.konyves.

Most három napig bárki megnézheti a Panthera-előadást

Kertész Erzsi Panthera című ifjúsági regényét a Pécsi Nemzeti Színház vitte színre. A színháznak a koronavírus miatt ideiglenesen be kellett zárnia kapuit, de aki szeretné, most megnézheti az előadást online.

Kertész Erzsi Panthera című ifjúsági regénye az elmúlt években trilógiává nőtte ki magát (és már készül a negyedik kötet is). Az első kötet sztorija szerint néhány gyerek az osztályból hegymászótanfolyamra jelentkezik, amelyet egy Meredek Johnny nevű gyanús figura tart. A tanfolyamot hirdető plakát egy titokzatos hegyet ábrázolt, a Pantherát, amely nevét feltűnő formájáról kapta, hiszen a csúcsán lévő két szikla bizonyos nézetből egy párduc égnek emelt, kitátott állkapcsára emlékeztet. A gyerekek még csak nem is sejtik, hogy a hegy hamarosan kulcsfontosságú szerepet tölt majd be az életükben.

A regényt a Pécsi Nemzeti Színház adaptálta színpadra, ám mivel a színház a járvány miatt ideiglenesen bezárt, ezért az intézmény úgy döntött, hogy szombat reggel 8 órától három napig online is megnézhető a Panthera című előadásuk (a linkekért érdemes a színház Facebook-oldalára kattintani).