Amerikában tavaly többen jártak könyvtárba, mint moziba

.konyvesblog. | 2020. január 30. |

Arról már többször írtunk mi is, hogy a filmadaptációk borzasztóan hatnak a könyveladásokra, emiatt pedig automatikusan azt gondolná az ember, hogy akkor a filmek nyilván népszerűbbek. Hiszen könyvet olvasni melós dolog, idő kell hozzá meg koncentráció, egy filmet meg le tudunk darálni jó másfél óra alatt.

Ennek fényében aztán különösen meglepő az a felmérés, amely azt mutatta, hogy 2019-ben több amerikai látogatott el a könyvtárakba, mint amennyien moziba mentek. A Gallup 2001 óta először vizsgálta az amerikaiak könyvtár-látogatási szokásait, és arra jutott, hogy az USA-ban messze a legnépszerűbb kulturális tevékenységnek számít, ha valaki könyvtárba megy. Egy amerikai felnőtt átlagosan 10,5-szer ballag el a könyvtárba, míg a zenei vagy színházi előadások látogatása évi négyet tesz ki, a múzeumok és a kaszinók látogatása pedig statisztikailag 2,5-öt. A tematikus parkok (1,5) és az állatkertek látogatása (0,9) ezekhez képest a kanyarban sincs. A felmérés szerint amúgy a nők közel kétszer olyan gyakran járnak könyvtárba, mint a férfiak, és kiderült az is, hogy főként az alacsony jövedelműek választják a kikapcsolódásnak ezt a módját.

Forrás: LitHub

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.