A Kondor-univerzum ihlette fotók a Platán Könyvtárban

.konyvesblog. | 2014. február 21. |

Budapest Noir flyer.jpg

Kondor Vilmos regényeinek hangulatát megidéző kiállítást szervez az Óbudai Platán Könyvtár és az Agave. A Budapest Noir tárlaton Németh Kriszta és Andok Tamás fotóiról köszön majd vissza például a Bűnös Budapest és A budapesti kém hangulata, de akadnak majd képek Budapestről romokban és novemberben is. 

Andok Tamás elmondta röviden, hogy dolgoztak, illetve hogyan állt össze a kiállítás: 

"Nagyjából egyszerre, de egymástól függetlenül, a másik tudta nélkül kezdtünk el dolgozni a saját Budapest Noir témájú fotóinkon. Régóta terveztünk egy közös projektet, így hát evidens volt, hogy ez legyen az.  Első körben előszedtük Kondor regénysorozatát, elkezdtük újraolvasni őket, kiemelni a nekünk tetsző, markánsabb részeket, bejárni a könyvben is említett helyszíneket, és ezekhez fotókat párosítani. Sok idézetből Kriszta felolvasásokat, hanganyagot csinált, illetve kis segítséggel létrejött egy térkép, ami bemutatja Gordon Zsigmond útját. Nem azt az utat, amit Kondor jelölt ki neki, hanem amit általunk járt be nap, mint nap.   

Az adott jeleneteket, kiragadott részleteket eleinte precízen beállított fotókkal akartuk visszaadni, végül egy kevésbé kötött koncepció mellett döntöttünk. Nem próbálunk kínosan ügyelni a korhűségre, hogy mennyire reflektálunk pontosan a könyvekre. Egyszerűen csak engedjük, hogy Kondor művei inspiráljanak, közben járjuk Budapest utcáit, és a mai arcával együtt megpróbáljuk annak a baljós, éjfekete tussal megfestett városnak látni, ahogy a szerző is elképzelte. Végül úgy alakult, hogy előbb az Agave Könyvek, majd az Óbudai Platán Könyvtár is felfigyelt a blogra, illetve Kondor Vilmos is blogolt róla, hogy nagyon tetszik neki a projekt.  Tavaly október óta rengeteg fotó született, ezekből készülünk két személyes összeállítással."

A február 27-én, 18 órakor kezdődő megnyitón Németh Kriszta olvas fel Kondor műveiből. A kiállítás március 28-ig látogatható.

Mutatunk pár képet a Kondor-univerzumból.

NemethKriszta19.JPGNémeth Kriszta

NemethKriszta13.jpgNémeth Kriszta

TamasAndok16.jpgAndok Tamás

TamasAndok03.jpgAndok Tamás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók