Csak a zaj a fejében - Kritika a Cosmpolis című könyvről

verespalne | 2012. június 04. |

Cosmopolis - micsoda nap, Libri könyvkiadó, 2012, 260 oldal, 2990 HUF (Bookline: 2390 HUF)

Első mondat: "Egyre gyakrabban kerülte az álom, nem heti egy-két alkalommal, hanem négyszer, ötször."

 

A főhős

"Semmi sem létezett körülötte. Csak a zaj a fejében, s az elméje az időben". Egy álmatlan, üres, medítatív elmeállapot leírásával kezdődik a történet, és ez a lekerekített, fogás nélküli létezés, ez az egyszerre tompa és közben meglepően éber világszemlélet a könyv egész hangulatán végigvonul. A főszereplő Eric is ennek megfelelően érdeklődő, lesajnáló, nyitott és mindentudó egyszerre. Eric milliárdos, akinek egyetlen napját követi a történet, ahogy fehér limuzinjával igyekszik eljutni a temetéssel, zavargásokkal és elnöklátogatással zsúfolt New Yorkon, hogy gyerekkori fodrásza levágja a haját.

Mindehhez járul egy teljesen szenvtelen elbeszélői hang: az egyes szám harmadik személyű első fejezetre következik egy Benno Levin nevű figura zaklatott vallomása egy gyilkosság utàn, majd a regény visszavált Ericre és a mindentudó elbeszélő pozíciójába, és következetesen, mindvégig így meséli a történetet, egészen a befejezésig. Főszereplőjét helyezi a történet középpontjába, a mellékszereplőkkel való találkozása, interakciója képez egy-egy epizódot. Márpedig olyan sok epizód nincs: főhősünk hajat vágatni indul luxuslimuzinjával , amely végül egy 24 órás küldetésbe torkollik.

Az Ulysses

A Cosmopolis kapcsán szeretik emlegetni az Ulysses-t előképként: amennyiben egy napos az időkeret, van egy küldetés és találkozások szervezik a történetet, de az Odüsszeia, a nagyváros mocskában egy luxuslimuzinnal hajózgató főhős legalább ugyanilyen fontos előkép. Eric a feleségével szeretne kapcsolatba kerülni, de közben teljes természetességgel szexel műgyűjtőjével, testőrével, sőt pénzügyi tanácsadójával is, igaz, csak verbálisan, sőt még a bibírcsókos elemzőjéről is álmodozik. Eric különleges képességekkel bír, egy zseni, és elméje olyasmiket ért meg, amire mások képtelenek, mégis a testi örömöket hajszolja: a szexet, az evést, a hajvágást és a prosztata vizsgálatot, és miközben kis homonclusként egy limuzinban figyeli és írányítja a külvilág eseményeit, a teste védőburkát képező luxusjármű az elméje elborulásával párhuzamosan megy tönkre.

Sok-sok beszéd és filozofálás

Eric a kapitalizmus, a szabad verseny nagy nyertese: így Eric pusztulása, leépülése olvasható a társadalmi-politikai kritikaként is. "Pénzegység lett a patkány" áll a regény mottójában: a gondosan kidolgozott, többször is előkerülő motívumot Zbigniew Herbert verséből kölcsönözték, de a pénz értéke, jelentése és jelentősége az egész történetben központi szerepet játszik, az autóba ki-beszálló elemzők, szakértők főként erről elmélkednek (néhol valóban elég papírízűen), különböző következtetésekkel. Eric bukása a yen-spekulációval indul: miközben hiába keresi a mintázatokat, a jelentést a pénzpiacok mozgásában, az őt körülvevő világot felemészti egy politikus látogatása, egy népszerű repper temetése és egy antiglobalista, teljesen értelmetlen tüntetés.

"A jelent nehezebb megtalálni, kiszippantják a világból." - bizonygatja Kinski, miközben azt magyarázza, hogy új időelméletre van szükség. Eric többször is tapasztalja, hogy a kamera, amelyen saját magát látja, előrébb tart az időben, és a teste éri utol a vetített képet. Nincsen idő, ugyanígy relativizálódik a szavak jelentése, Eric folyamatosan megkérdőjelezi, miért pont így vagy úgy hívunk valamit, és amemennyire konkrétan jelenik meg a kozmopolita New York tere, annál arctalanabb és semlegesebb a térélmény. (Noha DeLillo olyan konkrét, hogy ennek a blognak a segítségével le lehet sétálni a regényben megtett utat.)

A kritikusai szerint

DeLillo látszólag egyszerű szövege számos kritikusa (pl. John Updike) szerint lapos és unalmas. Nagyon sok aktuális kérdéssel foglalkozik és a lassú cselekményvezetés mellett inkább a túlságosan fennkölt, elméleti szövegeket lehet rajta számonkérni. A pénzpiac, a társadalom, a technológia, populáris kultúra, a lázadás morális-etikai kérdései foglalkoztatják a szereplőket, de az elbeszélői hang meglepő húzásokra képes, két tőkepiaci elemzés között jön a mondat: "Chin eleresztett egy vegetáriánus fingot", majd következik a folytatás: "A levegőszabályozó rendszer azonnal semlegesítette". DeLillo olyan világot épít fel, amelyben nincs helye hibának, minden előrelátható, kalkulálható, a rendszeren kivüli létezés is csak másolt minta, vagy a sajtónak szóló magamutogatás.

Ami nem jó: a film

Don LeLillo regénye eredetileg 2003-ban jelent meg: a megfilmesítés szándéka pedig alig néhány év múlva fel is merült - a Cosmopolis filmváltozata a Cannes-i Filmfesztiválon mutatkozott be David Cronenberg rendezésében, és az újságírók egyöntetű véleménye szerint a mustra leggyengébb munkája volt. Ami különösen bosszantó az eredeti mű ismeretében: a Libri Kiadó gondozásában először magyarul megjelenő regény borítójával a filmadaptációt köszönti, Robert Pattinson néz ránk egyenesen.

Cronenberg rajongói kitörő örömmel fogadtak az első képek és előzetesek után: a test, a biológia és a horror egykori szakértője a Cosmopolison is találhatott volna fogást bőven. Elég ha csak azt a jelenetet emeljük ki, amikor a férfi limuzinban végzett prosztavizsgálat közben beszélget a kocogásból érkezett, szétizzadt nővel. A képernyőkön követett valóság és annak visszahatása a jelenünkre szintén olyan téma, ami Cronenbergért kiált - ezért is felfoghatatlan, hogyan volt képes a kanadai rendező ennyira unalmasan felmondani a könyvet. A forgatókönyv alig hat nap alatt készült - és ez látszik is: Cronenberg az író jóváhagyásával ugyan, de változtatott is a történeten, éppen ezért ragaszkodott is ahhoz, hogy színészei ne olvassák el a könyvet, csak a forgatókönyv alapján dolgozzanak. Lényegtelen és felesleges eltérések vannak, a lényeget pedig egyáltalán nem sikerült átadni, Márpedig igen impozáns gárdát gyűjtött össze, és nehéz is olvasás közben leválasztani, hogy tudjuk melyik karaktert játssza Paul Giamatti, melyiket Juliette Binoche és melyiket Robert Pattinson - és talán elég is, ha csak a fejünkben lévő mozit nézzük végig, Cronenberg filmjét pedig elfelejtjük.