Krusovszky Dénes: Elromlani milyen, Kalligram, 2009, 88 oldal
Részlet:
Szabálytalan részek
A szabálytalan részeket is
össze lehet illeszteni, mondtad
nekem azon az éjszakán,
a lakótelepi erkélyen,
amit te balkonnak hívtál.
Később a szentjánosbogarakról
beszéltünk, cigarettád parazsával
mutattad, hogyan repültek,
mikor utoljára láttad őket.
Én a lombról meséltem, a vérszilva
ágairól, amik az ablakomon
kopogtak, ha fújt a szél.
Most azt hiszem, mindig fújt.
Ezeket a képeket illesztettük össze,
nem logika, hanem elszántság szerint.
*
Csak részletekben tudok
elbúcsúzni tőled,
ma a vállaidat, holnap majd
a hátadat gyászolom.
Ki akarok vinni mindent,
a lomtalanítás nyugalmára várok,
nem jön el, egy üres testre,
ami újrakezdhető.
*
De így jutsz eszembe még most is,
állsz a vakufényben, kivillansz
a vízből és nem nézel a gépbe.
Miért nem nézel rám?
Sötét folyó, félmosoly, láthatatlan
túlpart.
Nyelvem helyén
száraz kavicsok forognak.
Mintha beszélgetnénk
Amikor az egymásba rakott mélytányérok
ugyanazon a hangon szólalnak meg,
mint egy személyvonat,
nem akarok a közelben lenni.
Nem azért, mert félek,
de már egy kertvárosi délutánban is
nehéz a harag és az unalom egyensúlyát
megtartani.
Mintha mindkét kezem szatyorban végződne.
Ráadásul ezek a nem szűnő kérdések,
mint most is, hogy mondjam meg,
mi a közös bennem és ebben
a puszta falból kimeredő rozsdás csőben?
Beomlott mozdulatok. Kiáll
belőlük egy láb, egy testrész.
Megérezni egy másik ember szagát,
az már majdnem olyan,
mintha beszélgetnénk.
Tizenkét sor a rossz előérzetről
Talán valami megmarad,
a hajnal, a bicikliút, a part,
de legalább ez a furcsa
szó: föveny. Vagy ahogy
egymás mellett fekszenek, mint
egy arcon, a bajusz és mosoly.
Csak ennyi, de ha ennyi sem,
akkor is, a mozdulat,
talán ez az egy nem tűnik
el, ahogy felülnek, mert
érzik, hogy lassan odaér.
És visz mindent, innen is, tovább.
A nyüszítés egy meghatározott pontja
A kinti zajra rányitni bentről
a csendet, legyen szinte elviselhetetlen
a keveredés, mint a zsír,
ahogy soha sem tökéletesen fehér.
Vagy azt elképzelni, hogy mi történne,
ha bármit el tudnék olvasni,
ajtórésen beszűrődő fényt,
levált csempe helyét a falon, féknyomot.
A nyüszítésnek van egy meghatározott
pontja, még nyitva a száj,
de hang már nem jön ki rajta.
Ilyenkor akár nevetés is lehetne.
