Közhírré tétetik: Muzaffer Izgü, Napkút kiadó, 2009, 96 oldal, 1490 Ft, Illusztrálta: Cavit Yaren, Fordította: Sipos Katalin
Részlet:
Hol volt, hol nem volt…
Mivel minden mese így kezdődik, ezért mi is így kezdjük mesénket. Tehát, hol volt, hol nem volt. Most közületek néhányan azt gon-dolhatják:
–De hát, az apukám fizetése, az anyukám keresete.
Mások azt mondhatják:
–Hopp, vettem valamit, aztán a zsebpén-zem máris elfogyott.
Megint mások azt fogják mondani:
–Lám, milyen gyorsan elröpült a vakáció, akárcsak a hol volt, hol nem volt…
Mi következik ezután?
Úgy kezdtük mesénket, hogy egyszer volt, hol nem volt, és úgy folytatjuk, hogy „amikor a teve kikiáltó, a patkány meg borbély volt”.
Na jó, de mi jön azután?
Hát, mi jönne azután, hogy a teve kikiáltó, az egér meg borbély volt. Az csak hagyján, hogy a teve lehet kikiáltó a magas termetével és nagy szájával, de vajon az icike-picike egér lehet-e borbély?
Kicsikéim, el ne felejtsétek, hogy ez csupán egy mese, és a mesében minden lehetséges, a teve így kiálthat: „Hé, emberek, közhírré téte-tik!”, és belevisszhangzik ég és föld. Úgy meg-remegteti a levegőt, hogy az ablakokból az emberek fejére esnek a virágcserepek, és a tökök recsegve megrepedeznek. Az egér pe-dig olyan ügyesen megborotvál, észre sem vesszük, hogy a fejünk tetején a hajunkon ta-picskolva már le is borotvált minket, vagy úgy megkopasztott, mint a libákat szokták. Egy-szerre csak azon kapjuk magunkat, hogy tar kopaszra nyírt minket a kisegér, mintha már nem is a fejünket látnánk, hanem a helyén csillogó beton lenne…
Nos, rendben. A tevétől meghallottuk mindazt, amit kellett, az egér pedig alaposan megborotvált minket. Most mit mondjunk? A mesénk mindjárt elkezdődik, természetesen kell mondanunk valamit, de mit?
Valahol nagyon messze volt egy ország, és ennek az országnak az élén egy padisah.
Akárcsak a tévében egy-egy előadás, film bemutatása előtt kiírják annak a címét és sze-replőit a képernyőre, most mi is sorra megmu-tatjuk a feliratokat. Ezek szerint tehát, a me-sénk főszereplője a padisah…
De várjatok csak, valóban a padisah a fő-szereplő? Ennek a padisahnak nincsen gyere-ke vagy valakije? Már hogyne lenne, persze hogy van gyereke!
És hány van neki?
Egyetlenegy.
Fiú vagy lány?
Lány.
És hogy hívják?
Rózsavirág…
Ó! Akkor az is lehet, hogy Rózsavirág a fő-szereplő, vagy nem?
Már hogyne lehetne! Hiszen még el sem kezdődött a mesénk, várjuk csak meg, hogy elkezdődjön, majd kiderül, hogy a padisah vagy Rózsavirág lesz-e a főszereplő.
És Rózsavirág nagyleány már?
Á, dehogy, veletek egyidős…
Ha élne még a nagymamánk, és ő mesélné ezt a mesét nektek, azt mondaná:
–Ennek a padisahnak az egyetlenegy lá-nya, Rózsavirág, olyan gyönyörű szép, sudár termetű és jó volt! Szeme akár két fekete sző-lőszem, ajkai cseresznyepirosak, orcája mint egy mosolygós alma, álla pedig mint a sárga birsalma.
Mintha ez nem is egy ember feje lenne, hanem a zöldségesbolt kirakata.
Nem, nem és nem. Rózsavirág egy magatokforma lány volt, vagyis egy afféle lány. De nagyon eszes egy lány volt ám. És honnét jöttünk rá, hogy eszes volt? Majd ti is rá fogtok jönni a mese során.
Rózsavirágnak egy barátnője sem volt. A hatalmas nagy palotában nem volt egyet-lenegy barátnője sem, volt viszont egy barátja, akit Esőnek hívtak…
Eső egyidős volt Rózsavirággal.
