Súlyok és hangsúlyok, Írások az utóbbi két évtized magyar irodalmáról, (1989–2009) Napkút kiadó, Ára: 2790 Ft, Terjedelem: 308 oldal
ELŐSZÓ
„Bármit mondjon is a bölcselő kritika, mely minden irodalmi tüne-ményt egy általános okfőre hajlandó visszavezetni; valamely uralko-dó irányt mindig és egyedűl a politikai vagy társadalmi helyzetből magyaráz; így a mostani csaknem kirekesztő lyraiságot fatalis meg-nyugvással fogadja, mint ama helyzet egyedűl lehetséges eredmé-nyét: az irodalom-történet lapozója kénytelen megvallani, hogy a kor követelései mellett, néha azok daczára is, a fényes siker, a lángész sikere az, mely darab időre megszabja a költészet irányát. Igaz, hogy végelemzésben a lángész megint korának szülöttje, de, épen mert genie, ritkán folytatója is egyszersmind: sőt nem egyszer annyira meghasonlik azzal, hogy csak a jövő hozza meg neki az elismerést.” Arany János 1861-ben megjelent tanulmányában ugyan elsősorban a magyar költészetről fogalmaz meg állításokat, megállapításait azon-ban a mindenkori irodalomkritika is szem előtt tarthatja. Az adott jelent vagy a közelmúltat értelmező elemzések eredményei minden-képpen megfontolandók, azonban a visszatekintés távlata biztosíthat olyan értékelő rálátást irodalmunk egy szeletére – az utólagosság kitüntetett helyzetéből –, mely talán másképp értékelhet és rendsze-rezhet. Így élhetünk a belátással, miszerint értelmezéseink bár meg-fontolandók, azonban esendők.
A tanulmánykötet alcíme (Írások az utóbbi két évtized magyar iro-dalmáról [1989–2009]) egyértelműen kijelöli azt az időszakot, mellyel a gyűjteménybe foglalt írások foglalkoznak. Az időintervallum kez-dete az 1989-es esztendő, mely Magyarországon – ahogyan több kelet-európai államban is – a társadalmi és politikai átrendeződések éve volt. A tárgyalt időszak kijelölése tehát nem irodalom-immanens szempontok alapján történt, s így az időbeli behatároltság nem kíván semmi esetre sem olyan fényben föltűnni, mintha egy szilárd és rögzült, kezdő- és végponttal rendelkező korszak kijelölése lenne. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a tanulmányok, melyek természetesen a jelölt időszakra koncentrálnak, azonban kiinduló-pontjuk gyakran a hetvenes vagy a nyolcvanas évekre tehető. Szabó Lőrinc
(át)értékelése és kutatása kapcsán mutat rá Kabdebó Lóránt arra, hogy hogyan formálja és alakítja a jelen költészetéről és ennek ha-gyományairól való gondolkodást a Szabó Lőrinc-líra jelenkori értel-mezése. Schein Gábor Petri György kilencvenes évekbeli költészetét elemezve nem tekint el attól a folyamattól, mely e lírában már a nyolcvanas években jelentkezett. Ahogyan Vilcsek Béla Zalán Tibor, Turczi István és Petőcz András munkásságáról értekezve kiemeli, hogy az „új nyelvi magatartás kialakítására törekvő fiatal művészek körében a nyolcvanas évek legelején elemi erővel tör felszínre a folyamatok alakításában való részvételnek s azzal párhuzamosan a jelen levésnek és a meglévőtől való (el)különböződésnek a vágya.” Hasonlóképpen mutat vissza a kilencvenes éveket megelőző évti-zedre Bedecs László a magyar prózaírás tendenciáit elemezve, vagy Zsávolya Zoltán, aki a magyar drámairodalom műveit és alkotóit választotta értelmezése tárgyául. Mindezek is jól mutatják, hogy az utóbbi két évtized időszakának magyar irodalmáról szóló írásai ho-gyan nyúlnak vissza azokhoz az előzményekhez, hagyományokhoz, melyek a kötet alcímében jelzett időintervallum előtt is már jelentő-séggel bírtak. Ezek az értelmezői magatartásmódok is jelzik, hogy az 1989-es időpontot nem lehet egyértelműen – az irodalom alakulását figyelve – korszakhatárként felfogni, ugyanakkor attól sem tekinthe-tünk el, hogy – ahogyan Bedecs László írja tanulmánya bevezetőjé-ben – „a szabadság élménye, azaz a cenzúra megszűnése és ezzel párhuzamosan könyvkiadók tucatjainak és új folyóiratok százainak (!) indulása alapjaiban rendezte át az irodalmi nyilvánosságot, változ-tatta meg az irodalomról folyó diskurzusok lehetőségét és tette a korábbinál változatosabbá az irodalom témáit és beszédmódjait”.
Az irodalomról szóló diskurzusok sokfélesége és változatossága egyúttal a különböző – részben már meglévő – értelmezői közössé-gek megerősödéséhez is vezetett, melyek eltérő módon értelmezték és értékelték a magyar irodalom hagyományait, jelenben alakuló tendenciáit, s ezeknek az értelmezéseknek természetes velejárója volt – és az jelenleg is – a párhuzamosan létező irodalmi kánonok kialakulása. A különböző értelmezői közösségek értékítéleteinek megértéséhez azonban feltétlenül szükséges e közösségek vizsgálata is, amit feltehetően az időbeli távolság fog majdan lehetővé tenni, hiszen – ahogyan Kálmán C. György fogalmaz az értelmező közös-ségek kapcsán – „az irodalmi viták vagy értelmezések konfliktusai egyszerűen nem is érthetők meg anélkül, hogy valami módon le ne írnánk az ezekben részes értelmezői közösségeket”. Jelen tanul-mánykötet azonban nem e közösségek leírására tesz kísérletet, sok-kal inkább ezek eltérő értékeléseit és elemzéseit gyűjti egybe. Ugyan-akkor a figyelmes Olvasó annak is tanúja lehet, hogy a különböző hagyományelemeket működtető elemzések – melyeket alapvetően eltérő diskurzusok megszólalásainak is tekinthetünk – miként foly-tatnak egymással párbeszédet az egymás mellé kerülésnek köszönhe-tően. Az összeállítás szempontjaként azt is megjelölhetjük, amit Szegedy-Maszák Mihály A bizonytalanság ábrándja: kánonképződés a posztmodern korban című tanulmányában leginkább hiányol(t) a ma-gyar irodalomtörtént-írás magatartásmódjából: „Hiányzik annak a józan tudomásulvétele, hogy egymástól merőben különböző értel-mező közösségek léteznek ebben az országban, életkortól, nemtől, származástól, iskolázottságtól, politikai nézetektől függően.”
E tanulmánykötet szerzői meglehetősen eltérő irányokból, kü-lönböző hagyományokból merítve tettek eleget a felkérésnek, s írtak hol összegző, áttekintő, máskor egy-egy alkotást, életművet elemző szöveget az elmúlt két évtized magyar irodalmáról. Akadt olyan szerző, aki az elmúlt időkben elhallgatott szerzőket és elnémulásuk okát vizsgálta (Jász Attila), más (Erős Kinga, Papp Ágnes Klára, Kránicz Gábor) egy-egy alkotást emelt ki, például Szőcs Géza Limpopóját, Sigmond István Angyalfalva című művét vagy Esterházy Péter Harmonia cælestis című regényét. Bedecs László az elmúlt évti-zedek prózatendenciáit vázolta, ahogyan átfogó írásra vállalkozott Borcsa János és Bertha Zoltán is, mikor a ’89 utáni erdélyi magyar irodalom szintézisét kísérelték meg, utóbbi a vallásos költészet szempontjából. Hasonlóképpen összefoglal Zsávolya Zoltán is a kijelölt időszak drámairodalmát szemlézve, miközben rövid, moza-ikszerű összegzést is ad szerzőkről, művekről. Jól egészíti ki az előbbi szerző drámáról szóló tanulmányát Deres Péter szintén drá-máról, színházról írt elemzése, aki a gyakorló dramaturg szempont-jából (is) értékeli az irodalmi és színházi eseményeket, lehetőségeket. A korántsem teljes felsorolásból kitűnik, hogy a szerzők értelmezői magatartásmódjának köszönhetően egészen eltérő súlyok és hang-súlyok alakulhatnak ki a magyar irodalomról a kötet olvasása során, s így irodalmunk egy másfajta (újfajta) értelmezési lehetősége is felvillanhat. Minthogy a kötet egy pillanatig sem kíván egy átfogó irodalomtörténet szerepében tetszelegni, érdemes arról is szólni, hogy az egybegyűjtött tanulmányok csupán a magyar irodalom egy vékony szeletét fedik le, s inkább az eltérő szemléletek és értelmezé-sek egymásmellettiségén van a hangsúly, mintsem a teljesség iránti vágyon. És a különböző értékítéletek összeolvasása olyan értelmezői távlatokat nyithat, melyek a hagyomány és a tendenciák új értelme-zéséhez vezethetnek, hiszen amint Szeged-Maszák Mihály írja: „Csakis az ilyen merőben különböző értékrendeknek a tárgyszerű szemügyre vételével lehetne eljutni a nemzeti kánon nagyon is idő-szerű átalakításához. Félrevezet a kérdés, igaza van-e vagy sem an-nak, aki értékel egy művet. Sokkal érdemesebb arra válaszolni, mi-lyen kánon alapján fogalmaztak meg ilyen vagy olyan ítéletet.”
Vincze Ferenc
A kötet szerzői:
Bedecs László
Bence Erika
Bertha Zoltán
Borbély András
Borcsa János
Deres Péter
Erős Kinga
Halmai Tamás
Jász Attila
Kabdebó Lóránt
Ködöböcz Gábor
Kránicz Gábor
Papp Ágnes Klára
Pomogáts Béla
Prágai Tamás
Rácz Péter
Schein Gábor
Sturm László
Szepes Erika
Vilcsek Béla
Zsávolya Zoltán
