Aki elvarázsolja és megnyugtatja a legkisebbeket - Bartos Erika 50
Both Gabi

Aki elvarázsolja és megnyugtatja a legkisebbeket - Bartos Erika 50

Épp húsz éve jelent meg az első kötete Bartos Erikának. Az Anna, Peti és Gergő-sorozat mára gyakorlatilag elérhetetlen, a Bogyó és Babóca pedig elsöprő sikerével együtt is megosztó. Bartos Erika építész végzettséggel lett a kortárs gyerekirodalom egyik legismertebb szereplője, előbbi tetten érhető Brunó meséiben is. És akkor beteg gyerekeknek készülő köteteiről még nem is beszéltünk. Ötvenéves Bartos Erika, boldog születésnapot kívánunk neki! 

Bartos Erika a ma már szinte elérhetetlen Anna, Peti és Gergő című, tizenegy kötetből álló, saját rajzaival illusztrált sorozatával robbant be a magyar gyerekkönyvpiacra. Elképesztő sikert aratott a hétköznapok megmesésítésével, amit bátran nevezhetünk akár baba-szappanoperáknak is. Az egyszerű történetekkel és a jól felismerhető, könnyen reprodukálható „pont-pont, vesszőcske” stílusú rajzokkal szinte minden óvodás és kisiskolás képes volt azonosulni, és a szülőknek is nagy könnyebbséget jelentett, hogy bármikor emelték le a sorozat bármely darabját a polcról, mindig nagy izgalommal hallgatták a kicsik a számukra is ismerős élethelyzetek mesés leírását, és szívesen nézegették a színes rajzokat.

-

Íme, egy lelkes olvasó levelének részlete a sorozatról, mely az író honlapján olvasható: „Ezelőtt is sokat hallottam az Anna és Peti könyvekről, de sokáig nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam, biztosan olyan, mint a többi mesekönyv, amik már vannak itthon. Aztán amikor a kicsi lányomat szoktattam a bölcsibe a múlt héten, kezembe került az egyik kötet és beleolvastam. Nem tudtam letenni, annyira tetszett. A rajzok, a történetek, az életszagúság, az hogy a saját kis családomra ismertem minden egyes lapon. És hogy a lap nagyobbik részét a színes rajzok teszik ki, és pár sor csak a történet, mégis mindent elmesél.” 

Amilyen hangos sikert aratott, annyira megosztó máig

A százezresre tehető rajongótábor mellett sokan felrótták a szerzőnek a történetek kiszámíthatóságát, a nyelvi pongyolaságokat és a sematikus rajzfigurákat. Ám Bartos Erika épp ezzel hozott valami nagyon-nagyon újat a kortársak közé, nem akart többnek mutatkozni, másnak látszani: egyszerűen csak mesélt a családja idealisztikus hétköznapjairól, hiszen a három gyerek, akikről a történetek szóltak, az ő gyerekei voltak, akik sokszor még fotókkal is megjelentek a kötetekben.

bartos erika
Bogyó és Babóca - Évszakos könyv
Magánkiadás, 2018, 108 oldal
Bartos Erika: Bogyó és Babóca - Évszakos könyv könyv

Kétségtelenül vadonatúj, és üzletileg is roppant sikeres műfajt teremtett, amit aztán rugalmasan transzponált át a Bogyó és Babóca immár állatszereplős mesesorozatába. Ebből a KEDD Animációs Stúdió készített igen népszerű animációs filmsorozatot, amelyben a több mint hetven szereplő mindegyikét a kétségkívül zseniális Pogány Judit szólaltatta meg különböző hangokon.

-

Bogyó és Babóca márkanévvé vált, közel ötven különböző kiadvány született, köztük színezők, készségfejlesztők, díjnyertes társasok és lapozók is vannak, nem beszélve a rengeteg merch-termékről. A csigafiú és katicalány diadalmenete közben és után következett néhány verseskötet Bartos Erika alkotói pályáján, ezek is vegyes visszhangot váltottak ki szakmai körökben, de a gyerekek boldogan beleélték magukat a rímes helyzetekbe, hiszen nekik, róluk és értük szólt az összes versszak. Épp ez Bartos Erika nem hétköznapi varázslata, hogy

minden rezdülés, ami a történeteiben zajlik, a gyerekeknek mesél önmagukról.

Valójában minden szülő jól tenné, ha a saját gyerekeinek olyan történeteket mesélne, amelyek róluk szólnak. Ezt a fájó hiányt pótolják Bartos Erika meséi.

Brúnó és Budapest: egy új kaland és sorozat 

Ebben már jóval összetettebb a látványvilág, és végre Bartos Erika rajztudása is teret kaphatott Brúnó meséiben, amely gyerekszemmel mutatja meg a fővárost, de a Balatont is körbejárhatják Brúnóval a gyerekek. Az ismeretterjesztés nehéz műfaj, de Bartos Erikának megvan a különleges kulcsa ahhoz, hogy érdekessé tegyen mindent, ami körülveszi a gyerekeket.

-

Hoppla meséi címmel Pécsről is írt és rajzolt egy hasonlót, és Budapest titkai címmel egy egészen unortodox könyvet is alkotott, ami nem a gyerekeknek szól, mégis élvezhető számukra. Az eredetileg építész szerző itt valóban megmutathatta, milyen nagyszerű a térbeli ábrázolásban, egészen lenyűgöző a kötet képi világa.

Társasjátékok, filmek és dalok is születtek alkotásaiból, sokféleképp és sokan feldolgozták történeteit. Ő maga is készített saját kezűleg bábokat a figuráiból, és alkalomadtán elő is adja a meséit.

A külföldön élő magyar gyerekeknek is rengeteget jelentenek Bartos Erika könyvei, erről tanúskodik egy (betűhíven közölt) olvasói levél: „Csak gratulálni tudok Önnek ezekhez a történetekhez és rajzokhoz, és csak köszönetet tudok mondani, hiszen ezzel a gyerekeink kicsit megismerik Magyarországot, sőt az otthoni étkeket (grízes tészta, bundás kenyér, borsófőzelék...). Nincs más kötet »gyereknyelven«, ami ilyen életközelien ugyanakkor játékosan szól a mai mindennapi életről. Fantasztikus!”

Gyógyító könyvek

Időközben valóságos branddé vált minden, ami az ő nevén jelent meg, ennek köszönhető, hogy az Őrzők Alapítvány felkérésére kereskedelmi forgalomba nem kerülő, úgynevezett gyógyító könyveket kezdett írni és rajzolni Bartos Erika.

Ezt a nem kevés idővel és áldozattal járó munkát teljes egészében karitatív módon végzi.

Rengeteg komoly betegséggel (mint a leukémia, vesebetegség) küzdő gyereknek adott reményt a gyógyulásra, valamint esélyt arra, hogy megértse részletes, mégis teljesen érthető leírásai és képei által, hogy mi történik vele a vizsgálatok alatt, miért van szükség az újabb és újabb, kellemetlenebbnél kellemetlenebb kórházi beavatkozásokra. Ezek a kötetetek is mind azon az egyszerű nyelven íródtak, amely Bartos Erika védjegyévé vált. (Nem olyan könnyű ám egyszerűen írni, mint gondolnánk.)

bartos erika
Gyógypuszi - Kék könyv - Tavaszi és nyári mesék
Magánkiadás, 2023, 160 oldal
Bartos Erika: Gyógypuszi - Kék könyv könyv

A korábbi könyveiben szereplő látványvilág, az ismerősség megteremti a bizalom légkörét a beteg gyerekek számára, akik ezáltal sok félelmetes és nehéz helyzetben kapaszkodhattak abba, amit ezekből a speciális kötetekből megtudhattak. Az érzelmi biztonság, amit kaphattak Bartos Erika sorozatától, felbecsülhetetlen. Külön weboldala van sokrétű segítőkönyveinek, a mentális egészséggel, az autizmussal, az örökbefogadással vagy a születéssel és a halállal is foglalkozik egy-egy kiadvány, és ha mindez nem lenne elég, még ezen felül is rengeteget jótékonykodik a szerző. Továbbadja a rászoruló családoknak azt, amit kapott a termékei vásárlóitól.

Mindannyian sokat köszönhetünk neki

Elképesztő munkabírásával és azzal a különleges egyszerűséggel, amivel alkot, Bartos Erika óriási lehetőséget adott a kortárs gyerekirodalomnak és a nála kevésbé ismert pályatársaknak, hiszen az ő könyveinek üzleti sikerei nyomán a kiadók olyan szerzők könyveit is megjelentethették, amelyeket az ő roppant keresett sorozatainak eladása nélkül nem kockáztathattak volna meg. Bartos Erika rengeteg elismerést kapott, szinte lehetetlen felsorolni a díjait.

Magyar Nyelvőr Díjat kapott Bartos Erika

A Magyar Nyelvőr Alapítvány elismerésében a Bogyó és Babóca-, valamint a Brúnó-könyvek szerzője mellett Haader Lea és Ádám Zita részesült.

Tovább olvasok

Eddigi életművének minden darabjával megteremtette azt a helyzetet, amit nem lehet eléggé megbecsülni, ez pedig nem más, mint az a meghittség és nyugalom, amit a szülő és a gyerek kizárólag a közös mesélések alkalmával élhet át: teljes egészében egymásra figyelnek egy történeten keresztül. Könyvei így biztonságot, szeretet hordozó tárgyakká válnak.

Nem tudom, lehet-e ennél többet adni a gyerekeinknek.

Isten éltesse sokáig Bartos Erikát!

Szerzőfotó: Móra Kiadó