Világok útjain címmel rendez kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban Molnár Zoltán fotós. A március 21-től látható tárlat portréin a cigány kultúra, a hagyományok, a hétköznapok és az ünnepek elevenednek meg. A művész, aki korábban szinte csak fekete-fehér filmre dolgozott, most először állít színes fotókat.
PIM-ben kiállított képek 2003-tól készültek, és a világvándor roma közösségek életébe tekintenek bele - Franciaországtól Moldváig, Spanyolországtól Bulgáriáig. „A kiállítás gerincét cigánygyerekekről 2003-2012 között, főleg Erdélyben és Magyarországon készült felvételek alkotják. Montenegróban egy koszovói romatelepen muzulmán cigányokat fotóztam, majd eljutottam Makedóniába, Bulgáriában egy roma esküvőbe csöppentem. Kicsit korábban, 2010-ben André Kertész tanulmányi ösztöndíjjal Párizsban tölthettem el két hónapot, éppen akkor, amikor a világsajtót is megjárt roma kitoloncolási kísérletek zajlottak. Úgy éreztem, hogy muszáj a sorsokat végigkövetnem. Négy évvel előtte pedig Dél-Franciaországban jártam, Saintes-Maries-de-la-Mer-ben az egyik legnagyobb, Szent Sárához kötődő roma zarándoklatot fotóztam.”
Molnár arra kereste a választ, hogy a mozgás, a vándorlás milyen hatással van a roma közösségek családjaira, „a hagyományok, a vallás, a kultúra, a zene mellett mi az, ami összeköti őket, milyen akadályokba üköznek, milyen módon tudnak felülemelkedni ezeken.” A roma kultúra iránti érdeklődése még gyerekkorából ered. „Dédszüleim Sepsiszentgyörgyön éltek, a család Újvidéken – nagyapám már itt született – keresztül érkezett Magyarországra. Tizenévesen szüleimmel családfakutatás céljából jártam először Erdélyben, és máig előttem van egy kép: a Havasokban kiszálltunk az autóból, és ott állt egy roma kislány. Egy kis csokornyi havasi gyopárt nyújtott át, mi élelmiszert adtunk neki. Középiskolás éveimben pedig a Gyimesekbe látogattam, az ott élők világlátása, szabad élete fogott meg, de elsősorban nem etnikai szempontból. Inkább az, ahogyan abban a környezetben, közösségben, sokan, egymásnak kiszolgáltatva élnek.”
Képei hatalmas empátiáról árulkodnak, feloldják a határokat, és a bizalom, az együttérzés közelebb hozza egymáshoz a fotóst és modelljét. „Egy dokumentarista fotósnak tisztában kell lennie azzal, hogy bizonyos mértékig kockázatot vállal.”
A kiállításon egy szöveges blokk is helyet kap, és a képek kortárs költők témához kapcsolódó verseivel, és egy filmmel egészülnek ki.
(Az idézetek Molnár Nedbál Miklósnak adott interjújából származnak, az interjú a PIM megbízásából készült.)
