„Döbrentei utca tizenöt alatt megnyílott a Mese-tár..." - ismételgettem magamnak bátorításul, mikor elrugaszkodtam az Üveghegytől, átverekedtem magam a sűrű sötét erdőn, találkoztam sárkányokkal, vasorrú bábákkal, tündérekkel, és végül sikeresen eljutottam a „fele királyságot" jelképező trónig. Mindenütt pici színes fotelek, óvodáskorúakra méretezett, meghitt mesehallgató, filmkészítő sarkok, a falakon meserészletek, kuckó zsúfolásig telve könyvekkel Benedek Elektől Finy Petráig. A magyar népmese napjához közel, Elek apó kútjával szemben, Kányádi Sándor (akiben a múzeum létrehozásának ötlete megfogant) lakhelyétől kőhajításnyira Mesemúzeum nyílt Budapesten, az 1. kerületben található Döbrentei utca 15. szám alatt.
Ilyen intézmény nem létezett eddig Magyarországon, ideje volt létrehozni egyet, hogy ne kelljen a bécsi Zoom gyerekmúzeumig szaladnunk, ha csodát akarunk látni. A hősies vállalkozást a Budavári Önkormányzat és a Petőfi Irodalmi Múzeum összefogása hívta életre: előbbi főként anyagi hozzájárulással, a műemléképület felújításával járult hozzá a projekt sikerességéhez, utóbbi szellemi eszköztárát, munkatársait, szakmai hozzáértését invesztálta a programba. Az eredmény apró, de fantáziadús és szórakoztató mesesziget a Tabán mélyén, óvodások és kisiskolások életreszóló kalandjainak helyszíne, egyben kreativitással és interaktivitással kikövezett út az olvasás és az irodalom szeretetéhez.
A pénteki nyitó sajtótájékoztatón Hammerstein Judit, a kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár, E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója, és Helmich Katalin múzeumpedagógus, az épület koncepciójának megálmodója és az intézmény vezetője voltak jelen. Hammerstein rövid hozzászólásában a mese fontosságát, szilárd közösségeket, családokat összekovácsoló, generációkat összekötő erejét emelte ki, Az apát és a horkoló szerzetesek című nyúlfarknyi történet felolvasásával rávilágítva a mese varázslatos közösségteremtő képességére. E. Csorba a PIM dolgozóinak köszönte meg a hatalmas munkát, jó részüket név szerint megemlítve, és hangsúlyozta, hogy az irodalmi múzeum folyamatosan a Mesemúzeum mögött fog állni terjedelmes könyvtárával, értékes relikviáival, és szakmai hozzáértésével. Elmondta, hogy a helyszínen nemcsak mesefoglalkozások, de tudományos igényű munkák is zajlanak majd, az elsődleges cél pedig a gyerekek terelgetése az olvasás, az irodalom szeretete felé. Hangsúlyozta, a múzeum csapatmunkában jött létre, és működni is hasonló szellemben fog, az állami és civil szervezetek figyelmét pedig felhívta arra, hogy az intézmény minden segítséget, támogatást szívesen fogad a jövőben.
Végül Helmich ismertette a gyakorlati tudnivalókat. A három egységből álló múzeum október 2-án nyitja meg kapuit a közönség előtt. Kedden, szerdán és pénteken jöhetnek az előre bejelentett csoportok, ilyenkor egy csapat birtokolhatja a teljes teret, a többi napon pedig (hétfő kivételével) a családoké az intézmény. A múzeum bérelhető is, például születésnapok megtartására, a fogadótérben lesznek író-olvasó találkozók, drámafoglalkozások, színi előadások a Kompánia Társulat közreműködésével. A Magyar tündérmese világa címmel állandó kiállítás látható (itt kell különböző próbákon helytállni, hogy a látogató eljuthasson a trónszékig), és mindig van időszakos kiállítás is. A jelenlegi a mesegyűjtés száz évéről szól.
A sajtótájékoztató végeztével a felnőttek birtokba vehették a termeket, megosztozva rajtuk egy csapat boldogan visongó gyerekkel. A kapuban az épület történetével ismerkedhettünk, megszemlélhettük az udvaron álló kutat, melyben az élet vize folyik, és meglocsolható vele a mellette álló élet fája. Odabent olvashattunk rövidke, színes betűkkel kanyarított életrajzokat, kézzel írott verseket Nemes Nagy Ágnestől vagy Móra Ferenctől, bekucorodhattunk az apró mesehallgató kuckóba, bejárhattuk a labirintust, fejünkre illeszthettünk igazi koronát palásttal, a legvégén pedig győztesen megpihenhettünk a trónszékben. „Ez itt a Te rajzod helye" - hirdette a felirat, hogy a látogatók is bátran beszállhatnak a múzeum kincseinek gyarapításába. Minden sarkot gyerekek leptek el, egy kislány hangosan és tagoltan olvasott tágra nyílt szemű társainak, mások izgatottan kúsztak be a sűrű sötét erdő összes létező zegzugába, vagy elmélyülten tanulmányozták a falakra, ajtókra ragasztott kreatív feladatokat. Még a mosdóban is minden a meséről szólt. Az állandó kiállítás búcsúfelirata pedig így hangzik: „Eddig volt, mese volt, talán igaz se volt." Szerencsére az.
