Ezt az 5 könyvet ajánljuk az oroszlánok világnapján
Simon Eszter

Ezt az 5 könyvet ajánljuk az oroszlánok világnapján

Augusztus 10-e az oroszlánok világnapja, ami a csúcsragadozók védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. Mára kevesebb, mint 25 000 példány él vadon. Közülük a legtöbbet Afrikában és Északnyugat-India területén a Gir-erdőben találjuk, ami már kevesebb, mint 600 oroszlánnak ad otthont. Ez azt jelenti, hogy természetes élőhelyükről már 94 százalékban eltűntek, mára minden egyes vadon élő oroszlánra 14 afrikai elefánt, és 15 síkvidéki gorilla jut.

Egy 2018-as tanulmány szerint évente több mint egymilliárd dollárt igényelne az oroszlánok védelme Afrikában, erre azonban mindössze évi 381 millió dollár jutott. A Dél-Afrikai Köztársaság éves bevételének nagy részét az oroszlántenyésztés biztosítja, ugyanis engedéllyel bizonyos területeken sajnos még mindig szabadon lehet rájuk vadászni.

Az oroszlán nemcsak az állatok királya, de a művészetben és az irodalomban is hosszú időre visszamenőleg kiemelt szerepe van, már a kőkori barlangrajzokon és a Bibliában is szerepelt. Most 5 olyan könyvet mutatunk, amikben az oroszlánoké a főszerep.

 

Mia Couto: Az oroszlán vallomása

Mia Couto
Az oroszlán vallomása
Ford. Pál Ferenc, Európa, 2016, 304 oldal
-

2008-ban egy afrikai vállalat tizenöt férfit küldött ki egy geológiai feltárásra Észak-Mozambikba. Ezen a vidéken akkoriban az oroszlánok gyakran támadtak emberre, a végzetes támadások száma néhány hét alatt tucatnyira nőtt, ezért sürgősen vadászokat kellett küldeni a terepre, hogy megvédjék a kutatókat. A vadászok két hónapon át kudarcot-kudarcra halmoztak, állandó rettegésben éltek, mire végre sikerült megölniük az oroszlánokat, mégis mindvégig azt érezték, hogy az igazi bűnösök egy láthatatlan világ lakói, akikkel szemben a puska és a golyó semmit sem ér. A mozambiki szerző stílusa leginkább a híres latin-amerikai mágikus-realizmushoz hasonlít, regényeiben a kelet-afrikai országokat évtizedeken át pusztító háború és a 21. században beköszöntött modern élet áll a középpontban. 

 

C. S. Lewis: Narnia 2. - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

C. S. LEWIS
Narnia 2. - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény - Illusztrált kiadás
Ford. K. Nagy Erzsébet, Háy János, Harmat, 2021, 210 oldal
-

C. S. Lewis hétrészes fantasy sorozata a Narnia krónikái, amiben az állatok beszélni tudnak, mitikus lények élnek, és az egész történetet átszövi a varázslat. Narnia egy jéggé dermesztett ország, ahol sohasem jár a Mikulás és nem létezik a karácsony. A négy testvér - Peter, Susan, Edmund és Lucy - egy vidéki kastélyban álló ruhásszekrényen keresztül lép be a birodalomba, hogy felvegye a harcot a Fehér Boszorkánnyal és csatlósaival. A hó is olvadásnak indul, hiszen Aslan, a Nagy Oroszlán egyre közeledik...

 

Joy Adamson: Oroszlánhűség; Elza és kölykei 

Joy Adamson
Oroszlánhűség
Ford. Ifj. Tildy Zoltán, Gondolat, 1967, 136 oldal
-

Az Oroszlánhűség című kötet Joy Adamson saját élményei alapján született, ugyanis a természetvédő egy elárvult oroszlánkölyköt fogadott örökbe. A történetből megismerhetjük a szerző életét, Kenyát, és egy ritka kapcsolatot, ami ember és állat között bontakozik ki. A kötet folytatása az Elza és kölykei, amiben  megismerhetjük Elza „házasságát”, kölykeinek születését és felnevelését, betegségét és halálát, majd a kölykök további sorsát. A mesterséges környezetben felnőtt Elza sohasem tudott visszatalálni a vadon törvényei közé, de az Adamson házaspár azt akarta, hogy a kölykök újra természetes életet éljenek, ezért Elza kölykeit a Serengeti-rezervátumban helyezték el.

 

Christine Denis-Hout - Michel Denis-Hout: Oroszlánok - Az élet művészete

Christine & Michel Denis-Hout
Oroszlánok - Az élet művészete
Ford. Pesthy Gábor, Gabo, 2003, 220 oldal
-

A fényképekkel és illusztrációkkal teli kötetben a természetbúvár házaspár és egy történész tárják fel az oroszlánok világát. A szavanna királya, az oroszlán egyszerre vad és meglepően gyengéd is lehet. A körülhatárolt rezervátumokban való életre kényszerített, orvvadászok által fenyegetett legelbűvölőbb nagymacska minden titkát bemutatja a könyv, amely a természetfotók, a tudományos kutatás, a költészet és a művészet elegye. Több évszázad meséi és történetei megerősítették az oroszlán legendáját. A történelem előtti időkben oroszlánok járkáltak szerte Európában, és a barlangi oroszlán valószínűleg a neandervölgyi és a crö-magnoni ember kortársa volt, aki évezredeken át rettegett a nagymacskáktól, és vadászott is rájuk. Mára megváltozott az ember és az oroszlán közötti kapcsolat: az ember lett a ragadozó és az oroszlán a zsákmány. 

 

Kaszás György - Elek Lívia: Amit az oroszlánokról feltétlenül tudni kell

Kaszás György, Elek Lívia
Amit az oroszlánokról feltétlenül tudni kell
Animus, 2019, 32 oldal
-

Az oroszlán az állatok királya, vagyis róla aztán mindenképpen tudnunk kell egyet s mást. Például olyan alapvető dolgokat, hogy miért szereti a zöldségest, miért nem néz soha tükörbe, vagy hogy miért nem teszi a kezét a szája elé, ha ásít. Figyelem! Légy óvatos, ha egy oroszlán meghív ebédre. Kaszás György rövidke ismeretterjesztő meséi sokunk gyerekkorából ismerősek lehetnek, az oroszlánok mellett a könyveiből megtudhatunk mindent, amit tudni kell a tigrisekről, a lajhárokról, vagy a zsiráfokról. A kötetet Elek Lívia illusztráció színesítik.