fotó: Valuska Gábor
A legnagyobb pénzdíjjal, 3 millió forinttal járó irodalmi díj, a Rotary Irodalmi Díjat (RID) zsűrije kijelölte azt a három szerzőt, akik közül október 9-én kiválasztják a győztest. Balázs Attila, Boldizsár Ildikó és Darvasi László munkái huszonöt pályamű közül kerültek ki. A Duna TV élőben közvetíti a díjátadót, amin fellép Sebestyén Márta, Katona Klári, Für Anikó, valamint Hrutka Róbert és zenekara, de táncol a Presidance Company is. A RID mindegyik könyvről összegyűjtött egy kis összefoglalót:
Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél, Pesti Szalon, Budapest, 2009
Ez a „történelmi regény” formája szerint előbb Pétervárad, majd Újvidék történetén keresztül rendezi formába mindazt a szerteágazó történelmi tudást és hétköznapi ismeretet, amelyet szerzője különféle régen volt források, saját személyes tapasztalatai és nem utolsó sorban határtalan fantáziája segítségével szülőföldjéről, a Vajdaságról összegyűjtött s itt különleges módon elénk tár. Első látásra ez az anyag az anekdota klasszikus magyar irodalmi műfajára épül, s valóban, a regény szövegében százasával tűnnek elő az egyetlen, általában valamilyen csattanóra végződő történet erejéig felbukkanó mellékalakok (vagy akár főhősök is). Mindennek mélyén azonban különleges írói eljárás rejtőzik. Maga a „nagy történet”, a különleges délvidéki történeti krónika a két nagy fejezetben kétszer adatik elő, látszólag ugyanazzal az elbeszélői technikával, mégsem ugyanúgy, ráadásul többféle hangon: iróniával, viccelődve, játékosan, ám ugyanakkor tragikummal, drámaisággal, a szükséges helyeken a megfelelő pátosszal. A regény két nagy egységét követi és lekerekíti egy rövidebb harmadik, a II. világháború és a balkáni polgárháború közötti Jugoszlávia időszakát feldolgozó fejezet, amely kvázi családtörténeti alapozottságú írói önéletrajznak tekinthető, mely egyszersmind értelmezi, magyarázza és lezárja a két nagy fejezet páratlan gazdagságú polifonikus történelem-ábrázolását is, végrehajtja a történelem „értékelését” is, a lezárás ily módon szépírói, történetírói és személyes szempontból egyaránt megtörténik.
Balázs Attila 1955-ben Újvidéken született, és húszas éveinek közepétől a kortárs magyar próza egyik legkísérletezőkedvűbb írójaként tartották számon. Pályája kétszer is megtört: először az Új Symposion 1984-es betiltásával, annak a műhelynek a felszámolásával, amelynek egyik legmértékadóbb ifjú mestere volt, másodszor 1991-ben, mikor Újvidéket, szülőföldjét, egzisztenciáját a polgárháborús katonai behívó elől menekülve elhagyni kényszerült.
Boldizsár Ildikó: Királylány születik, Naphegy Kiadó, Budapest, 2009.
A meseirodalom hatalmas – nagyon tarka és egyenetlen színvonalú – piacán valóságos gyöngyszem ez a mese: kicsi, szép és arányos, hozzá Szegedi Katalin képei mesebelien látványosak, egyszersmind finomak, nőiesek, szemérmesek. Boldizsár Ildikó bebizonyítja, hogy nemcsak tudósa a mese világának, hanem ihletett alkotója is. Tökéletes egységben van itt mese és tanítás, természeti és emberi tulajdonságok, egyszerűség és közhelymentesség, megejtő szépség minden giccses túlzás nélkül. A mindössze nyolcezer karaktert tartalmazó mű – amely egyetlen fölösleges szót sem tartalmaz – a női tulajdonságoknak valóságos kis enciklopédiája, s azt bizonyítja be a mesék egyszerű, tiszta nyelvén, hogy minden kislány királylánynak születik, és az is marad, ha az égi királylányok jókívánságait (áldásait): légy szép, légy tiszta szívű, igazmondó, állhatatos, egészséges, vidám stb. – megszívleli. Ezek a tulajdonságok nagyon hasonlítanak a természetéire, a nap, a csillagok, a madarak, a fák, a kövek, vizek, tulajdonságaira. A mese szerepe egyre nő a szépirodalom műnemei között, hiszen immár a gyermekkor az utolsó életszakasz, amikor az irodalom még a teljes népességet eléri, később az olvasóhányad egyre csökken, s a meséktől is nagymértékben függ, hogy a felnőttek hány százalékát tudják ott tartani az irodalom bűvkörében.
Boldizsár Ildikó Dunaújvárosban született 1963-ban. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar esztétika –magyar - népművelés szakán végzett 1986-ban. 1988 és 91 között az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának aspiránsa, majd több könyvkiadó szerkesztője volt és meseesztétikát tanított az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. A néprajztudomány kandidátusa.
Darvasi László: Virágzabálók, Magvető, Budapest, 2009
Darvasi igazi, klasszikus értelemben vett „nagyragényt” írt, s ez nem csak a 672 oldalas terjedelem miatt igaz, hanem Pelsőczy Klára és a két testvér, Imre és Péter, valamint féltestvérük, Ádám bonyolult szerelmi történetüket illetően is, amely még a 19. század 30-as éveiben kezdődik, s a szabadságharc alatti és utáni Szegeden teljesedik ki. A Virágzabálók történelmi regény, de nem a szó megszokott értelmében. Hiányoznak a nagy és ismert figurák, az átfogó tablók. Darvasi alakjai a ’48-as forradalmat és szabadságharcot nem mint „hősi időszakot, nagy időket” élik meg, hanem mint nehéz hétköznapokat, amelyek hol csendesen folydogálnak, hol ünnepivé válnak, akár Kossuth, akár Ferenc József látogatására készülnek, – hol pedig véresek, mint a hadjárat vagy a megtorlások idején. De legyen akár béke, akár háború, jobb mód vagy ínség, az életet élni kell, jönni-menni, ügyeket intézni, kocsmázni, betegeket gyógyítani, gyereket szülni. Ennek szép szimbóluma az örökké változó, mégis állandó Tisza. Történjék bármi, a város éli a maga életét és különféle vallású, nemzetiségű lakói jól-rosszul kiheverik az eseményeket. Történelem ez alulnézetből. A regény teli van szerteágazó mellékszállal, az orvos Schütz bácsi és családja történetével, legendákkal, látomásokkal, hiedelmekkel, titokzatos virágültetésekkel, cigányokkal, utazásokkal, hol a Felvidékre, hol távolabb, börtönnel, ünnepségekkel, a végén egy mindent magába nyelő haláltánccal.
Darvasi László Törökszentmiklóson született 1962-ben. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar – történelem szakán végzett 1986-ban. Hódmezővásárhelyen és Szegeden tanított, majd a Délmagyarország c. napilap szerkesztője volt 1989 és 93 között. 1993-tól az Élet és Irodalom főmunkatársa.
