Ahol a folyami rákok énekelnek, a mondás szerint az a hely, ami túl van az ember által lakott és ismert vidéken, ott, ahol még érintetlen a természet, a vadon, ez esetben a láp sötétlő mélye. A regényíróként közel hetvenévesen debütáló Delia Owens könyvében az Egyesült Államok délkeleti része, Észak-Karolina láp- és mocsárvidéke lesz a meghatározó helyszín, sőt nem csak helyszín, hanem az egyik főhős maga.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Fordította: Csonka Ágnes, Libri Könyvkiadó, 2019, 426 oldal, 3999 HUF
A szárazföldet és az óceánt összekötő zord és veszélyes, ugyanakkor megkapóan gyönyörű vidék az izgalmas történet háttere, egyben a főhős otthona, családja, megszállottan imádott tája.
„A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz egybeolvad az éggel. Lassan csordogáló patakok kacskaringóznak, elviszik magukkal a napkorongot a tengerig, és a sok ezernyi sarki lúd lármája közepette hosszú lábú madarak kapnak szárnyra meglepően kecsesen, pedig mintha nem is repülésre termettek volna.”
Ezekkel a mondatokkal indul a regény, hogy aztán a több mint négyszáz oldal végére érve az olvasó úgy érezze, jól ismeri ezt a helyet, az itt élő madarakat, állatokat, a kagylókat, a tengeri áramlatokat, a lagúnákat vagy a víz fölé hajló fák alatt menedéket kereső vadakat. Ebben a mesésen és részletgazdagon megfestett környezetben él az Ahol a folyami rákok énekelnek főhőse, Kya, kinek életét 1952 és 1970 között követhetjük nyomon, nagyjából hattól huszonöt esztendős koráig.
Kislányként hagyja magára az anyja, aki egy átlagosnak induló reggelen felhúzza krokodilbőr mintás magassarkúját, és búcsú nélkül maga mögött hagyja népes családját. Az anya nélkül maradt gyerekek aztán sorra útra kelnek, csak a kicsi Kya és részeges apja marad a fűrészpálmák alatt álló kis viskóban, de egy nap a férfi is eltűnik, így a lánynak egyedül kell megtanulnia túlélnie ebben a cseppet sem veszélytelen környezetben. A közeli kisváros, Barkley Cove lakói nem vesznek tudomást a „lápi proliról”, és Kya is kerüli a várost, ahol lenézik, megalázzák, kigúnyolják. Iskolába nem jár, közösséghez nem tartozik, teljes elszigeteltségben él a mostoha peremvidéken. Itt cseperedik aztán gyönyörű és különleges kamasszá, és kerül közeli kapcsolatba egy Tate nevű fiúval, majd a város szépfiújával, Chase-el is szerelmi kalandba bonyolódik. Életét a cserbenhagyások és megaláztatások kísérik, azt tanulja meg, hogy csak magára és fogadott családjára, a lápra számíthat. Az állatok viselkedését tanulmányozva igyekszik következtetéseket levonni az emberi kapcsolatokra vonatkozóan, hiszen tudása a világnak erről a szegmenséről nagyon korlátozott.
A láp minden fűszálát, kagylóját, teknősét ismeri, képes elrejtőzni, ismeri a természet erőit, meg tud élni a zord vidéken, de az emberekről nagyon keveset tud. Önmaga erejéből, teljesen egyedül marad fenn a természetben, fizikailag jól van, de magánya és elhagyatottsága miatt olyan érzelmi sebeket szerez, melyek nagy része soha nem gyógyul majd be. Kya története egy hihetetlen fejlődéstörténet, hiszen mezítlábas hatévesből minden komolyabb segítség nélkül odáig jut, hogy könyveket ad ki, és ismert természettudóssá válik.
A regény már ennek a különleges, természetközeli és elszigetelt karakternek a megteremtéséért és kidolgozásáért is figyelmet érdemelne, de Delia Owens nem elégszik meg ennyivel, mert egy krimivonalat is belefűz a regénybe, és a két fő szálat kiváló szerkezeti megoldásokkal építi össze. Mialatt Kya gyermek- és ifjúkorával ismerkedünk, párhuzamosan egy nyomozás is zajlik, melynek során a város egyik tiszteletreméltó tagjának, egy fiatal férfinak a gyilkosát keresik. A két szál párhuzamosan fut egymás mellett, hogy aztán a szöveg utolsó harmadára összeérjenek, és az utolsó fejezetekben egy részletesen bemutatott bírósági tárgyaláson kössünk ki, ahol Kyát vádolják a férfi megölésével. Míg a könyv első felében az emberektől távol, a természetben jártunk, addig a második részében egy zárt térbe, egy tárgyalóterembe, az emberek közé léphetünk, ami a láppal összevetve hirtelen nagyon nyomasztó helynek tűnik.
Bár Kya története alapvetően a túlélés és a magány története, mégis nagyon sokat mond a közösségek működéséről is, méghozzá úgy, hogy rávilágít, hogyan bánnak a városbeliek a szerencsétlenül járt, kitaszított lánnyal. A láp alapvetően a törvény elől menekülők, a számkivetettek élőhelye; a valódi és metaforikus értelemben is törvényen kívüliek szorulnak erre a perifériára:
„Azok, akik komoly földterületet kerestek, továbbálltak, ez a hírhedt lápvidék pedig háló lett, ahol fennakadt a gyülevész népség: fellázadt matrózok, hajótöröttek, adósok és szökevények, akik a háborúk, a hitelezők vagy a nekik nem tetsző törvények elől menekültek.”
Aki ide került vagy született, azzal a városi, „normális” közösség (néhány kivételtől eltekintve) nem foglalkozik, kiveti magából. A Lápi Lányként emlegetett Kya is erre a sorsra jut, még az sem enyhíti a város kimondatlan ítéletét, hogy gyermekként, önhibáján kívül jut ebbe a szerencsétlen helyzetbe. Egy kis létszámú, zárt közösség felszínes és fojtogató előítéleteit, és előítéleteinek következményeit is kiválóan megvilágítja az Ahol a folyami rákok énekelnek. Sok szálat fűz egybe, hiszen krimi, váratlan fordulattal a végén, társadalomkritika, és a természethez címzett óda is egyben, de felbukkan benne a feketék és fehérek társadalmi konfliktusa, és a szerelem különböző arcainak bemutatása is. A legerősebb, legsikerültebb összetevője ezek közül a természet és a benne élő magányos ember összefonódásának bemutatása.
A magyar kiadás gyönyörű, figyelemfelkeltő borítója miatt szinte lehetetlen nem kézbe venni ezt a könyvet, és ha ki is nyitjuk, akkor izgalmas és elgondolkodtató óráknak nézünk elébe, nem járunk rosszul, noha van, ahol kiszámítható, és néhány vonatkozása kevésbé hiteles, mégis sokrétű és magával ragadó szöveg. A regény a New York Times bestsellere lett, és Reese Witherspoon produkciós cége hamarosan filmet is készít a történetből, így valószínűleg hallani fogunk még róla.
Szerző: Kolozsi Orsolya
