David Sundin interaktív képeskönyve, A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák minden idők egyik legdacosabb gyerekkönyve, cserébe viszont felejthetetlen kalandot ígér azokra az estékre, amikor a gyerek sehogy sem akar elaludni, sőt, azt is megmutatja, hogy az olvasás nemcsak a passzív befogadásról szól, hanem valódi varázslat.
A Harry Potter-sorozat harmadik részében Hagrid veszi át a Legendás Lények Gondozása nevű óra tanítását, emiatt pedig Harrynek, Ronnak és Hermionének be kell szereznie egy nagyon rémisztő tankönyvet, a Szörnyek szörnyű könyvét, ami rombolni és harapni kezd, amint kinyitják, elolvasni pedig addig nem is lehet, amíg az ember meg nem simogatja a gerincét. Bármennyire is dacos és harapós ez a kötet, a legtöbb gyerek mégis vágyik egy ilyen nehezen kezelhető könyvre, David Sundinnak hála pedig most sokaknak lehet részük hasonló „olvasmányélményben”. A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák egy elképesztően vicces és találékony gyerekkönyv, amivel komolyan meg kell küzdenie minden esti mesét olvasó felnőttnek, cserébe viszont garantált, hogy a gyerek jól szórakozik rajta és hamar bealszik.
Le kell szögeznünk az elején: A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák nem egy szokványos képeskönyv, ugyanis sokkal több benne a dac és spiritusz, mint amit egy átlag gyerekkönyvtől megszoktunk, ennek megfelelően pedig elég interaktív is. Hogy kivel vagy mivel állunk szemben, arra már a borító is figyelmeztet („Teszed le! Stop! Ne! Sicc! Szó sem lehet róla! Ne nyisd ki!”), ha pedig ezek a fenyegetések sem tántorítanak el, akkor a belső borítón lévő versike még egyszer a szándékunk megfontolásra késztet: „Psszt… olyan könyvet olvasni, amelyik ezt nem akarja, kemény dió lehet. Szinte lehetetlen. Nem akarnál inkább másikat olvasni e helyett?”. Már ebből is tudhatjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk,
komoly expedícióra kötelezzük el magunkat, ha ezt a könyvet választjuk estére, de megéri belevágni a kalandba.
És hogy mi következik ezután? Mese egy könyvről, amelyik tényleg nagyon nem akarta, hogy elolvassák, illetve nem is igazán mese, hanem egy betűkből álló akadálypálya. Ez a könyv ugyanis konkrétan mindent megtesz annak érdekében, nehogy valaki elolvassa: ha kell, akkor kormánykerékké változik, amivel a felnőttnek vezetnie kell, máskor új szavak jelennek meg a könyvben és a szöveg halandzsává alakul, de az is előfordul, hogy összemennek vagy felnagyítódnak a betűk, esetleg egészen eltűnnek, és a felnőttnek kell kitalálnia, hogy vajon mi állhatott a mesében. És ha ez még nem lenne elég, akkor az is megesik, hogy a könyv szárnyakat növeszt és megpróbál elrepülni, vagy alig lehet megakadályozni, hogy becsukódjon. Aztán még meg is éget, ha nem jó helyre nyúlsz, sőt, elrohannak a betűk, vagy csak úgy lehet elolvasni őket, ha az ember körbe-körbe forgatja a könyvet.
Ahogy azt a fentiek is mutatják, alaposan át kell gondolni, hogy az ember elolvassa-e a könyvet, amelyik nem akarja, hogy elolvassák, meg kell ugyanis dolgozni érte, ha ki akarjuk deríteni a gyerekkel együtt, hogy miről szól, és benne van az a kockázat is, hogy a könyv közben itt-ott átver vagy megszívat minket, vagy ami még rosszabb: énekelnünk kell egy dicsőítő ódát a könyvről. Ha minden jól megy, akkor viszont
hatalmas kaland lesz a gyerekkel együtt tilosban járni és végigjutni a könyvben elhelyezett vicces kis csapdákon.
És remélhetőleg aztán az olvasás nemcsak minket fáraszt le, hanem a kicsiket is. „Amikor a felnőtt már veszkődött és vergődött és kitalált mindenfélét és énekelt és harcolt és fujkált és olvasott és kormányozott és küzdött, küszködött és kínlódott, a gyerek azt mondta: – Most már aludni akarok. Jó éjszakát!”
A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák az egyik legelevenebb és legvarázslatosabb képeskönyv, amit a gyerek kezébe adhatunk. Magyarra Kleinheincz Csilla fordította és Alexis Holmqvist gyönyörű illusztrációi díszítik. Kivitelezésében is szép gyerekkönyv, amit ráadásul nem is olyan könnyű minden este elővenni, a végén ugyanis meg kell ígérnünk a könyvnek, hogy egészen biztosan nem fogjuk még egyszer elolvasni, amikor pedig a gyerek elaludt, a felnőttnek el kell rejtenie a könyvet, így legközelebb csak akkor próbálhatjuk meg felolvasni, ha előkerült.