"Kiabált felém, hogy lassítsak" - Megjelent az anti-határidőnapló

"Kiabált felém, hogy lassítsak" - Megjelent az anti-határidőnapló

Valuska László | 2016. december 15. |

slowbp-img_0548-3.jpg

A világ annyira felgyorsult, hogy napi 12-14 órákat dolgozunk, álmunkban is érkeznek az értesítések a Twitterről, Tumblrről vagy a Facebookról, a hírekről nem is beszélve. Röviden: nem kapcsolunk ki, túlpörgetett életet élünk, ezért  Krajcsó Nelli, a Slow Budapest alapítója úgy gondolta, segít lelassulni. Anti-határidőnaplóval jelentkezett a jövő évi őrületet még épp megelőző időszakban, már a Karácsonyra is gondolva.Saját tapasztalatait is beépítette a színes, izgalmas kiadványba, amit Ghyczy Dia tervezett.

A slow-mozgalom mikor és miért fogott meg?

A húszas éveim elején, amikor főállásban kezdtem dolgozni a főiskola után, sok stresszes pillanatban volt részem, több stresszalapú betegséget produkáltam és a kiégés szélére is eljutottam. Egy ilyen helyzetben, amit mi úgy hívunk, hogy az ember eljut a falig, rá kellett jönnöm, hogy foglalkoznom kell a mindennapjaimmal, és felelősséget kell vállalnom a jóllétemért. Ekkoriban jött szembe velem egy, a slow mozgalomról szóló cikk, ami kiabált felém, hogy lassítsak. És akkor, ott elkezdődött minden.

Mi volt az oka, hogy létrehoztál egy anti-határidőnaplót?

Az anti-határidőnapló 2014-ben arra a kérdésre született ötlet volt, hogy a Slow Budapestnek milyen terméke lehetne, amivel az embereket elkísérhetjük mindennap, az egész év során. Szerettünk volna egy olyan slow dolgot megcsinálni, ami nem csak budapestieknek érhető el, mint mondjuk a tréningjeink és előadásaink.

krajcso_nelli.jpg

Krajcsó Nelli, a Slow Budapest alapítója

Mennyire lassan zajlott a munka? Hogyan osztottátok le a munkát a grafikussal, Ghyczy Diával?

Az anti-határidőnapló tervezése egy összetett munka, én egy éven át gyűjtöm az információkat, figyelem a trendeket a slow-val és a határidőnaplókkal kapcsolatban. Ezek után megalkotom a felépítését a naptárnak, és feltöltöm szöveggel. Ilyenkor, a tapasztalatok szerint nem lehet siettetni az ötleteket és a végkifejletet, többször visszamegyek egy adott részlethez, kiküldöm a csapatnak véleményezésre, és hónapokon át alakítgatom. Dia is több hónapig dolgozott a grafikán, több koncepció született, és végül a most látható utat dolgozta ki.

Mi az anti-határidőnapló lényege? Bemutatnád röviden, miért jó és hasznos?

A mindennapos rohanás miatt elfeledkezünk a legfontosabb dologról, az életünkről és annak megéléséről. A határidők és a túlhajszolt életmód az év vége felé közeledve még inkább megvisel minket és csak arra várunk, hogy túl legyünk az ünnepeken és pihenhessünk egyet az újév előtt és aztán ismét kezdődik minden elölről. Idén harmadik alkalommal állítottuk össze az anti-határidőnaplót, ami segít a mindennapi kihívások mellett visszavezetni minket az értékes időtöltéshez. Ezzel a Magyarországon egyedülálló naplókoncepcióval a felgyorsult világ kihívásaira szeretnénk megoldásokat találni. Azért jött létre, hogy könnyebben visszataláljunk a természetes, örömöt adó tempóhoz, a családdal töltött meghitt pillanatokhoz, a feltöltő tevékenységekhez, és a mosolyt hozó mindennapokhoz.

A havi tervezős és relfexiós oldalak, a heti emlékeztetők, az anti-feladatlista, a hálaépítő és a megmosolyogtató grafikák segíthetnek megállni és átgondolni, mennyire vagy egyensúlyban magaddal és a világgal. Az anti-határidőnaplóban minden hónapban a napló használója választja ki, milyen slow tevékenységet szeretne a mindennapjai részévé tenni, de közben azért alapvető slow tanácsokkal és rendszeres szakmai levelekkel segítünk a háttérből az év során. A napló és a hozzá tartozó online levelek kidolgozásában coaching módszereket, pszichológiai alapokat, a nemzetközi slow irodalmat és mindfulness technikákat használtunk.

Szerinted tényleg megváltoztatja a használója életét?

Sosem szoktam ilyen nagy szavakkal dobálózni, még a tréningjeink kapcsán sem, amelyek tényleg komoly változáshoz segíthetik hozzá a résztvevőket. Túl sok ígérettel vagyunk megdobálva manapság, amiket nyilván kényelmesebb elhinni, és ezáltal kiadni a kezünkből a felelősséget a saját életünkkel kapcsolatban. Minden változáshoz szükséges a részvétel és a nyitottság, a rendszeresség. Mi a naplóval egy keretet, inspirációt, kapaszkodót nyújtunk ebben.

A naptár koncepciója szerint mindenki maga választhatja ki, hogy az adott hónapokban milyen slow-tevékenységet folytat. Te miket választottál/választasz ki?

Ez mindig az adott hónaptól függ, hiszen vannak nagyon sűrű időszakok és vannak lazábbak. Egy hajszolt héten nem érdemes minden napra 1 órás sétát betervezni, mert az csak kudarcélményhez vezet, ilyenkor egy csendben elkészített és megivott tea is sikernek számít, vagy egy buszmegállónyi séta hazafelé. A naplóban is hangsúlyozom, hogy olyan terveket próbáljunk kitűzni, amelyek reálisak. Én amúgy már az összes slow témát végigcsináltam, és 2017-ben is folytatom ezeket: több olvasás, séta, meditáció, sport, kikapcsolás, biciklizés, főzés, személyes kapcsolatok erősítése, semmittevés.

slowbp-img_0576.jpg

Neked nincs okostelefonod. A saját naptárhasználatod vezetett az ötlet megvalósításához?

Okostelefonom már régóta nincs, 3 éve. Akkor jöttem el a céges világból, hogy csak a Slow Budapesttel foglalkozzak. Visszaadtam a céges telefonomat, és azóta se vettem újat. Mivel van laptopom és tabletem, ezért nem tartom szükségesnek az okostelefont. Mindfulness trénerként teljesen tisztában vagyok azzal, mennyire ki tud szakítani a jelenünkből az okostelefon, mennyire multitaskingolunk általa és milyen szétszórtsághoz tud vezetni. Ha utazom, és mondjuk nem a biciklin, akkor sem bújom a telefont, hanem utazom - néhány idősebb emberrel nézzük ilyenkor egymást, mert a többiek észre sem veszik, mi történik körülöttük. Szépen le lehet maradni így a saját életünkről, mondván, hogy muszáj megnéznünk, mi történik az interneten, de közben nem vagyunk annyira nélkülözhetetlenek, hogy ne lehessen adni magunknak fél-egy órát, amikor a gondolatainkkal, érzéseinkkel lehetünk, csendben.

slowbp-img_0624.jpg

A naptár mellett leveleket is küldtök, azt ígéritek. Mit várhatnak a levlistára feliratkozók? Ez nemcsak egy naptár lesz, hanem slow életmódváltás?

A levelek azoknak szólhatnak, akik többre vágynak, mint a napló, hiszen oda nem kerülhet be minden tanács és háttérinformáció a lassításról. A levelek között lesznek a változással, a jelenléttel, a slow fooddal kapcsolatos témák.

A Slow Budapest alapítójaként a túlhajszoltság ellen küzdesz. Én ezt el sem tudom képzelni, a telefonon csipognak az értesítők, mindenhonnan jönnek az információk, a munka nem ér véget akkor, amikor hazamegyünk. Ezen hogy lehet változtatni úgy, hogy az ún. 21. századi elvárásoknak is megfeleljünk?

Mindig azt mondom, hogy a gyors világ egy lehetőség arra, hogy dolgozzunk magunkon. És tulajdonképpen a mai embernek muszáj dolgoznia magán, ha meg szeretné tartani az egyensúlyát. Meg kell tanulni nemet mondani, priorizálni és tudatosítani, mi a fontos számunkra. Sok haszontalan és nem fontos dolgot kapunk, amiket csak tudatosan lehet elkerülni. El kellene fogadni azt, hogy nem vagyunk nélkülözhetetlenek, és hogy tulajdonképpen az élet mégiscsak azért van, hogy jól érezzük magunkat benne - semmi sem éri meg az állandó stresszt, a betegségeket, a boldogtalanságot. Mindehhez önismeret szükséges. Mi ehhez a kezdeti információkat adjuk meg, a semmittevést, a pihenést, a kikapcsolást és a lassú perceket legitimizáljuk.

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

...
Zöld

3 új könyv az egészséges étrendről májusban, ha szakítanál az extrém diétákkal

Kipróbáltál már több diétát is, de belekerültél a jojóhatás ördögi körébe, vagy egyszerűen csak nem hozták a kívánt eredményeket? Olyan könyveket ajánlunk májusra, amik segítenek tudatosan felépíteni az egészséges értrendedet és életmódodat.