Több mint száz szakértő, köztük geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, matematikusok, történészek, filozófusok és őslakos vezetők osztják meg velünk tudásukat és tapasztalataikat a Klímakönyvben, hogy felkészítsenek bennünket az éghajlati katasztrófa elleni harcra. Olvass bele!
A tanulmányokat Greta Thunberg történetei egészítik ki a tüntetésekről és a világszerte elterjedt "green washingról", amivel rámutat korunk egyik legjelentősebb problémájára: a tömegek rutinszerű félrevezetésére. Azonban bármily lesújtóak is a tények, a fiatal kora ellenére rendkívüli ismertségnek és befolyásnak örvendő aktivista szerint azokból meríthetjük a legtöbb reményt. Az igazság ismeretében ugyanis többé nem maradhatunk tétlenek. Ha egy diák iskolai tüntetése világméretű tiltakozóhullámot indított el, akkor vajon a globális összefogás és rendszerszintű változás milyen eredménnyel járhat?
Klímakönyv (részlet)
Fordította dr. Molnár Csaba
„Ez az új normális” – ezt a szólást gyakran halljuk, amikor a mindennapos időjárási helyzetek gyors változásáról – erdőtüzekről, hurrikánokról, hőhullámokról, áradásokról, viharokról, aszályokról és így tovább – van szó. Ezek a speciális időjárási helyzetek nem csupán egyre gyakoribbak lesznek, de az intenzitásuk is szélsőségessé válik. Olyan ez, mintha az időjárás szteroidokat szedne, és a természeti katasztrófák egyre kevésbé tűnnek természetesnek. De ez nem „az új normális”. Amit manapság látunk, az csak az éghajlatváltozás kezdete, és ezt az üvegházgázok emberi tevékenységből származó kibocsátása okozza. Egészen eddig a Föld természeti rendszerei mérsékelték az emberiség hatását, és megakadályozták, hogy drámai változás jelentkezzen a bolygón. De a Föld rezilienciája, amely oly életbevágó a számunkra, úgy tűnik, nem fog örökké tartani, a bizonyítékok pedig egyre világosabban arra utalnak, hogy
belépünk a drámai változások új korszakába.
Az éghajlatváltozás korábban vált válságossá, mint vártuk. Sok kutató, akivel beszélgettem, azt mondta, hogy sokkolta, amikor látta, hogy a klímaváltozás milyen gyorsan eszkalálódik. Minthogy azonban a tudósok nagyon óvatosak, amikor a jövőre vonatkozó becsléseket kell adniuk, ez talán nem is olyan nagy meglepetés. Ugyanakkor ennek eredményeképpen nagyon kevés ember tudta, hogyan kell reagálnunk, amikor az elmúlt években a jelek egyre nyilvánvalóbbak lettek. És még kevesebb embernek voltak tervei arra, hogyan kell a történéseket kommunikálnia. Úgy tűnik, az emberek nagy többsége másfajta, kevésbé sürgető forgatókönyvre készült. Olyan válságra, amely csak sok évtized múltán érkezhet el, valamikor a jövőben.
És mégis itt tartunk. Az éghajlati és ökológiai válság nem a távoli jövőben történik. Itt és most megy végbe. A következő oldalakon megvizsgáljuk azokat a fő változásokat, amelyek az éghajlat – és az egész bolygó – destabilizálódása miatt indultak meg. Ezen esettanulmányok mindegyike önmagában is elég riasztó, de mivel összefüggnek egymással, képtelenség megoldanunk az egyik problémát anélkül, hogy megoldanánk az összes többit is. A holisztikus problémák holisztikus megoldásokat kívánnak.
Az előttünk álló fő kihívás azonban az, hogy mindezek az események egyszerre történnek, mégpedig maximális sebességgel.
Tudom, hogy a következő fejezetek lehangolók lehetnek egyes olvasók számára, de nem szabad meglepődnünk azon, ami körülöttünk folyik. A természettől és a fenntarthatóságról való eltávolodásunk évtizedei-évszázadai után nem is várhatunk mást. A bolygónak vannak határai és korlátai. Az erőforrásaink nem végtelenek.
Vannak, akik szerint nem teszünk eleget a válság megállításáért és kezeléséért. De ez hazugság, hiszen a „nem teszünk eleget” azt feltételezi, hogy valamit azért teszünk. Viszont az a kellemetlen valóság, hogy gyakorlatilag nem teszünk semmit. Vagy, hogy igazságosak legyünk, nagyon-nagyon keveset teszünk – messze nem annyit, amennyire szükség lenne. De talán még fontosabb, hogy nem teszünk semmit azért, hogy a folyamatok javuljanak vagy visszaforduljanak – legjobb esetben is csak védekezünk. A kapzsiság, a profit és a bolygó pusztításának erői olyan hatalmasak, hogy a természetért vívott küzdelmünk arra korlátozódik, hogy kétségbeesetten próbáljuk elkerülni a totális természeti katasztrófát. A természetért kellene harcolnunk, ehelyett azonban azok ellen harcolunk, akik az elpusztítására törnek.
Képzeljük el, hogy hol tartanánk ma, ha nem lennének környezetvédők, aktivisták, tudósok és őslakos természetvédők.
Ők értünk harcolnak, sok esetben az életüket és a szabadságukat is kockáztatva.
Képzeljük el, hogy mi történne, ha az a sok millió ember, aki ténylegesen próbálná jobbá tenni ezt az élő bolygót, lehetőséget kapna arra, hogy valóban elkezdhesse visszafordítani ezeket a folyamatokat, ahelyett hogy csak az állandóan épülő új csővezetékek, feltárt olajmezők, megnyitott szénbányák és új erdőirtások folyamatos pusztítását igyekszik megállítani. Akkor talán előtűnnének a javulás első jelei, a jótékony visszacsatolási folyamatok és a kedvező fordulópontok. De nem itt tartunk. Ehelyett úgy tűnik, hogy a negatív események ördögi körében rekedtünk – márpedig ez a körforgás egyre gyorsul, és minél tovább engedjük szabadon haladni, annál nehezebb lesz egyszer megállítani. És nem, sajnos ez nem „az új normális”. Ez a válság egyre súlyosabbá fog válni, amíg nem sikerül megállítanunk a létfenntartó rendszereink folytatódó pusztítását – amíg nem részesítjük előnyben az embereket és a bolygót a profittal és a kapzsisággal szemben.