D. Tóth Kriszta regényt ír édesanyjáról, aki tizenöt évvel ezelőtt hunyt el. Tíz éve gondolkodik azon, hogy lehetne édesanyja különleges életét leírni, feldolgozni. Az egyes szám első személyben elmesélt történetben D. Tóth Kriszta édesanyja bőrébe bújik, hogy az ő szempontjából mesélje el életét, hátha lányaként jobban megérti döntéseit és motivációit. A Bookline Könyvek sorozatában júniusra várható regény valódi alapokból építkező fikció lesz, két szerelem története egy nagyon színes, komplikált, érzékeny, exhibicionista és erős nőről, aki megbolondította a körülötte lévő férfiakat is. Az anyát, ahogy saját viszonyát anyjához megérteni nehéz feladat lesz.
Regényt írsz édesanyádról, akit tizenöt évvel ezelőtt vesztettél el. Ha az ember ír, akkor magát szeretné megírni, megérteni. Miért kezded el megírni a történetét?
Anyám sokkal jobban bennem van, mint azt valaha gondoltam volna. Sőt, ahogy múlik az idő felettem is, egyre inkább. Az ő korai és tragikus elvesztésének tarumája ráadásul a mai napig kísérti a családot, engem is. Így azt is remélem, várom ettől a regénytől, hogy egyfajta terápiaként kicsit meggyógyít.
Milyen volt édesanyád? Mit kell róla tudnia egy leendő olvasónak?
Anyám a legkomplikáltabb ember volt, akit valaha ismertem. Egyszerre volt kíméletlenül őszinte és titokzatos, ellentmondásos és ellenállhatatlan, anyagias és nagyvonalú, exhibicionista és túlérzékeny. Közben elképesztően nagyravágyó, aki, mindvégig egy másik életről álmodott. Lenyűgöző személyiség volt, megőrjítette a férfiakat és nőket egyaránt. Persze mindkettőt másként.
Kérlek foglald össze röviden a könyv történetét, hogy valamennyire képet alkothassunk róla.
A regény ennek a különleges nőnek a története, akit a haláláig fogva tart egy másik élet ígérete. A saját világából elvágyódik, de nem is sejti, hogy ha annak idején másként dönt, semmi sem úgy alakult volna, ahogy azt életének utolsó percéig elképzeli. A történet alapvetően két szerelem köré szerveződik, és a főszereplőtől halljuk. Nagybetegen, bezárva a saját fejébe kénytelen szembenézni választásaival, kudarcaival, megszerzett és elszalasztott lehetőségeivel, döntéseivel. Visszaemlékszik két férfira: a hetvenes évek Budapestjére tévedt angol grófra, és Mikire, a vidéki főiskolásra, akinek a kedvéért végül feladta a nagyvilági élet lehetőségét. 25 évvel, egy házassággal, két gyerekkel és egy keserves válással később még mindig azon lamentál, hogy vajon mi lett volna, ha... ha mégis színésznő lesz és nem tanárnő, ha a fővárosból nem költözik vidékre, ha a másik férfihoz megy hozzá. Ha azt a bizonyos másik életet választja. Közben az olvasó számára kiderül, hogy kicsoda a gróf valójában, és mi lett volna, ha teljesülnek az álmai... Életének utolsó napjaiban aztán a nő nagy döntést hoz. Arra kéri a lányát, hogy szervezzen meg neki egy utazást, mert bármi is történt a múltban, annak a férfinak a karjában akar meghalni, akit mindig is szeretett. A kérdés az, hogy vajon ki az?
Az írással új anya-alakot fogsz gyúrni. Fel vagy erre készülve erre? Szükséged van erre?
Nagyon igazi a kérdés - magamnak is folyamatosan felteszem. Mivel tíz éve születőben van a fejemben a történet, a felkészültséggel azt hiszem, nincs gond. Hogy szükségem van-e rá? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nincs más választásom. Ez egy nagyon kemény utazás nekem. A halála óta minél többet megtudtam anyámról, annál inkább gyúródott újra a kép bennem - róla és magamról. Sokáig ő volt számomra az idol, aztán meg kellett ismernem a hibáit, el kellett fogadnom az esendőségét, megértenem a logikáját. De talán soha nem éreztem olyan közel magamhoz, mint most, hogy a bőrében élek.
Hogy lesz a regényből számodra fontos történetből mindenki számára érdekes és fontos könyv?
Ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám: mindenkinek volt (van) egy Hufnágel Pistije. De persze a sztori sokkal több egy be nem teljesült szerelem történeténél. Kollektív élménye a szüleim generációjának, sőt, szerintem az enyémnek is, hogy nem vagyok jó helyen. Vagy: lehetnék máshol is, de nem vagyok hozzá elég bátor. Mindenkinek vannak beteljesületlen álmai, mindenki ismeri az elvágyódás érzését. Persze, kérdés, hogy van-e "másik élet"? És, hogy vajon akkor járunk-e a legjobban, ha teljesülnek az álmaink?
Az írás önmegismerés is: milyen új tapasztalatokat hozott számodra, hogy elkezdtél belemerülni anyukád történetébe?
Ahogy említettem, nagyon kemény trip nekem ez az egész. Ilyen szempontból jól jött, hogy az életem egy másik, problémákkal erősen terhelt területén a közelmúltban rendet tettem és új lapot nyitottam. Valószínűleg lehetetlen lett volna egyszerre harcolni testen belül és kívül is. Ami a munkát magát illeti, van egy terjedelmes levelezésem régről, ami a mama és köztem zajlott, amikor Amerikában tanultam. Innen indultam, és az emlékeimből. Beszéltem sok barátjával, családtagokkal. De a történet váza akkor billent a helyére, amikor elkezdtem kutatni az angol szálat. Elképesztő, hogy mi minden derült ki arról a férfiról, aki után anyám vágyakozott. Ő, azt hiszem szerencsére, már nem érhette meg a felismerést, hogy mennyire más az angol gróf, mint akinek annak idején ő gondolta.
Mennyire kell átírni anyukád történetét? Mennyire lesz fiktív a történet?
A központi nagyon erős nőalak egy az egyben ő lesz. Hajaz a valóságra a meglepő angol kalandor-szál és a vidéki nagy szerelem is. De ők ketten már sok fiktív tulajdonságot viselnek magukon. Az akkori budapesti és kisvárosi környezet ismerős lehet, de a kelléktár, a helyszínek, konfliktusok és mellékszálak többsége kitalált. És megváltoztattam a neveket is.
A család és a barátok hogy állnak hozzá az ötletedhez?
Annyit beszéltem már nekik az elmúlt tíz évben arról, hogy egyszer megírom anyámat, hogy szerintem örülnek, hogy végre kint lesz és békén hagyom őket. A viccet félretéve, apám és a történetben szereplő másik férfi még él. Nekem nyilván különösen az előbbi fontos. Vele rendszeresen beszélünk a könyvről. Ez elsősorban egy regény, inkább fikció, mint a valóság hű dokumentuma, ezt nagyon fontos tudni. Csak a benne szereplő nő, anya az enyém - de ő nagyon.
