Mióta utazunk villamossal, milyen típusai és részei vannak, mi az a hurokvágány, és melyik európai városban robog kék vagy épp piros színű villamos? Csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Kovács Tamás György A villamos című ismeretterjesztő kötete választ ad. A gyerekeknek szóló, részletgazdag kiadvány magabiztosan vezeti végig az olvasót a városi közlekedés kötöttpályáin, Szinvai Dániel látványos illusztrációi pedig a legkülönbözőbb perspektívából mutatják be a villamosok és a villamossal utazók mindennapjait. A szerzőt, Kovács Tamás Györgyöt kutatásról és kedvencekről kérdeztük.
Mi vonzotta a villamosokhoz: gyerekkori élmény, a jármű szeretete, esetleg a városi közlekedés iránti érdeklődés? Van esetleg meghatározó élménye a villamossal kapcsolatban?
Bár nem voltam a közlekedés iránt különösen rajongó gyerek, a kötöttpályás közlekedést mindig jobban szerettem, azt hiszem, egyszerűen kényelmesebbnek tartottam a vonatokat és a villamosokat, mint a többi járművet.
Voltam gyermekvasutas, és bár leginkább a közösség az, ami engem érdekelt és ott tartott, a Gyermekvasúton töltött időszak akarva akaratlanul is szemléletformáló volt, és sok közlekedéssel kapcsolatos érdeklődés, tudás ragadt rám.
Leginkább a város érdekel,
szinte minden munkámban valahogy ezzel foglalkozom. Persze, a villamos mint jármű önmagában is érdekes, de sokkal érdekesebb, hogy mit jelent egy város számára mint közlekedési eszköz, vagy hogy messzebb menjek, mint városfejlesztési lehetőség. Egy jó villamoshálózat csodákra képes.
A villamos című könyv műfaját tekintve ismeretterjesztő kötet, rengeteg apró részlettel, információmorzsával. Milyen jellegű kutatás előzte meg a könyvírást; volt esetleg olyan információ, ami még önt is meglepte?
Nagyon élveztem a kutatást, különösen a külföldi villamosokról, és persze, csomó új információ jött szembe. Szerencsére beszélem valamennyire a hivatalos utasítások bikkfanyelvét, ezért könnyen tudtam, mondjuk, a hivatalos Jelzési Utasításból kibogarászni, leellenőrizni azt, amire szükségem volt.
Megpróbáltuk kordában tartani ezeket az információmorzsákat, például a holdfényjelzőnek több jelzési képe van, mint ami a könyvben szerepel, de nem lehet egy teljes oldalt ennek szentelni, nem is lenne izgalmas. Ebben - mármint a kordában tartásban - nagy segítségemre volt Győri Hanna és Csobod Luca, a könyv két szerkesztője is.
Egy gyerekeknek szóló kiadvány esetén nyilván rengeteget kell mérlegelni, hogy az ember megtalálja az egészséges egyensúlyt az információs rengetegben. Mi jelentette e téren a legnagyobb kihívást?
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy ne legyen túl sok a szöveg, lemondjak villamosokról, városokról. Ha az ember elmegy egy - tetszőleges - konferenciára, általában van olyan előadó, aki az időkeretből már bőven kicsúszva csak azért is elmondja, amit akar, pedig ezzel a saját mondanivalójának befogadhatóságát veri szét, és a többség élménye nem az lesz, hogy hú, de érdekes volt, hanem az, hogy hú, de mennének már. Erre a példára gondolva azért viszonylag könnyen tudtam kihúzni vagy eleve nem leírni dolgokat.
A kötetben a budapesti villamosok mellett felbukkannak más városok tipikus villamosai is - önnek van kedvence?
Persze, a francia villamosreneszánsz hálózatai és villamosai. A közúti és azon belül is az autós közlekedés priorizálása miatt alig maradt villamos Franciaországban. Egyszerűen felszámolták őket. Az 1980-as évektől kezdve viszont sorra kezdtek új hálózatok épülni olyan városokban, ahol korábban becsukták a hálózatot. Mára ott tartunk, hogy majdnem 30 városban közlekednek villamosok, és folyamatosan épülnek új vonalak.
Bölcsen felismerték, hogy a villamos az egyik legjobb városi közlekedési eszköz,
és az utak túlzsúfoltságán nem még több sávval, még több belvárosi parkolóval lehet segíteni, hanem a közlekedés és a közterek újragondolásával. A villamosközlekedésnek tényleg egy szép reneszánsza van most Franciaországban. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az Alstom francia, így hazai kocsikat tudnak vásárolni.
A kötetet Szinvai Dániel illusztrálta - milyen volt vele a közös munka?
A Pagony kiadó hozott össze minket, az ő ötletük volt, hogy dolgozzunk együtt, és ez szerintem egy jó ötlet volt. Dániel nagyon lelkiismeretesen ment utána minden részletnek, rengeteg ötletet hozott a könyvbe. Vannak olyan témák a könyvben, ahol ő jött a szöveg és az én kéréseim után, és vannak olyan témák, ahol én mentem a rajzi koncepció és a konkrét rajzok után. Olyan volt az egész folyamat, mint egy pingpong, a végeredmény pedig tényleg közös alkotás.