Dan Brownt, Freit és Nyáryt vettünk Karácsonyra

.konyvesblog. | 2014. január 08. |

Az év utolsó hónapja nem hozott sok meglepetést a Bookline sikerlistáján a novemberhez képest: Dan Brown Infernója decemberben is az olvasók első számú kedvence volt. Frei Tamás 2015 című regényét is szép számban tették a karácsonyfa alá, így a szerző trilógiájának befejező epizódja megtartotta második helyét, míg Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvének 2. része a dobogó 3. fokán ünnepelhette az újévet.

2014 első napján három olyan sikerkönyv örülhetett a dobogós helyezésnek, amely már novemberben is bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni. Dan Brown Infernója és Frei Tamás 2015 című regénye már jó ideje az olvasók kedvence, de a 3. helyezett Nyáry-könyv, az Így szerettek ők 2 is hasonlóan népszerű volt az év utolsó heteiben. Ebben talán az is közrejátszott, hogy rengetegen döntöttek úgy, biztosra mennek karácsonykor, és a legjobbak közül választanak ajándékot a fa alá.

Az év egyik utolsó nagy meglepetéseként robbant be a TOP 50-be Kálmán Olga Egyenes beszéd című könyve, amelyben az ismert televíziós újságíró osztja meg tapasztalatait az olvasóval. „Mit látok, mit tudok, mit mondanak a politikusok adás előtt, után, vannak-e kérések, alkuk? Hosszú lenne leírni a húsz év felém érkezett kérdéseit. De akkor most tessék, itt vannak a lapok, szétterítve, Önök előtt" – írja a szerző könyvéről. Szókimondó írásokban a mezőny fennmaradó részében sincs hiány: az önmagunkkal való szembenézésére szakadatlanul buzdító Csernus Imre kötete, A kiút ezúttal a 7. helyig menetelt, Vekerdy Tamás könyve, a Jól szeretni – Tudod-e, hogy milyen a gyereked? (5.) pedig a gyereknevelés kényes kérdéseiben segít eligazodni. Férfiélet, női sors címmel Müller Péter a férfiak és a nők egymáshoz, önmagukhoz és a társadalomhoz való viszonyáról mesél: „A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra. A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és a méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha."

Ha pedig magabiztosságról és önmagunk megtalálásáról van szó, nem hagyhatjuk ki a tolószékben élő, izomsorvadással született Hozleiter Fanny Mosolyka könyvét (18.) sem, amely egy igazán különleges, életvidám lány nem mindennapi akaraterejének titkát osztja meg velünk. Az elmúlt év egyik legjobban várt regénye Khaled Hosseini újdonsága, a 10. helyen landolt A hegyek is visszhangozzák, amelyet csak 2013 irodalmi szenzációjaként emlegetnek. A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már a megjelenést követő első hetekben világszerte több százezren olvasták.
Persze a kaland, a szerelem, a krimi és a gasztronómia sem hiányozhatott az év utolsó hónapjában, így kapott helyett a legjobbak között például az ismert norvég krimiszerző, Jo Nesbo Police című regénye (16.), Ugron Zsolna Erdélyi menyegzője (43.) vagy éppen Gyurcsány Ferenc rendhagyó szakácskönyve (31.).


Pozíció

Szerző

Cím

Kiadó

Változás

…napja a listán

1

Dan Brown

Inferno

Gabo Kiadó

0

111

2

Frei Tamás

2015 – A káosz éve és a magyar elit háborúja

Ulpius-ház

új

30

3

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők 2

Corvina Kiadó

1

75

4

Kálmán Olga

Egyenes beszéd

Libri Könyvkiadó

új

30

5

Vekerdy Tamás

Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked?

Kulcslyuk Kiadó

-2

80

6

Jamie Oliver

Jamie 30 percesek - Finom ételek villámgyorsan

Park Könyvkiadó

18

84

7

Dr. Csernus Imre

A kiút

Jaffa Kiadó

-2

56

8

Müller Péter

Férfiélet, női sors

Kossuth Kiadó

-2

77

9

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Corvina Kiadó

-1

440

10

Khaled Hosseini

És a hegyek visszhangozzák

Libri Könyvkiadó

-1

46

11

Berg Judit

Rumini a Fényvizeken

Pozsonyi Pagony

új

21

12

James Bannon

A beépített huligán

Candover Kft.

18

88

13

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 6. - Négy fal között

Könyvmolyképző Kiadó

-1

66

14

Bagdy Emőke

Álmok, szimbólumok, terápiák

Kulcslyuk Kiadó

új

21

15

Debreczeni József

A fideszes rablógazdaság

De.hu Kft.

2

40

16

Jo Nesbo

Police

Animus Kiadó

22

34

17

J. R. Ward

Végre szeretők - Fekete Tőr Testvériség 11.

Ulpius-ház

új

21

18

Szalai Vivien

A leghíresebb magyar madame

Art Nouveau

új

21

19

Hozleiter Fanny Mosolyka

Te döntesz

Libri Könyvkiadó

-5

45

20

Fábián Janka

A francia nő

Ulpius-ház

-7

39

21

Buda László

Mit üzen a tested? - Gyógyító kommunikáció belső világoddal

Kulcslyuk Kiadó

-11

76

22

Magyar Bálint

Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam

Noran Libro Kiadó

-4

42

23

Oravecz Nóra

99 léleksimogató gondolat

Libri Könyvkiadó

új

29

24

Suzanne Collins

Az éhezők viadala

Agave Könyvek

-4

77

25

Steve Berry

A Jefferson-kód

Ulpius-ház

21

33

26

Ljudmila Ulickaja

Örökbecsű limlom

Magvető Könyvkiadó

új

28

27

Leslie L. Lawrence

A szitáló fehér por kolostora 1-2.

Studium Plusz Könyvkiadó

-12

48

28

Suzanne Collins

A kiválasztott

Agave Könyvek

0

56

29

Moldova György

A beszélő disznó - Józsi rendszert vált - Mi, I. Viktor


Urbis Könyvkiadó

-7

88

30

Alex Ferguson

Önéletrajz

Partvonal Kiadó

új

26

31

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány a konyhában

Novotrade Kiadó

új

20

32

Suzanne Collins

Futótűz

Agave Könyvek

-6

73

33

Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

Kulcslyuk Kiadó

új

26

34

Varga Balázs

Final Cut - A tankönyv

L'Harmattan Kiadó

új

20

35

Timur Vermes

Nézd, ki van itt

Libri Könyvkiadó

6

115

36

Csontos Róbert, Majoros Péter

Tetszik, nem tetszik, MAJKA

Ulpius-ház

új

22

37

Jonas Jonasson

Az analfabéta, aki tudott számolni

Athenaeum Kiadó

-5

39

38

Csáki Judit

Alföldi színháza - Öt nemzeti év

Libri Könyvkiadó

-13

118

39

Joanne Harris

Egész évben karácsony

Ulpius-ház

új

19

40

Beck Andrea

A Titoktündér - Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen

Beck & Partners Mi. Kft.

új

27

41

Leiner Laura

Bábel

Ciceró Könyvkiadó

-14

119

42

Cassandra Clare

A hercegnő - Pokoli szerkezetek 3.

Könyvmolyképző Kiadó

új

31

43

Ugron Zsolna

Erdélyi menyegző

Libri Könyvkiadó

-32

62

44

Fejős Éva

Nápolyi vakáció

Erawan Könyvkiadó

-37

54

45

Kim John Payne

Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?

Kulcslyuk Kiadó

-5

206

46

Rhonda Byrne

Határtalan gondolatok

Édesvíz Kiadó

-27

61

47

Schäffer Erzsébet

Álmok kertje

Sanoma

új

21

48

WM. Paul Young

Keresztutak

Immanuel Alapítvány

-13

61

49

Veiszer Alinda

Bridge generáció - Álmokból üzletet: Prezi, Ustream, LogMeIn

Kossuth Kiadó

új

12

50

Vrábel Kriszta

160 grammos szénhidrátdiéta - Finom falatok, lemondás nélkül

Sanoma

új

15

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.