Aegon-díj: megvan a legjobb 10 könyv

.konyvesblog. | 2013. március 05. |

fénykép.JPG

Több női szerző és kiadói sokszínűség – a szakmailag megújult Aegon Művészeti Díjra a szépirodalmi kiadók jelölhették tavaly megjelentetett kiemelkedő jelentőségű könyveiket. Ebből a huszonnyolc kötetet tartalmazó listából a neves irodalmárokból, irodalomtörténészekből, újságírókból és pedagógusokból álló zsűri szavazatai alapján összeállt az idei AEGON Művészeti Díjra esélyes művek tízes listája.

Az immár nyolcadik alkalommal átadandó díj történetében először maguk a könyvkiadók tették meg jelölésüket. Idén is az előző évben megjelent rangos és meghatározó szépirodalmi mű szerzőjét kívánja jutalmazni a díjalapító és a szakmai zsűri. A díjat kísérő rendezvényeken és eseményeken kiemelt hangsúlyt kap az olvasás megszerettetése és népszerűsítése.

A december 15-ig tartó jelölési időszakot egy többhetes válogatási szakasz követte a hétfős zsűri részéről. Ennek eredményeképpen állt össze a szűkített, tízes lista, erre azok a művek kerültek, amelyekre egymástól függetlenül legalább három zsűritag is szavazott. A zsűri tagjai név nélkül, online tették meg javaslataikat a díj honlapján (www.aegondij.hu), úgy, hogy a munka ezen fázisában még nem ismerik egymást. Az új koncepció szerint ezután a hét zsűritag összeül, és konszenzussal hozza meg döntését az idei díjazottról.

A zsűri egyszerre képviseli a folytonosságot és a megújulást: a tagok között van, aki korábban is betöltötte ezt a tisztséget, és vannak, akik idén először vállalták a feladatot. A zsűritagokat a díjátadó sajtótájékoztatóján ismerheti meg a közönség.

A 28 díjra jelölt könyv szerzőinek negyede volt női alkotó, ez az arány tovább javult: a szűkített, tízes lista harmada női szerző műve: Bán Zsófia, Karafiáth Orsolya és Szvoren Edina maradtak versenyben. Bán Zsófia az Amikor még csak az állatok éltek, 15 elbeszélésből álló kötetével, Karafiáth Orsolya a Kicsi Lili-vel, melyet a „magány és az alávetettség" regényének nevez, Szvoren Edina - akinek írásmódját Hajnóczy és Nádas stílusához hasonlítja a kritika - a Nincs és ne is legyen című, második könyvével került be az esélyesek közé. A tízes listán egy határon túli magyar szerző könyve szerepel, Végel László Bűnhődés című naplóregénye. Közéleti-politikai témát dolgoz fel Györe Balázs a Barátaim, akik besúgóim is voltak című könyve és Kemény István: A királynál című verseskötete is. Ferdinándy György: Pók a víz alatt című munkájában hétköznapi történeteket mesél el, három műfajban. Szintén díjra esélyes Fehér Béla: Kossuthkifli című regénye, amely a tőle megszokott humorral megírt Jókai-paródia és ál-politikai roadmovie. Márton László: M.L., a gyilkos című, egy elbeszélésből és két kisregényből álló könyvével került a tízes listára, Barnás Ferenc pedig a Másik halál című könyvével, melyet „szuverén és égetően mai" regénynek nevezett a kritika.

A díj szakmai megújításakor fontos szempont volt az olvasás-népszerűsítés mellett, hogy minél több kiadó jelöljön és maradjon versenyben. Ezért is örömteli a listát jellemző kiadói sokszínűség: a listán szereplő tíz kitűnő könyv mögött hat különböző könyvkiadó áll. A legtöbb, egyenként három-három jelölttel a Magvető és a Kalligram kiadó került be a tízes listára, valamint egy-egy könyvével a Scolar, a Palatinus, a Magyar Napló és a Noran kiadó.

A nettó 3 millió forintos irodalmi díj nyertesét tavasszal jelenti be a díjalapító Aegon Magyarország biztosító valamint ekkor válnak ismertté a zsűritagok.

A 2013-as AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv listája, abc-sorrendben:

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek

Barnás Ferenc: Másik halál

Fehér Béla: Kossuthkifli

Ferdinandy György: Pók a víz alatt

Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak

Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili

Kemény István: A királynál

Márton László: M. L., a gyilkos

Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen

Végel László: Bűnhődés – naplóregény

Kiadók szerinti bontásban:

Kalligram Kiadó:

Barnás Ferenc: Másik halál

Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak

Márton László: M. L., a gyilkos

Magvető Könyvkiadó:

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek

Fehér Béla: Kossuthkifli

Kemény István:A királynál

Magyar Napló:

Ferdinandy György: Pók a víz alatt

Noran:

Végel László: Bűnhődés – naplóregény

Palatinus:

Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen

Scolar Kiadó:

Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.