Bodor Ádám és Szegő János (Fotó: Valuska Gábor)

Arról, hogy Bodor Ádámot mindenki egy visszavonultan élő, szűkszavú és megközelíthetetlen figurának gondolja, egy 20-25 évvel korábbi újságcikk tehet. Nemcsak Szegő János (vagy ahogy Bodor korábbról ismerheti: Magvető János) kezdte ezzel a beszélgetést, Székelyudvarhelyen például akkor is így vezették be, mikor visszavonult élete, szűkszavúsága és megközelíthetetlensége bizonyítékaként negyedszer látogatott vissza a városba. Az idei Margó Fesztivál legkülönlegesebb programja egy volt és egy jelenlegi magvetős szerkesztő beszélgetése volt. A Bodor körzet a botanikus kerttől a börtönön át egészen Budapest legjobb piacaiig terjed. A rántotta egy tojásból a legfinomabb. 

Otthon: Bodor eddig több helyen érezte otthon magát, ám az otthonérzet sosem helyszínekhez, inkább személyekhez kapcsolódott. Erdélyben ugyanúgy otthon van, mint Budapesten, hol az egyik, hol a másik dominál. Kolozsvár házsongárdi városrészben nőtt fel, ami akkor még a hegyi oldalra felfutó, többnyire villanegyedekből álló zöldövezet volt, a Majális utcában, a botanikus kerttől 250 méterre. Az utca már csak azért is különösen érdekes, mert körülbelül 70-80 méter a szintkülönbség a két vége között: az alja 350 méteren, a vége pedig 430 méteren helyezkedik el, és ahogy november végén leesik az első hó, sípályává változik. Ő is itt tanult meg síelni, a gépkocsiforgalom nem zavarta, csak néha-néha siklott el az utcán egy-egy lovasszán. Az utca azóta jelentősen átalakult, kórházak, irodaházak, középületek települtek a lábához, a gépkocsiforgalom tönkretette az eredeti intimitást. Bodornak már semmilyen érzelmi kapcsolata nincs a Majális utcával: a házukat elvették és a mai napig nem adták vissza, ráadásul a közelükben volt a politikai rendőrség is, aminek pincéjében egy darabig még a rendőrök vendégszeretetet is élvezte.

Botanikus kert: A botanikus kert az utca egyharmadánál terpeszkedik, úgy emlékszik, banálisan gyönyörű, és áll benne néhány gumifa, amit gyerekkorában ő is megcsapolt, hogy megtudja, igaz-e a legenda, tényleg csorog-e gumi a fából. Bodor szerint ennél vadregényesebb helyet el sem lehet képzelni egy városban, éppen olyan, mint egy mini körzet, vagy egy kicsi rezervátum. A családjával gyakran járt a Radnai-havasokba, és mindig úgy érezte, a kert annak mintája  a rét illata ugyanolyan, a fenyves ugyanúgy suhog. Bodor 40 éve nem járt a botanikus kertben, ami egyébként sokkal kisebb, mint amire emlékezett: az emlékek a régi helyek jelentőségét is tágítják.

Állatkert: Az érettségifeladatul választható Bodor-novella egy újabb helyszínt hozott elő, ahová a nyugdíjaskedvezmény miatt most ellátogathatna ugyan, de inkább másra költi a pénzét. Még akkor is, ha tudja, hogy az öregek számára az állatkert kultikus hely: épp ez az oka annak is, hogy felül van árazva. Novellacímül mindenféle érzelmi töltés nélkül választotta, de különösebben nem lényeges a számára. Ő sok-sok évvel ezelőtt Juhász Gyulából érettségizett, ami abból állt, hogy a felelet közben néhányszor elismételte: „Igen, Szeged.” Körülbelül három tétel volt, amihez tudott volna makogni valamit, Juhásszal nem volt szerencséje. Bodor a börtönévek után érettségizett: az irodalom egyáltalán nem érdekelte, és úgy gondolta, az érettségi vizsga az érettség szempontjából teljesen lényegtelen, mert már akkor többet tudott az életről, mint a vizsgáztatók. Egyedül fizikából készült, mert a fizikatanárával nagyon nem kedvelték egymást. Még kedvenc fizikatétele is volt, mire sorra került, épp az az egy téma maradt.

Börtön: Az ötvenes években Bodor is elég hamar rájött, hogy valami nagyon nincs rendben, ráadásul olyan helyről származott, ahol egyáltalán nem nézték jó szemmel a kommunista kormány ténykedését. Társaival együtt ő is próbált tenni valamit az elnyomó rendszer ellen: röpcédulákat osztogattak, ám az egyik alkalommal tetten érték egyik társukat. Innen már nem volt nehéz felgöngyölíteni az egész társaságot: Bodort 5 évre ítélték, de végül 2 év után kiengedték. Hogy miért, annak elmeséléséhez egy egészestés program sem lenne elég.

Körzet: Már nem emlékszik, hogy pontosan milyen sorrendben írta meg a Sinistra körzet szövegeit, de abban biztos, hogy nem a könyv indítónovellája, a (Borcan ezredes esernyője) készült el elsőként. Valahol az elején kellett, hogy íródjon, mert már megvannak benne azok a kellékek, amik ahhoz kellettek, hogy folytatni bírja a történetet. A megírás részleteit hiába is kérdeznénk tőle, semmire sem emlékszik, arra sem, amit írt. Ezt a költők nem szokták érteni, mert az ő fejükben a teljes életművük elfér, Bodor viszont érdeklődve tudja olvasni a saját írásait, és ha nem akad izgalmasabb olvasnivaló, akkor néha leveszi őket a polcról. A részletek megjegyzésére alkalmatlan, ráadásul azokból olyan nagyon sok minden nem is derülne ki rá vonatkozóan. A könyvei első fejezeteiben szereti elpasszolni a sztorit valahová, megadni a helyet és az időt, bár művészileg szerinte sokkal igényesebb lenne, ha ezt nem tenné. Le tudná rajzolni a könyvei alaprajzát, és olyan is történt már, hogy az egyik fiktív családot rossz helyre telepítette, emiatt a patak sem ott folyt, ahol folynia kellene. Ezt egyetlen olvasó sem vette észre, ő is csak a második, harmadik olvasásra. Bodort nem izgatják a létező dolgok, hiszen azok már léteznek, úgy érzi, mindig a meglévő elemekből kell létrehoznia valami újat.

Főváros: Bodor 1982 óta él Budapesten, ahol rögtön a Magvető szerkesztője lett. (Épp ebben az évben született egy jelenlegi magvetős szerkesztő, beszélgetőpartnere és kvázi kollégája, Szegő János.) 1945-ben is élt egy ideig a városban, 9 évesen, az ostrom alatt. A térképekért mindig rajongott, ezért amikor Magyarországra települtek, semmi nem volt ismeretlen számára. A nyolcvanas évek eleje óta két szenzációs éve töltött Budaligeten az erdő alatt, egy nagy kertes házban, a kiutalt lakás viszont belvárosi lett, de „hát sajnos ki kell bírni ezt is.”

Piac: Bodor szenvedélyes piacrajongása már gyerekkorában kialakult: gyakran kísérte édesanyját a kolozsvári piacra, és kóstolt végig a sajttól a gyümölcsig mindent, ami végül a kosárba került. A piacra járás azóta szertartás lett, ha idegen városba utazik, ott is mindig a piacot keresi fel először. Közép-Amerikában példádul pont ugyanolyan, mint nálunk, banán Pesten is van, az a sok egzotikus herkentyű pedig sokkal szebb, mint amilyen finom. A piacozás alól Peru volt a kivétel: ott nem volt szerencsés elhagyni a kijelölt, biztonságos városrészt, Mario Vargas Llosa Mirafloresét.  Berlinben megvan a saját piaca, de arról nem állt neki áradozni, mert ha nekiállna, az utána következő Spiró órákig támaszthatná az ajtófélfát, míg végre sorra kerül. A  jó sárgadinnye a szagáról ismerszik meg, nyomogatni kell, ha nem enged utána az ujjbegynek, akkor még nem az igazi. Húsból nem olyan jó, nem is nagy húsos, a juhsajtnak és a juhtúrónak viszont gyermekkora óta rajongója, bár szerinte Budapesten se igazi húskínálat, se jó sajtfelhozatal nincsen.

Bartsch Kata és Bodor Ádám

Berlin: „Nem tudom, biztosan a tehetség dolga”, válaszolja Bodor a Musztafa Mukkermanra vonatkoztatott klasszikusokra: honnan a név, hogy talál ki valaki egy ilyet. A félig német, félig török Mukkerman volt az egyetlen hőse, akit valaha leellenőrzött: a német fordítója értesítette, hogy olyan német név, hogy Mukkerman, nem létezik. Mikor legközelebb Berlinben járt, egyik első dolga volt felcsapni a telefonkönyvet, és végül az egész városban egyetlen Mukkermant talált. A vezetékneve alapján nem német, hanem keleti származású illetőről volt szó, Bodornak pedig egy pillanatig még az is eszébe jutott, hogy megnézi magának az igazi Mukkermant, de félt, hogy csalódni fog. A Facebookon egyetlen Mukkermant találtam. Tartózkodási helye ismeretlen.