Az őszi Margón mutatják be Krasznahorkai új kötetét

.konyvesblog. | 2019. július 19. |

Fotó: Valuska Gábor

Ősszel jelenik meg Magyarországon Krasznahorkai László legújabb kötete Mindig Homérosznak címmel - írta a Litera. A szerző a művet Homérosz-hommage-ként definiálta: „Ez a könyv az hommage-jelleg mellett felfogható úgy is, mint hasznos tanácsokat nyújtó brosúra olyanoknak, akik úgy érzik, éppen üldözés alatt állnak.”

Az irodalmi mű összművészeti alkotásként is működik: „egy olyan mű, amely három művészet egybehangolásával alakult ki: Max Neumann festményeivel és Miklós Szilveszter zenéjével egészül ki a tizenkilenc fejezetre bomló szöveg” – nyilatkozta Krasznahorkai László a Literának. És hogy működik ez a gyakorlatban? A zene az egyes fejezetek előtt szereplő QR-kóddal olvasás közben letölthető és meghallgatható. A hangfelvételi munkálatokat szinte már be is fejezték, a Neumann-festmények már a grafikus asztalán vannak. A kötethez kapcsolódik még Eli Keszler New York-i zeneszerző Chasing Homer című műve is, amelyet Krasznahorkai szövege inspirált.

A könyv bemutatója az őszi Margó fesztiválon lesz, ahol a szerző fogalmazása szerint „Haumann Péter képviseli az előadói nagyságot, Miklós Szilveszter a zeneit, végül Max Neumann képei is ráborulnak az érdeklődőkre. Valamint kedves barátom, Patti Smith felolvasott két fejezetet a könyvből, amit szintén hallhat majd a közönség a bemutatón”.

Forrás: Litera

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók