alsóbb osztályok haragját”.

McGarvey közösségi finanszírozással gyűjtött pénzt arra, hogy egy évig csak az írásra koncentrálhasson. A könyvet egy kis skót független kiadó adta ki, de miután a bestseller-listákra került – például olyan szerzők magasztalták, mint J.K. Rowling, aki azt mondta, hogy ennél időszerűbb könyvet nehéz lenne most találni – egy nagyobb kiadó újra ki fogja adni augusztusban.

A háromezer fonttal járó díj nyertesét hagyományosan Orwell születésnapján jelentik be.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Mindig erősítették egymást” – Krasznahorkai László és Tarr Béla életműve a Margón

Hogyan jelennek meg Krasznahorkai és Tarr munkásságában az angyalok? Szegő Jánost és Máté Gábort kérdeztük.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.