A Párhuzamos történetek tárgya a test, és a hatalomról szól: az elfojtott érzések hatalmáról, az emlékekben élő és a jelenlegi szenvedélyekéről, az 1945 utáni magyar kommunista rendszer hatalmáról, amely beszivárog az egyén pórusaiba és megakadályozza egy önmagát meghatározó, szolidáris létezés felépítését, és szól az ideológiai elvakultságról is - írta Berhnard Fetz a vezető osztrák konzervatív napilap irodalmi mellékletében.

A kérdésre, hogy mit tett a diktatúra az emberrel, és mit tett az 1989 utáni szabadság, Nádas válasza "kíméletlen": a diktatúra tapasztalatai jók a túléléshez, de nem jók az élethez - állapította meg a kritikus.
Az írói módszerről írva többek között úgy fogalmaz, a regényt "empátia és káosz határozza meg". A belső nézőpont összefonódik a külsővel, az Én az Ő-vel. Nádast idézve azt írta: "nyitott struktúrát használ, ami nem akar több lenni, mint a kaotikusnak látott világ".

Hiányt nem a diktatúra hagy maga után, a diktatúra bukása után sokkal inkább az olyan kifejezések maradnak üresen továbbra is, mint szabadság és szolidaritás, illetve populista módon visszaélnek ezekkel, mint a jelenlegi Magyarországon - vélekedett Fetz.

A Die Presse szemleírója szerint Nádast olvasni megtanítja az embert nem csak az olyan jelenségek felszínét látni, mint a nacionalizmus vagy a szélsőségesség, vagy egymás semmibe vétele, hanem a háttérben rejlő "mintázatokat" is. "Így lesz a Párhuzamos történetek Közép-Európa XX. századi mentális életrajza" - fogalmazott.

A magyar származású, Svájcban élő Christina Virágh hat éven át készült regényfordítását nagyszerű teljesítménynek értékelte a kritikus. "Egy második életet ad" a regénynek - írta. Talán a legfontosabb életet - tette hozzá -, figyelembe véve azt, hogy milyen fontos a kelet-európai országokból való regények fogadtatása német nyelvterületen.

(MTI)