Felbolydult a Shakespeare-tudósok világa egy új könyv miatt, ami alapjaiban változtathat meg mindent, amit a Lear királyról gondolnak.
A tragédia két rövidített változatban létezik, egy 1608-as és egy 1623-as verzióban. A korábbi kvartó-kiadásból (színházi használatra készült kéziratpéldány kinyomtatva) 100 olyan sor hiányzik, ami a későbbi fólió-kiadásban (az első Shakespeare-összes, benne a Lear királlyal) megtalálható, a fólióból hiányzó 300 sor pedig fellelhető a kvartóban. A két változatot sokáig egybeszerkesztették, míg a nyolcvanas években el nem terjedt az a revizionista nézet, hogy maga Shakespeare rövidítette meg a két szöveget, amik így ugyanazon darab két külön változatát jelentik. A Shakespeare-tudós, Sir Brian Vickers viszont máshogy gondolja.
Új könyvében, a The One King Learben arról ír, hogy a kvartóból nem a bárd, hanem a nyomdász húzott ki 100 sort, mert alulbecsülte, hogy mennyi papírra lesz szüksége a szöveg kinyomtatásához. Vickers arról is ír, hogy nincs semmi bizonyíték arra, hogy a szerző rövidítette volna meg a fóliót. Szerinte a színi társulatok döntöttek a rövidítés mellett, méghozzá azért, hogy pörgősebbé tegyék a cselekményt.
Jeles Shakespeare-tudósok és professzorok értenek egyet abban, hogy Vickers könyve nagyon megosztó lesz, de abban is, hogy érvei nagyon meggyőzőek, és újra beindítják majd a vitát a Lear király értelmezése körül.
A Lear király azért is különleges, mert bár a hiányzó sorok mindkét változatban más helyen vannak, tökéletesen összeilleszthetőek. 300 évig az emberek csak fogták az egyik változat sorait és behelyettesítették oda, ahol a másikból hiányoztak, mondja Vickers. A revizionisták úgy vélték, hogy a fólió hiányzó sorait maga a szerző tüntette el, de Vickers szerint a húzások nagyon károsak a darab egészére nézve.
A kivágott sorok között van például a negyedik felvonás harmadik színje, amelyben Kent gróf egy nemestől értesül Cordelia fájdalmáról. („A szégyen tiltja őt: hogy szívtelen volt
E lányától áldását megtagadni”) Vickers szerint a revizionisták úgy gondolták, hogy ez a jelenet nélkülözhető, pedig ez egy nagyon is fontos jelenet, mert azt mutatja,hogy a király már tisztában van azzal, hogy mit cselekedett. Shakespeare azzal a szándékkal írta a jelenetet, hogy felkészítse az olvasót arra, ami még előtte van: nagyon szorosan megírt jelenet, egy szó sem felesleges benne, bárminek a kihagyása puszta csonkítás, véli Vickers.
Forrás: Guardian
