Borítópornó című rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek a nagy ötletek, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Ezúttal Baranyai (b) András grafikussal beszélgettünk Grecsó Krisztián február végén megjelenő regényéről, a Veráról.
Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja? Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.
Hogyan készült a borító, miből indultál ki a tervezéskor?
A Vera előtt már hét Grecsó-kötet borítóját készítettem el, így ezalatt kialakult egy munkafolyamat, ami könyvről-könyvre működik. A korábbi kötetek nyomán tájképben (vagy városképben) gondolkodunk, ez most is alap volt. A könyv elolvasása után általában felhívom Krisztiánt, hogy megbeszéljük az ötleteinket. Előfordult már, ahogy most is, hogy szeretné, ha a borítón megjelenne egy olyan épület, amely fontos szerepet játszik a kötetben. Ez most a szegedi Hősök kapuja volt. Egy-két ilyen beszélgetés végére már elég konkrétan kikristályosodik, hogy mi lesz a borítón, Ezután elkezdődik az anyaggyűjtés: fotók keresése a neten a helyszínről, „körbenézek” a Google utcaképen, screenshotolok, a Fortepanon korabeli utcákat nézegetek, embereket korabeli ruhákban (a Vera 1980-ban játszódik). A fotók alapján vektorgrafikát készítek egy-egy elemből (épület, jármű, figura stb.) és ezeket az elemeket rendezgetve készül el a kompozíció. Persze saját skiccek alapján is készül ilyen vektorgrafikus elem, például a Tánciskolánál, ahol a borítón megjelennek a főszereplők.
Az első ötletekhez, változatokhoz képest mennyire lett más a végeredmény?
Ahogy utaltam rá, a beszélgetéseink után megvan az irány, ami maximum bővül plusz elemekkel, de alapvetően nem változik. Ez alól egyedül a Vera kivétel, a korábbi könyvekhez nem tudnék variációt mutatni. Én egy koraőszi városképet készítettem – ugyanis a regény szeptemberben indul –, de valahogy nem volt karakteresen megkülönböztethető a korábbi Grecsó-könyvektől, amire az állandó vizuális struktúra mellett törekedni szoktam. Próbáltam egy új elemet, egy villamos részletét behozni az előtérbe, de mégsem éreztem, hogy eleget újítottunk. Ekkor javasolta Krisztián, hogy mi lenne, ha most egy téli, hóeséses szürkületi városkép lenne a borítón, ami a regény végefele van, és csak közeledne a távolból a villamos. Ez az ötlet nagyon megtetszett, mert magában hordozta azt a karakteres különbséget, amit szerettem volna, és téliesítettem a képet.
Hogyan kapcsolódnak egymáshoz vizuálisan a Grecsó-kötetek borítói? Melyik lett a kedvenced?
Az első Grecsó-borító, amit készítettem, a Megyek utánad volt. Akkor csak egy könyvben gondolkoztam, fel sem merült bennem, hogy ez sorozattá fejlődik. Ott az alföldi táj minimalizmusa volt a kiindulópont. Széles, alacsony látóhatár, hatalmas égbolt, egy vonal, ami elválasztja a földet és az eget, végigfut a könyv teljes testén. Ez a vonal határozta meg a struktúrát, a borítógrafika arányait. A későbbi könyveknél is igyekeztem megtartani egy ilyen vonalat, ami kettéosztja a képet. A léptéket is általában igyekszem tartani, de ahogy említettem, az is fontos, hogy az állandó struktúra mellett jól megkülönböztethetőek legyenek az egyes kötetek. Ezektől csak a Harminc év napsütés tér el, ott szándékosan szűkítettük a teret és rendeztük át a tipográfiát, hogy kiemeljük a regények közül. A sorozatból két kedvencem van: Az Isten hozott és a Tánciskola.
Melyik friss külföldi megjelenés az, aminek a borítóját különösen izgalmasnak tartod, és miért?
Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy elég nagy a merítésem, de a látottakból Amparo Dávila, The Houseguest: And other stories borítója nagyon megmaradt. Friss, és bevállalós, én valószínűleg nem lennék ennyire bátor. Az az erő sugárzik belőle, ami a múlt század elején a fauve-ok festményeiből. Illetve tetszik még az a gesztus, ami a sokszorosított grafikák szignózására utal.
