Borges hárpia neje Walt Whitmannak becézte a bundáit

.konyvesblog. | 2014. október 27. |

Screen-Shot-2014-05-01-at-09.16.04.png

Elsa és Georgie

Az argentin irodalmi géniusz, Jorge Luis Borges 68 évesen nősült meg először. Nem sokkal később kiderült, hogy a házasság nem volt bölcs döntés, de hát a magánéletét illetően Borges sosem a bölcs döntéseiről volt híres. Norman Thomas Di Giovanni, az író legfőbb fordítója és személyi titkára idén Georgie & Elsa címmel könyvet jelentett meg, mely nemcsak az író rosszul sikerült házasságáról, de személyiségéről és nézeteiről is sok új információt elárul.

1967-ben a 68 éves és majdnem teljesen vak Borges azzal sokkolta családját és barátait, hogy feleségül vette az 57 éves özvegyet, Elsa Astete Millant. A hirtelen döntés olyan bizarr következményekhez vezetett, melyekhez leginkább csak Borges írásai foghatók. Elsa eredetileg az író fiatalkori szerelmeinek egyike volt - valamikor 1927 táján ismerkedhettek meg, amikor a lány még csak tizenhét éves volt. Románcuk nem tartott sokáig, és amikor Georgie néhány hónappal később felhívta Elsát, az anyja közölte vele, hogy a lány már férjhez ment máshoz. Az író erre csak annyit mondott: Ah, carramba! és annyiban hagyta a dolgot.

Ilyen előzmények után a negyven évvel későbbi újra-egymásratalálásuk és házasságkötésük akár még romantikus is lehetett volna. Nem volt az, hiszen mindkét részről rendkívül prózai okok motiválták: a látássérült Borgesnek kellett valaki, aki gondoskodik róla az akkor már kilencven fölötti édesanyja helyett, Elsát pedig (ha kezdetben voltak is gyengéd érzelmei az író iránt), leginkább a pénz motiválta. Az ifjú pár állítólag már az esküvőn sem látszott túl boldognak, de hogy milyen rettenetes is lesz valójában a házasságuk, azt még ők sem sejthették.

Georgie és Elsa együtt töltött három éve ugyanis maga volt a pokol. „Egy házi polgárháború, egy valóságos kínszenvedés volt mindkettejüknek, Borges pedig arra törekedett, hogy, amennyire lehetséges, megtartsa a nyomorúságát magának.” – írja di Giovanni. Ez többé-kevésbé sikerült is neki, hiszen az eddig megjelent Borges-monográfiákban nem sok szó esett az író házasságáról.

COVER_GEORGIE AND ELSA.JPGDi Giovanni hiánypótló műve azonban most mindenről kitálal - Elsáról hamar kiderült, hogy kicsinyes, féltékeny és rosszindulatú, nem szeretett osztozni Georgie örömeiben, és még az észak-amerikai előadás-sorozatra sem szívesen kísérte el. Az ok nem lehetett az angol nyelvismeret hiánya, hiszen a Borgest meghívó amerikai akadémikusok általában kitűnően beszéltek spanyolul - di Giovanni szerint Elsa inkább úgy általában az intellektusnak volt híján. Viszont a pénzt, amit az író ezekért az alkalmakért kapott, már szívesen zsebre tette, sőt, méregdrága bundáit legtöbbször az előadások témáiról nevezte el: Walt Whitmannak, Edgar Allen Poe-nak vagy éppen Nathaniel Hawthorne-nak.

Az sem volt ellenére, ha férjével együtt gazdag és híres emberek házába hívták meg. A vendéglátók viszont hamar megbánták, hogy meghívták Elsát, hiszen többnyire elég illetlenül viselkedett: a Rockefeller házaspár luxusvillájában például fényképeket készített a hálószobákról és fürdőszobáról is (az utóbbinál megkért egy vendéget, hogy modellként üljön a vécére), más helyeken pedig apró értéktárgyakat, például ékszereket rejtett a pénztárcájába – csupa olyasmit, amiket kérésre valószínűleg odaadtak volna neki.

Az asszony idővel olyan követelőzővé vált, hogy Borgesnek és fordítójának szabályosan el kellett bújniuk előle, ha dolgozni akartak - gyakran például a Buenos Airesi könyvtár alagsorában húzták meg magukat. A válás nemsokára elkerülhetetlennek bizonyult. Ez sem ment simán, ám a procedúra zűrös volt és keserű, megtűzdelve kimondottan bizarr eseményekkel. Az első bírói meghallgatásról például az író vidáman, mosolyogva jött ki, hiszen a bíró azzal töltötte az egész időt, hogy felolvasta neki a kedvenc Borges-verseit.A válás után aztán soha többé még csak meg sem említette Elsa nevét.

Borgesnek azonban a házasság kudarca ellenére sem ment el a kedve a nőktől – sőt, a házasságtól sem. Éppen a válás évében lett diákja egy Maria Kodama nevű japán származású argentin lány, aki később (di Giovanni helyére lépve) a titkárnője, majd 1986-ban, életének utolsó évében a felesége lett. A fordítónak bőven volna oka haragudni a második feleségre, hiszen Kodama nemcsak titkári állásából ütötte ki, hanem mikor férje halála után megörökölte a kiadási jogokat, másokat bízott meg a fordítási feladatokkal, nem pedig őt.

kodama5.jpg

Borges és Maria Kodama

Ha neheztel is Borgesre amiatt, hogy egy nőt választott helyette, ez nem látszik di Giovanni könyvén, hiszen az író ábrázolása jóindulatú és pontos. Ennek ellenére az írásból kiderül, Borges azért egyáltalán nem volt egy szent. Sőt, az irodalmi műveiből kiindulva kimondottan meglepő, milyen kicsinyes is tudott lenni. Egyszer például felháborodott azon, hogy a két a brazíliai rajongónő, akikkel találkozott, színesbőrű volt. „Miért nem mondtad? Que horror, ha ezt tudom, elhajtottam volna őket!” Máskor egy ismerős költőnőt bántott meg azzal, hogy előhozakodott családja zsidó származásával – annak ellenére, hogy korábban esszét adott ki Miért nem vagyok antiszemita címmel.

Di Giovanni arra is utal, hogy bár Borges spanyolul írt, angol származású apja miatt egy valóságos kis angol sznob volt – még egy hamis akcentust is magára erőltetett. Szociálisan egyáltalán nem volt érzékeny: az alacsonyabb társadalmi osztályokról egyszerűen nem vett tudomást, és bár nem szerette Peront, nem volt hajlandó elismerni, hogy saját konzervatív középosztálya felelős a hatalomra kerüléséért. Di Giovanni először akkor veszett össze vele politikai kérdések miatt, amikor Borges nyíltan támogatta Johnson elnököt és a vietnámi háborút. Később az összezördüléseik rendszeresek lettek - a fordítónak az sem tetszett, hogy az író gond nélkül elfogadta a chilei diktátor, Pinochet kitüntetését, azzal érvelve, hogy azt magától a chilei néptől kapta.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Borges szűklátókörűségének valószínűleg tényleges nemlátása volt az oka - újságot olvasni nem tudott, és azt sem hagyta, hogy mások felolvassák neki; rádiót nem hallgatott, és még ismerőseivel sem szívesen bonyolódott politikai beszélgetésekbe – egyszerűen azért, mert a legtöbbször túl unalmasnak találta azokat. 

Forrás: TheDailyBeast, WashingtonPost