Ezeket a gyerekkönyveket keresd a Könyvhéten!
Könyves Magazin

Ezeket a gyerekkönyveket keresd a Könyvhéten!

A 2020-as Ünnepi Könyvhét minden szempontból rendkívülinek tekinthető: a pandémia miatt nyárról őszre csúszott, ám a járvány terjedése miatt a programok nagy része végül online lesz. Elmarad az ilyenkor szokásos könyvvásár és dedikáció, az író és az olvasó közötti találkozás is, de szerencsére azért új könyvek lesznek. A felnőtteknek szóló kötetek után most a gyerekeknek válogattunk a friss megjelenések közül - összeállításunkban a kisebbektől haladunk a nagyobbak felé.
Diridongó
Móra, 2020, 96 oldal

Az elmúlt 70 év gyerekirodalmának klasszikusaiból és a kortársak legizgalmasabb verseiből válogat a Diridongó – vannak benne például állatos versek, meg olyanok, amelyek az otthonról vagy épp a városról szólnak. Az elsősorban ovisoknak szánt könyvet Láng Anna illusztrálta.

Tóth Krisztina
Kígyóuborka
Manó Könyvek, 2020, 54 oldal

Egy kisgyerek életében egy-egy hétköznapinak tűnő élethelyzet is kiemelt jelentőséggel bírhat – ez lehet a tejfog elvesztése, vagy épp egy séta, ami közben rá lehet csodálkozni mindenre, ami csak az utunkba kerül. És aztán természetesen ott vannak a legkevésbé sem mindennapi helyzetek – mint amikor valaki levelet ír a húsvéti nyúlnak, vagy épp nyaralni megy a család –, amelyek ugyanúgy egy-egy versért kiáltanak. A kötetet Szalma Edit illusztrálta. 

Gévai Csilla
Nagyon kék könyv
Corvina, 2020, 92 oldal

Erre a könyvre még Greta Thunberg is elégedetten csettintene – írtuk tavaly a Nagyon zöld könyvről, amikor a Szívünk rajta program kiemelt könyve lett. Gévai Csilla az új könyvben kékre vált, és a víz-tematikát vizsgálja behatóbban. Környezetvédelem, vízvédelem, felelősségvállalás – súlyos, nehezen megfogható szavak egy gyerek számára, de már a Nagyon zöld könyvnél kiderült, hogy Gévai Csilla képes nagyon érthetően és élvezetesen mesélni (és rajzolni) erről a szerteágazó témáról a kisebb korosztálynak is.

Kiss Ottó
Legszebb költéseim
Koinónia Kiadó, 2020, 60 oldal

Kiss Ottó verseskötetében a már meglett korú Laci bácsi idézi fel gyerekkori kalandjait. Miközben a ház körül élő állatokat igyekszik etetni, váratlan dolgok főszereplője lesz. A házi és erdei állatok után az állatkert lakói is feltűnnek a könyvben. S hogy mit keres ott Laci bácsi? Állatkerti gondnok lett belőle, aki éppen fürdeni tanítja a kiselefántot. A könyvet Bódi Kati illusztrálta.

Várfalvy Emőke
Macska és a kaland
Cerkabella, 2020, 48 oldal

A Cerkabella Betűzgető könyvek-sorozatának új részében nem kevesebb derülhet ki a kis olvasók számára, minthogy egy lusta házicicusból válhat-e végeredményben egy igazi kalandor. A kötet kimondottan a kezdő olvasókat célozza meg, csak nagy nyomtatott betűvel van szedve, és a diszlexiás gyerekek is könnyebben olvashatják. A macskakalandokat Maros Krisztina illusztrálta.

Catarina Sobral
Hihetetlen
Ford.: Cser Brigitta, Vivandra, 2020, 40 oldal

Az Asimpa és Az én nagypapám díjnyertes szerzője ezúttal igazán nagy fába vágta a fejszéjét: a világegyetem titkai kutatja. A portugál Catarina Sobral viszont nem akar feltétlenül mindent megmagyarázni, és azt is elismeri, ha valamit esetleg nem tudunk, a színpompás, szuggesztív rajzokkal teli oldalakat lapozgatva mégis valamivel közelebb kerülünk annak megválaszoláshoz, hogy voltaképpen miből is lettünk. A kötet végén még egy minilexikon is segíti a tájékozódást.

Finy Petra
Bodzaszörp
Manó Könyvek, 2020, 86 oldal

A nagyszülők és az unokák különleges kapcsolata áll Finy Petra legújabb gyerekkönyvének középpontjában – és ennél sokkal több is. A gyerekkorhoz ugyanis nem pusztán képek kapcsolódnak, hanem színek, illatok, hangok is. Mindez megidéződik a kötet lapjain, amelyben a nagyszülők nemcsak támogatói, de - ha az élet úgy hozza - cinkosai is a gyerekeknek. A könyvet Bogdán Viktória illusztrálta.

Dániel András
Nincs itt semmi látnivaló!
Pozsonyi Pagony, 2020, 56 oldal

Lámpaoltás után nem marad más, csak a sötétség, a feketeségben viszont egyszer csak színes minták és képek sorjáznak. Az álom és az ébrenlét határán látunk olyasmit, ami nem feltétlenül van ott, de akár lehetne. A kufli-sorozat mellett Dániel András megint egy különálló kötettel jelentkezett, ami egyszerű élethelyzetet fest fel, gondolatai, felvetései ugyanakkor sokkal messzebbre mutatnak.

Princzinger Anna
Tell Vilmos
Holnap Kiadó, 2020, 64 oldal

Rossini operája nyomán a híres svájci íjász történetét meséli újra Princzinger Anna: szabadságvágy, öntudatos szembenállás és egy büntetés, amelyben kulcsszerephez jut egy alma is. Tell Vilmos legendáját újabb és újabb generációk fedezik fel maguknak, amiben ezúttal Szimonidesz Hajnalka illusztrációi is segítenek.

Takács Mari
Bingaminga és a babkák
Csimota, 2020, 104 oldal

Takács Mari ezúttal nemcsak illusztrál, hanem mesél is, mégpedig egy varázslóról (ő a címbeli Bingaminga) és az elszabadult babkákról, akik máskülönben a világ egyensúlyáért felelnek. Különös lények, szokatlan eszközök sorjáznak a mesekötet lapjain, a kalandok végkimenetelét pedig erősen befolyásolják a pozitív gondolatok. Takács Mari vicces, elgondolkodtató és szemet gyönyörködtető könyvet tett le az asztalra.

Kertész Edina
A lány, aki szavakkal varázsolt
Naphegy, 2020, 44 oldal

A Naphegy Kiadó életrajzi sorozatában ezúttal Szabó Magda életének főbb eseményei elevenednek meg: látjuk kislányként, majd fiatal nőként, szerelmesnek és a katedra túloldalán. Irodalmi számkivetettként, aki évekig csak az asztalfióknak írt, majd sikeres íróként, akinek könyvei generációk meghatározó olvasmányaivá váltak. Kertész Edina történetét Takács Viktória illusztrálta. Lapozz bele ITT!

Halász Margit
Hetvenhét vörös bárány
Prae, 2020, 148 oldal

Halász Margit legújabb mesekönyve a skót Jane Haining történetét villantja fel, aki a második világháború alatt zsidó származású gyerekeket és felnőtteket mentett meg a biztos haláltól, ő maga később viszont egy koncentrációs táborban halt meg. A Hetvenhét vörös bárány című kötetben a szerző vegyíti a magyar népmesei motívumokat és a skót hagyományokat, ITT bele is tudtok olvasni. A könyvet Bogdán Viktória illusztrálta.

Lőrinc László
25 szelfi a török korból
Kolibri, 2020, 160 oldal

Az Árpád-kor után lépünk egy nagyot, és máris nyakig vagyunk a középkorban, ami Lőrinc László könyvében kicsit sem sötét, sőt, nagyon is vicces és mai, hiszen a korábbi kötet szereplőihez hasonlóan ezek a történelmi szereplők is csetelnek és szelfiznek meg lógnak a neten. Vajon mit posztoltak volna eleink a csatamezőről, és milyen kommentek születtek volna egy-egy történelmi esemény után? A válaszhoz elég felütni a könyvet, melyet ezúttal is Rátkai Kornél illusztrált. 

Bartos Felicián
Andris és a fehér démon 
Móra, 2020, 253 oldal

Egy igazi fantáziavilágba csöppen hirtelen a címszereplő Andris, akitől egyszeriben valóságos hőstetteket várnak. Hiába csak 13 éves, igazi stratégaként kell helytállnia. Szerencsére nem egyedül kell megfelelnie minden kihívásnak, hiszen új barátai segítenek neki, leginkább Babka, a zseniális szervező, és Glória, a remek tanácsokat adó hajdani királylány. A csapatnak ugyanakkor sietnie kell, hiszen a főváros felé tör a démon, és legyőzhetetlen homokkatonái nem ismernek irgalmat. A kalandregényt Bölecz Lilla illusztrálta. 

Mészöly Ágnes
Fekete nyár
Tilos az Á, 2020

Egy különc kamaszlány és egy idős nő különleges kapcsolatát állítja legújabb kamaszregénye fókuszába Mészöly Ágnes: Fanni nevű hőse sem a suliban, sem pedig otthon nem találja a helyét, egyedül a nyári Con tartja lázban, és hogy elkészüljön rá a jelmeze, amelynek elkészítésében a szomszéd néni lesz a legfőbb szövetségese. Elmúlás és rajongás, titkok és tabuk, valóság és fantázia keveredése jellemzi a regényt.