Nyáry Krisztián (fotó: Tombor Zoltán) - konyvesmagazin.hu
ki

A költészet napján Nyáry Krisztián 20 pontba szedte, miért hasznosak a versek gyerekeknek

Az író tudományos érveket sorolt fel a költészet napján, melyek bizonyítják, hogy a verseknek a matektanulástól a koncentrációig mi mindenre van jó hatása.

Április 11. József Attila születésnapja, a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból Nyáry Krisztián író, irodalmár a közösségi oldalán 20, tudományosan alátámasztott érvet sorolt fel amellett, hogy miért olvassunk a kisgyerekeknek verseket és adjunk a nagyobbak kezébe versesköteteket.

Matektanulás, kognitív fejlődés, empátia

Először is, a ritmus felismerésének evolúciós szerepe van, „enélkül nemcsak a nyelv, hanem a zene és matematika elsajátítására sem lennénk képesek. Azok a gyerekek, akiknek sok verset olvasnak, jobban teljesítenek matematikából”, írja Nyáry. Mondva, énekelve sokkal gyorsabban vagyunk képesek szövegeket megtanulni, mint pusztán olvasva, ráadásul a hangos olvasás

„több érzékszervet is igénybe vesz, ami fokozza a gyermekek tanulási élményét”.

A versek növelik a szókincset, ami segíti a gyerekek nyelvi fejlődését, a ritmus és a rímképletek ismerete pedig „elengedhetetlen az olvasástanuláshoz”, és az olvasási, írási nehézségek leküzdéséhez, sorolja Nyáry Krisztián. A költeményeknek szerepe van a kognitív fejlődésben, a szövegek értelmezésben, de az érzelmek kifejezését és megértését is segítik, ezáltal az önismeretet, az empátiát és érzelmi intelligenciát is képesek növelni.

A kreativitáson és a kritikai gondolkodás elsajátításán túl a versolvasás növeli a gyerekek koncentrációs képességét, tréningezi a memóriájukat. Ezen túlmenően azonban a stressz kezelésében is szerepük lehet, sőt akár közös családi időtöltéssé, kötődési lehetőséggé is válhatnak. Nyáry szerint azonban a legfontosabb:

„A versolvasás vagy vershallgatás mindenekelőtt primer örömforrás is a gyereknek.”

A részletes posztot itt olvashatjátok.

Fotó: Tombor Zoltán / Nyáry Krisztián Facebookja