Bátyja emlékének szentelte utolsó könyvét Maurice Sendak

.konyvesblog. | 2013. február 07. |

Tavaly májusban 83 éves korában hunyt el Maurice Sendak, utolsó befejezett könyvét azonban ezekben a napokban vehetik kezükbe az olvasók. A My Brother’s Book (Fivérem könyve) című kötetét Sendak bátyja, a gyerekkönyv-szerzőként dolgozó Jack emlékének szentelte (ő 1995-ban halt meg).

A két testvér kapcsolata szoros volt, az ötvenes években együtt is dolgoztak (a Circus Girl és a The Happy Rain című Jack Sendak-köteteket Maurice illusztrálta), sőt, később a jóval nagyobb hírnévre szert tevő fiatalabb fivér azt állította, hogy Jack volt a családban az igazi tehetség.

A most megjelenő új kötet Shakespeare Téli rege című drámáján alapul, és a veszteség és az újra egymásra találás keserédes történeteként jellemezhető, melyen Sendak még a kilencvenes években kezdett dolgozni, majd sokáig az asztalfiókban pihentetett. Barátja, a dráma- és forgatókönyvíró Tony Kushner szerint az illusztrációk híven tükrözik Sendak romló egészségi állapotát, például azt, hogy a keze egyre jobban reszketett. Voltak ugyanakkor napok, amikor valódi elmélyült munkára volt képes, máskor viszont – például a szürkehályog-műtétet követően – képtelen volt dolgozni, ami egyrészt feldühítette, másrészt azonban depresszióba taszította.

Maurice Sendak egyik leghíresebb műve, az Ahol a vadak várnak 1963-ban jelent meg (itt írtunk hosszan róla). A tízmondatos gyönyörű mesekönyv Amerikában az évek alatt valódi klasszikus lett.

Forrás: Huffington Post

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.