Rofusz Kinga Otthon könyve az európai 27-ek között!
ro

Rofusz Kinga Otthon könyve az európai 27-ek között!

Szlovénia július elsejével vette át az Európai Unió soros elnökségét, és az előzetes tervek szerint változatos kulturális programokkal készül a következő félévre. Így létrejött egy digitális platform is, amely az európai irodalomra fókuszál.

Europe Readr a neve annak a felületnek, amely egyrészről szociális ügyekre fókuszál, másrészről az európai közösség sokszínűségét és kapcsolódásait akarja bemutatni a könyvek segítségével. Itt minden egyes tagországból találunk könyvet, Magyarországot pedig Rofusz Kinga Otthon című kötete képviseli, amely a költözés, az elszakadás belső lelki folyamatait meséli el a képek segítségével. A honlapon egyébként azt írják, hogy a szervezők külön figyelmet fordítanak a legkisebbekre, és számukra Európa legszebb silent bookjai közül válogattak (ezek azok a könyvek, amelyek szavak nélkül, kizárólag képekkel mesélnek), de a kiválasztott 27 könyv között van verses- és esszékötet, regény, és még képregény is. (Műfajonként ITT lehet böngészni őket.)

Az Otthon eredetileg 2018-ban jelent meg, Rofusz Kinga akkor a következőt mesélte róla: „A könyv egy kisfiú szemszögéből mutatja meg, hogy a régi otthon elhagyása tulajdonképpen egy gyászfolyamat, hiszen el kell válnia, el kell szakadnia, amit természetesen drámának él meg. Az idősebb generációt a szülők mellett a nagymama képviseli, aki a maga bölcsességével, de a régihez való ragaszkodásával is jelen van ebben a történetben. Az Otthonban azt akartam megmutatni, hogy egy ilyen elszakadást igenis el kell gyászolni, és majd utána felépülhet valami új”. A kötet Doma címmel már megjelent Szlovéniában is, ahol tavaly novemberben a legjobb gyerekkönyveknek járó Aranykörte címkét is megkapta.

A teljes listát ITT lehet megnézni!

Szintén az Otthonhoz köthető hír, hogy a kötet különdíjas lett a 2021 Silent Books - Final destination Lampedusa projektben, amelyre a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum jelölte a könyvet: