Hírek iain banks

Banks nem azért írt egy rákosról, mert ő is az volt

.konyvesblog. | 2013. június 20. |

Iain Banks utolsó regényében nem azért írt egy végstádiumban lévő rákosról, mert ő maga is ebben a betegségben szenvedett. „Ha tudta volna, hogy rákos, soha nem írt volna erről”, közölte az író özvegye, Adele, aki ezzel egy sor, az interneten terjedő pletykát akart eloszlatni, melyek mind Banks témaválasztását firtatják.

Banks éppen The Quarry című regényén dolgozott, amikor kiderült, hogy epehólyagrákja van. A regény egy Kit nevű tinédzserről szól, akinek apja, Guy gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenved. A történet ötlete már 2012 nyarán megfogant Banksben, egész ősszel és télen ezen dolgozott. A rákot azonban csak március elején diagnosztizálták nála. A Guardiannek adott utolsó interjújában az író bizarrnak nevezte, hogy akkor állapították meg nála a betegséget, amikor már majdnem befejezte a könyvét.

Bár a kiadó a tervezettnél korábban jelentette meg a könyvet (a regény ezen a héten kerül a könyvesboltokba), Banks azonban ezt már nem érhette meg. Az író özvegye a Banksophilián megjelent bejegyzésében gyönyörűnek, lélegzetállító olvasmánynak nevezte a művet, melyről az első kritikák ugyancsak kedvezően vélekedtek.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók