Mi a közös Nick Hornbyban, Kurt Cobainben, Stephen Kingben és Nicki Minajban? Mindannyian részt vettek már író-zenész együttműködésben – persze eltérő módokon és nem egyforma sikerrel.
Nemrég derült ki például, hogy Mark Ronson következő lemezének felét a Pulitzer-díjas író, Michael Chabon írta, valamint az is, hogy Polly Samson szerepe a Pink Floyd szövegírójaként messze túlterjedt a hivatalosan is általa jegyzett The Division Bell-en. A közreműködést direkt nem verték nagydobra: nem akarták, hogy Samson afféle Yoko Ono figurának tűnjön az olvasóközönsége szemében, ugyanis akkoriban ment hozzá David Gilmour gitáros-énekeshez.
Zenész és író közös sikerére rengeteg példa van, elég csak Nick Hornbyra, Kazuo Ishiguroa vagy éppen Jonathan Coe-ra gondolni, akik Ben Foldsnak, Stacey Kentnek és Louis Philippe-nek írtak szövegeket. Az egyik Salman Rushdie-regényben feltűnő dalból, a The Ground Beneath Her Feet-ből a U2 készített feldolgozást, Stephen King pedig egy gótikus musical, a Ghost Brothers of Darkland County librettóját jegyzi 2012-ből.
Ezek a kapcsolatok legtöbbször csak egy-egy alkalom erejéig, vagy legalábbis nagyon rövid ideig tartanak, az eredményük pedig időnként így is katasztrofális – mint például Derek Walcott és Paul Simon 1998-as közös Broadway musicalje, a The Capeman esetében. (Magyar ellenpéldaként említhetnénk Bereményi Géza és Cseh Tamás kapcsolatát, akik évtizedekig dolgoztak együtt, és több mint 1300 közös dalt jegyeznek.) Bár az opera és a musicalek fénykora azt mutatja, hogy ezek az együttműködések valamikor tartósak és sikeresek voltak, manapság egyre ritkábbá válnak.
Sokkal gyakoribbak az olyan szerzők, akik párhuzamos karrierrel rendelkeznek, vagyis írók, szövegírók és zenészek egyszerre, mint Jim Morrison, Sam Shepard, Tupac Shakur, Nick Cave, Simon Armitage vagy éppen Kate Tempest. Leonard Cohen speciális esetnek számít, hiszen ő nem egyszerre kezdte két karrierjét - íróként, költőként indult, és csak később, fokozatosan fejlődött rocksztárrá. Magyar példaként pedig gondolhatunk a Rájátszás-projektre, melyben az írók úgy működnek együtt a zenészekkel, hogy közben maguk is zenélnek.
Van, hogy a zenészek és a szerzők együttműködése csak látszólagos, hiszen a dalszerzők csak az írók valamely, már kész művét építik be a zeneszámba: ez történt például akkor, amikor Laurie Anderson, a Sonic Youth vagy épp Kurt Cobain William Burroughs idézeteket olvastak fel ritmikusan egy-egy dal során. (Kivételnek számít az R.E.M. Star Me Kittenjének az a verziója, ahol maga az író recitálja a dal egy szövegrészletét.) Ehhez hasonló, amikor Common, Kendrick Lamar és más hip-hop-sztárok Maya Angelou vers-részleteket építenek a szövegeikbe; az írónő fel is háborodott, amikor felfedezte, hogy Common The Dreamer című száma az ő szavai mellett a nigger szót is tartalmazza.
Van, amikor szorosabb az együttműködés zenész és író között, de mégsem beszélhetünk klasszikus dalszerző-szövegíró viszonyról: David Mitchell például Kate Bush zenés performanszaihoz írt párbeszédes jelenteket, Neil Gaimen pedig barátjának, Tori Amosnak segít be időnként összekötő szövegekkel és kreatív ötletekkel. Mivel Bush és Amos mindketten szövegíró-dalszerzők, a dalszövegek írásánál nincs szükségük segítségre – még akkor sem, ha a segítő olyan illusztris személyiség lenne, mint Mitchell vagy Gaimen.
Persze az is gyakori, hogy a zenészek már nem élő írók szövegét dolgozzák fel – ez a megzenésített vagy újraálmodott versek és prózarészletek esete, leghíresebb nemzetközi példái pedig a Led Zeppelin Tolkien és izlandi-saga feldolgozásai, A Mester és Margarita által inspirált Sympathy for the Devil a Rolling Stonestól, vagy az Alíz Csodaországban ihlette Jefferson Airplane-szám, a White Rabbit. De itt említhetjük a The Ramones Pet Sematary-jét is, melyhez természetesen Stephen King regénye adta az ötletet, vagy Nicki Minaj Still I Rise-át, mely egy Maya Angelou -ers igencsak vitatható újraértelmezése, de idekívánkozik még Kate Bush Wuthering Heights-sza is, ami Emily Bronte előtt tiszteleg. A sort pedig persze még hosszasan lehetne folytatni.
Forrás: Guardian
