2014 decemberében, alig néhány hónappal azután, hogy az Iszlám Állam fegyveresei megszállták Szíria és Irak nagyvárosait, egy Joshua Dysart nevű képregényes az észak-iraki Erbil városába érkezett az ENSZ Világélelmezési Programjának megbízásából. Dysart öt napot töltött Erbilben, ezalatt többezer olyan emberrel találkozott, akik a harcok miatt elvesztették otthonaikat. A képregényes elkezdte dokumentálni a látottakat és hallottakat, és az iraki élményeiből képregényt rajzolt, középpontba állítva az ENSZ humanitárius segélyszervezetének dolgozóit, és azokat, akik valamilyen módon próbálnak segíteni a rászorulókon.
A képregény címe Living Level 3. lett, utalva ezzel a humanitárius katasztrófák harmadik, azaz legmagasabb besorolására, és egy segélyszervezeti dolgozó, az egyiptomi-amerikai Leila történetét meséli el, aki az Iszlám Állam által elfoglalt területeken vesz részt misszióban. A képregény egyrészt az ő története: Leila egy olyan országból jön, ahol biztonságban van és sosem kell éheznie, és a terepen felteszi magának a kérdést, hogy mit is keres Irakban. Másrészt megismerünk egy olyan karaktert is, aki mögött semmilyen szervezet nincs, és csak a túlélésért küzd. Az alkotók fontosnak tartották, hogy a képregény elmondja a történetét a lakosságnak, akiken a segélyszervezetek munkatársai próbálnak segíteni, de bemutassa azt is, hogy ez mekkora küzdelem. Remélik, hogy művük segít majd, hogy a kikopjon a szótárunkból az a szó: más.
Dysart, és szerzőtársa, Jonathan Dumont-t a HuffPostnak elmondták, hogy mindenképpen képregényt akartak csinálni: mindenféle ötletük volt (például Supermannel és a boszniai aknamentesítéssel,), ám azokat túlságosan propaganda- és önpromóció-szagúnak találták, és valami sokkal realisztikusabbat szerettek volna létrehozni. Dysart egyszer már megjelenítette a háborút képregényes formában: 2007-ben egy Unknown Soldier című sorozatot készített el, ami kelet-afrikai gyerekkatonákról szólt. Akkor gyerekkatonákkal utazott végig az észak-ugandai határ mentén.
A készítők olyan karaktereket akartak megalkotni, akik nemcsak képregényben, de mondjuk tévésorozatban, vagy nagyjátékfilmben is működnének. Az összes karakter, akit felvonultatnak a kötetben, valós, kivéve a főszereplőt, akiben a humanitárius szervezetek dolgozóinak tapasztalatait gyúrták egybe. Azt ígérik, hogy abból, aki most csak mellékszereplő volt, egy következő epizódban, például egy Ukrajnában játszódóban könnyen válhat majd főszereplő.
