Több mint nyolcvan könyv fog versenyezni az idei Aegon-díjért

Több mint nyolcvan könyv fog versenyezni az idei Aegon-díjért

.konyvesblog. | 2019. január 18. |

naasaegon.jpg

2018-ban Nádas Péter kapta az Aegon-díjat (Fotó: Bartos Gyula)

81 kötetet, köztük például Oravecz Imre, Dragomán György, Rakovszky Zsuzsa és Térey János könyveit is jelölték az idei Aegon Művészeti Díjra, amelyet tavasszal 14. alkalommal adnak át. 

2018 kortárs magyar könyvterméséből 8 könyvkiadó 81 kötete szerepel az Aegon Művészeti Díjra esélyes művek longlistjén. A díj hétfős zsűrije idén naplót, versesköteteket, történelmi és pszichológiai regényt, valamint esszékötetet is olvashat. De hogy kikből is áll ez a zsűri, az egészen a nyertes mű kihirdetéséig titkos, a tagok a szűkített tízes lista összeállításáig egymásról sem tudva dolgoznak.

Öt korábbi Aegon-díjas szerző is a jelöltek között van: Krasznahorkai László (két könyvét is jelölte kiadója), Oravecz Imre, Péterfy Gergely (társszerzőként Péterfy-Novák Évával), Rakovszky Zsuzsa és Térey János. Sok az előző évek shortlistjeiről ismerős név is, Dragomán György, Erdős Virág, Garaczi László, Markó Béla vagy Szabó T. Anna is szerepel az esélyesek közt. A kiadók közül harmincnégy címmel idén is a Magvető Kiadó vezeti a jelölési listát. A Kalligram Kiadótól érkezett a második legtöbb mű, szám szerint huszonegy. 2018 Aegon-díjas szerzője, Nádas Péter kiadója, a Jelenkor tizennégy kötettel indul idén a díjért.

A 14. Aegon Művészeti Díjat tavasszal adják át. A jelöltek zsűri által összeállított tízes listáját februárban hirdetik ki.  A magánalapítású irodalmi elismerés nettó 3 millió forintot és egész éves figyelmet hoz a nyertes mű szerzőjének.

A jelöltek teljes listáját ITT lehet megnézni. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.