A legfélelmetesebb Marvel-gonosz

Rusznyák Csaba | 2012. december 12. |

ageofultron1cover.jpg


Megint a nyakunkon a világvége, fusson, küzdjön, haljon, ki merre lát! A Marvel még bő két éve harangozta be grandiózus sztoriját, amiben a Bosszú Angyalai (avagy Bosszúállók) ismét szembetalálják magukat egyik leghatalmasabb ellenségükkel, Ultronnal. Az író, Brian Michael Bendis egy olyan apokaliptikus sci-fi akciót ígér, ami ott kezdődik, ahol más szuperhőstörténetek már majdnem véget érnek. Avagy oka van annak, hogy a Marvel 2013-as nagy crossover eseményét, ami majd márciustól júniusig, 10 részben jelenik meg, miért Age of Ultronnak hívják.

Ultron a Bosszú Angyalai egyik tagja, a tudós és szuperhős Hank Pym (Edgar Wright 2015-re várt Ant-Man című adaptációjának is ő lesz a főszereplője) találmánya – egy briliáns, csaknem elpusztíthatatlan mesterséges intelligencia, ami azoktól szokatlanul (kac-kac) fellázad alkotója ellen, és az egész emberiség elpusztítására tör. A karakter még 1968-ban bukkant fel először a képregény lapjain, és azóta is a Marvel egyik legnagyobb gonosztevője. Amerika Kapitány, Vasember, Thor és társai sokszor szétrúgták már a seggét (persze mindig csak éppen hogy), de mindig visszatér.

Avengers_121_Legion_CPS_027.jpg
Az akkoriban épp újraindított Avengers sorozat 2010-es ötödik számában a címszereplők, élükön Vasemberrel, egy olyan jövőbe utaztak, ahol az emberi civilizáció romjai felett Ultron és Kang (egy másik híres, időutazó gonosz) vívott háborút egymással. Ennek a háborúnak sikerült véget vetniük, de a világ ahhoz képest korábbi, Ultron általi leigázása még ott lebegett felettük, mint elkerülhetetlennek tűnő jövő – akkoriban ezt még Ultron Warként emlegették. A karakter egy egy évvel későbbi számban bukkant fel újra, ami Vasember vészjósló szavaival zárult: látta a jövőt, az apokalipszist, és nem fognak tudni tenni semmit, hogy megakadályozzák. A képregény utolsó oldalán a Marvel egy közelgő, The Age of Ultron című sztorit ígért, amit a rajongók azóta is türelmetlenül várnak (utoljára tavaly év végén pillanthattunk bele a Marvel Point One-ban: Sólyomszem és Pókember Ultron robotjai elől menekült valamikor a világvége után).  

Bendis azt mondta, a sztori nem Ultron támadásával kezdődik - hanem annak sikerével: vagyis egy klasszikus Marvel-gonosz ezúttal eléri a célját, és leigázza a Földet. Rengetegen meghalnak, óriási a pusztítás, a kevés állva maradt hős elkeseredetten harcol. Észben tartva, hogy egy egyszerű időutazásos csavarral bármilyen kár egycsapásra kijavítható, pontosabban, meg nem történtté tehető (bár az író szerint a befejezés olyan meglepő, hogy senki nem fogja előre látni), ez igen ambiciózusan hangzik. A sztori első felét Bryan Hitch már megrajzolta (ezért is jelenhet meg 10 rész mindössze 4 hónap alatt), a második felét Brandon Peterson és Carlos Pacheco fogja. Az ígéret szerint ennek a váltásnak oka lesz, a cselekményben valami komoly törésre/fordulatra számíthatunk.

És mivel a történet a Bosszú Angyalai egy olyan korszakát zárja majd le, ami az elejétől kezdve (Káosz) folyamatosan jelenik meg itthon a Kingpin kiadó jóvoltából, nyugodtan reménykedhetünk benne, hogy egyszer magyarul is kézbe vehetjük majd. (A sorozat első két borítóját lásd legfelül és legalul.)

Avengers_121_Legion_CPS_033.jpg

ageofultronvariantcover.jpg

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.