Jon Fosse: Álmatlanság, Kalligram, 2008, 72 oldal, 1800 Ft
Mit csináljunk, kérdi Alida
Az éjjel meg kell húzódnunk valahol, mondja a lány
Igen, mondja Asle
Legalább húsz ajtón bekopogtunk és szállást kértünk, mondja Alida
Volt az több is, mondja Asle
És senki nem akart befogadni, mondja a lány
Senki, mondja a fiú
Hideg van kint aludni, és átáztunk, mondja a lány
Igen, mondja a fiú
és állnak sokáig és nem szólnak és esik és hideg van és nem látni senkit az utcán, napközben sokan voltak az utcákon, mindenféle népség, fiatalok, öregek, de most benn vannak mind a házaikban, benn a fényben és a melegben, és szakadni kezd az eső és szakad az égből és tócsákban áll előttük a víz és Alida leteszi a szatyrait és leguggol és a mellére csuklik az álla és lecsukódik a szeme és Alida ülve alszik és Asle is nagyon fáradt, nagyon fáradt, hiszen olyan régen feküdtek ágyban és nem tudtak elaludni Herdis mama házában a Hegyen és felkeltek és lementek a hajóhoz és elindultak a hajóval délnek Bjørgvinbe és hosszú volt a hajóút, de jól haladtak, egész éjjel jó szelük volt, csak délelőtt ült el a szél és megálltak és sodródtak a vízen és Asle olyan fáradt, hogy állva elaludna, de nem lehet, azt nem, most nem aludhat, de becsukta a szemét és látja, milyen csendes ma a fjord és kéken csillog, és a nyílt tenger kéken csillog, és a hajó lágyan himbálózik az öbölben, és a Csónakházat zöld lejtők veszik körül, és ő a padon ül és kezében a hegedű és az álla alá teszi a hegedűt és játszik és onnan, onnan a Hegyről Alida szalad felé, és mintha Asle játéka egyesülne Alida könnyű és zölden villanó mozdulataival, és Asle boldogsága muzsikával áraszt el mindent, ami nő és lélegzik, és érzi, hogy Alida iránti szerelme egyre erősebb és a muzsika már maga a szerelem és eláraszt mindent, ami nő és lélegzik, és Alida megáll mellette és leül a padra, és ő csak játszik tovább, és Alida a combjára teszi a kezét, és ő csak játszik, játszik és a muzsikája a magasba száll és megnyílik az ég, mert tegnap ismerték meg egymást, Asle és Alida, és megbeszélték, hogy a lány lejön hozzá, de még alig beszélgettek, tegnap beszélgettek először, de amióta felcseperedtek és abba a korba kerültek, amikor a fiúk nézegetni kezdik a lányokat, és a lányok nézegetni kezdik a fiúkat, meglátták és megbabonázták egymást, már a legelső pillantás a szívükig hatolt, ezt tudták mindketten, szavak nélkül is, és tegnap este beszélgettek először, mert tegnap este Asle elment Sigvald papával muzsikálni a leitai nagygazda lakodalmába, ahol Sigvald papa azon az éjjelen muzsikált, mikor megismerte Silja mamát, akkor a leitai nagygazda házasodott, és tegnap este a lányát adta férjhez, és mikor Asle megtudta, hogy a lakodalomban Sigvald papa fog muzsikálni, kérte, hadd mehessen vele.
Jól van, velem jöhetsz, mondta Sigvald papa
Magammal viszlek, nincs mit tenni, mondta
Nincs mit tenni, belőled is muzsikus lesz, mondta
és Sigvald papa azt mondta, hogy ha Asle erre született és ha muzsikusnak kell lennie, akkor legyen az, már most is olyan jól zenél, hogy a játékát tekintve felnőtt muzsikusnak is beillene, és ha valaki muzsikus, akkor nem lehet más, nincs mit tenni, muzsikus lesz ő, a fia is, és ezen nincs mit csodálkozni, mert az apja, az öreg Asle is és a nagyapja, az öreg Sigvald is muzsikus volt, valószínűleg az a család sorsa, hogy zenészek legyenek, holott muzsikusnak lenni inkább istencsapás, leginkább az, mondta Sigvald papa, de ha valaki muzsikus, akkor nem lehet más, ha már így van, akkor nincs mit tenni, igen, erről meg van győződve, mondta Sigvald papa, és ha valaki megkérdezné tőle, mi fakasztja belőle a zenét, akkor azt mondaná, hogy a gyász, mikor valamit gyászol, vagy csak a gyász maga, és játék közben enyhül a gyász és könnyű álommá szelídül és az álom örömet és boldogságot ígér, ezért kell a muzsika, ezért kellett Sigvald papának muzsikálnia, és a gyászból mindenkinek kijutott és ezért szerették hallgatni a muzsikát, ez így volt, mert a muzsikától felemelkedik és a magasba száll az emberek lelke, akár halotti tort, akár esküvőt tartottak, vagy akár csak táncra és mulatságra jöttek össze, de miért éppen nekik jutott a muzsikussors, ezt bizony nem tudta Sigvald papa, honnan tudta volna, Sigvald papa sose volt túl eszes, de tűrhető muzsikus volt, már kicsi gyerekkora óta, olyan idős korában, mint Asle, mikor olyan idős volt, mint most Asle, már tűrhető muzsikus volt, sok mindenben hasonlítanak egymásra, mondta Sigvald papa, és mikor olyan idős volt, mint most Asle, elkísérte az apját, Asle nagyapját lakodalomba muzsikálni, ahogy most Asle kíséri el őt és így tanulta el tőle a muzsikálást, és nyár derekán elmehetett a bálba Sigvald papával muzsikálni, és elmehetett vele a torra muzsikálni, ahogy Sigvald papa is elment az apjával lakodalomba, torra, bálba, de hogy kedvére volt-e Sigvald papának, hogy a fia is muzsikus lesz, ez más kérdés, és nem is jutott senkinek eszébe, a muzsikussorsról nem kérdezte senki, de aki nincstelen, annak iparkodnia kell és élni Isten ajándékával, így volt, ilyen volt az élet
Ma este megpróbálhatsz muzsikálni, mondta Sigvald papa
és azt mondta, hogy menjenek el ketten a lakodalomba, és mikor már muzsikált egy ideig, Asle átveszi, mondta
A tánc elején én játszom, mikor meg már belemelegednek, átveszed a hegedűt, mondta
és Sigvald papa és Asle felvették az ünneplőruhájukat és Silja mama enni adott nekik, és azt mondta, hogy viselkedjenek rendesen és ne igyanak sokat és ne csináljanak bolondságot, mondta Silja mama, és Sigvald papa elindult a hegedűtokkal a kezében és mellette ment Asle és mikor már mentek egy ideig és a leitai nagygazda udvarához közeledtek, az apa leült és elővette a hegedűjét, állított rajta és keresgélte egy kicsit a hangot az ujjával és aztán elővett a tokból egy üveget és jól meghúzta és megint játszott egy kicsit, vigyázva, mintha csak próbálgatná a hegedűt, aztán Sigvald papa Aslénak adta az üveget és mondta, húzza meg és Asle meghúzta és odaadta neki a hegedűt és mondta, hogy kezdje el lassan és aztán fokozza a tempót, mindig akkor jó a muzsika, ha először csak keresgéli a hangot az ujjával, aztán nekilendül, majdnem a semmiből kezdje, aztán húzza rá, a semmiből emelkedjen fel a magasba, mondta és Asle megpróbált a semmiből felemelkedni a magasba, egészen lassan kezdte, amilyen lassan és halkan csak tudta, és felszállt
Ez az, mondta Sigvald papa
Már most is remekül muzsikálsz, mondta
Úgy játszol, mintha sose csináltál volna mást, mondta
és Sigvald papa megint meghúzta az üveget és Asle visszaadta neki a hegedűt és Sigvald papa Aslénak nyújtotta az üveget és Asle megint meghúzta és nem mozdultak csak ültek ott szótlanul
Muzsikusnak lenni istencsapás, mondta aztán Sigvald papa
Mindig menni, mindig csak elmenni, mondta
Igen, mondta Asle
Otthagyni a kedvesedet, otthagyni önmagadat, mondta Sigvald papa
Mindig mást szolgálni, mondta
Mindig, mondta
Sosem a magad kedve szerint, mondta
Mindig más kedve szerint, mondta
és Sigvald papa azt mondta, hogy neki Silja mama és Asle a mindene, neki ugyan nem hiányzik a sok menés és muzsikálás, de mit tehet, nincs semmije, a világon semmije sincs, csak a hegedűje és a két keze és ez a nyomorult muzsikusélete, mondta Sigvald papa és felállt, azt mondta, induljanak Leitába a nagygazdához és végezzék a dolgukat, amiért fizetik őket, és azt mondta, Asle maradjon kint az udvaron és tegye, amihez kedve van, és később, estére, mikor már erősen járják a táncot, jöjjön be, hogy lássa őt, és mikor majd int neki és szünetet tart, akkor veszi át Asle a hegedűt
Húzd, mondta Sigvald papa
És ettől kezdve te muzsikálsz, mondta Sigvald papa
Így lett muzsikus a nagyapádból, akiről elneveztünk, mondta
És most te vagy soron, mondta
Egyszer én is így kezdtem, mondta
és Asle hallja, hogy Sigvald papa hangja megakad és ránéz és látja, amint ott áll mozdulatlanul és könnyes a szeme és Asle látta, amint a könny lefolyt Sigvald papa állára és megfeszült az állkapcsa és szeméhez emelte az öklét és széttörölte a könnyeket
Induljunk, mondta Sigvald papa
és Asle Sigvald papa hátát nézte, ahogy ment előtte, és nézte a hosszú haját, egy darab madzaggal volt megkötve hátul, Sigvald papa haja egykor fekete volt, olyan fekete, mint Asléé, most teli volt ősz szálakkal és meg is ritkult és Sigvald papa kissé nehezen lépked, már nem fiatal de nem is öreg, és Asle hallja, hogy megszólal egy hang, nem maradhatnak itt, mondja a hang és Asle kinyitja a szemét és meglát egy magas fekete kalapot és egy szakállas ábrázatot és ott áll egy ember, az egyik kezében hosszú bot, a másikban lámpás és a lámpást Asle arcához emeli és egyenesen Asle arcába néz
Itt nem lehet aludni, mondja az Ember
Itt nem lehet aludni, hallják, mondja ismét az Ember
és Asle látja, hogy az Emberen hosszú fekete kabát van
El kell innen menni, mondja az Ember
Igen, mondja Asle
De nem tudjuk, hova menjünk, mondja
Nincs hol lakniuk, kérdi az Ember
Nincs, mondja Asle
Akkor beviszem magukat a fogdába, mondja az Ember
Mit követtünk el, kérdi Asle
Még semmit, mondja az Ember
és hümmög egy kicsit és leengedi a lámpást
A nyárnak vége, mondja az Ember
Ősz végén sötét van, hideg és nyirkos a levegő
De hol találunk szállást, kérdi Asle
És ezt tőlem kérdi, mondja az Ember
Igen, mondja Asle
Van elég fogadó és szálló Bjørgvinben, mondja az Ember
Itt, az Instad utcában is van néhány, mondja
Fogadó és szálló, kérdi Asle
Igen, mondja az Ember
És kapunk ott szállást, kérdi Asle
Kapnak, mondja az Ember
De hol, kérdi Asle
Ott az utca végén a túloldalon van egy fogadó, mondja az Ember
és az utca végére mutat
Ott ahol ki van írva, hogy Fogadó, mondja
De nincs ám ingyen, mondja
Menjenek, mondja
és az Ember elmegy és Asle Alidára néz és látja, ahogy guggolva alszik és az álla a mellén, és itt nem maradhatnak természetesen, ebben a hidegben, ebben a sötétben, ebben az esőben most, ősz végén, de egy kicsit még, egy kicsit még pihenhetnek, jót fog tenni és Asle olyan fáradt, olyan fáradtnak érzi magát, hogy leginkább ő is lefeküdne és elaludna és feküdne és aludna egy hétig és ő is leguggol és Alida hajára teszi a kezét és Alida haja vizes és Asle végigsimítja a haját és beletúr az ujjával és becsukja a szemét és fáradtnak és erőtlennek érzi magát és látja Sigvald papát a leitai házban a széken ülve muzsikálni, a fekete-ősz hosszú hajával, amelyet egy madzag fog össze hátul és Sigvald papa felemeli a vonót, és elhal a zene, és Sigvald papa feláll és kortyol egyet az üvegből és kortyol egyet a korsóból és körülnéz és meglátja Aslét és magához inti és odaadja neki a hegedűt
Most muzsikálj te, mondja Sigvald papa
Így van ez, bizony, mondja
Adok egy kis erősítőt, mondja és Aslének nyújtja az üveget és Asle alaposan meghúzza és még egyszer meghúzza és visszaadja Sigvald papának az üveget és Sigvald papa odanyújtja neki a korsót
Igyál egy kis sört is, mondja
A zenésznek kell az erősítő, mondja Sigvald papa
és Asle kortyol a sörből és visszaadja Sigvald papának a korsót és leül a székre és ölébe veszi a hegedűt és végighúz a húrokon és pengeti egy kicsit a hegedűt és azután rendesen az álla alá fogja és nem hangzik rosszul és Asle muzsikál, és kezdődik a tánc, és Asle muzsikál és csak húzza és nem hagyja abba, húzza tovább, győzni akar a nehéz gyász fölött, könnyíteni akar a gyászon, enyhíteni és könnyíteni, szárnyat bontani és könnyedén felemelkedni a magasba, addig fog játszani és csak húzza és húzza és rátalál a hangra, amely a magasba emeli a muzsikát és szárnyalni kezd, igen, igen, szárnyal a magasba, most már nem is kell húzni, magától szárnyal a muzsika, világot teremt maga körül, és aki hallgatja a muzsikát, mind érzi, és Asle felemeli a tekintetét és meglátja, hogy ott áll a lány, ott áll a lány, Asle meglátja maga előtt Alidát, ott áll a dús fekete hullámos hajával és a fekete szemével. És Alida hallja. Hallja, hogy felszáll a muzsika és ő is a magasban lebeg. A föld fölött lebeg. És most együtt lebegnek a magasban, a fiú és a lány. Alida és Asle. Asle látja Sigvald papa arcát és mosolyog, mosolya csupa öröm és Sigvald papa szájához emeli az üveget és alaposan meghúzza. És Asle hagyja, hogy szóljon a muzsika. És Alida vele van. Asle a szemében látja, hogy vele van. És Asle hagyja, hogy lebegjen. És amikor a lebegésben súlytalanná válik, felemeli a vonóját és a hangok szétszivárognak. És Asle feláll és átnyújtja Sigvald papának a hegedűt és Sigvald papa átöleli és magához szorítja. És Sigvald papa kezében a hegedűvel magához szorítja Aslét. És Sigvlad papa hátraveti a fejét, álla alá fogja a hegedűt és lábával veri a ritmust és játszani kezd. És Asle elindul Alida felé, Alida ott áll a fekete hosszú hajával és a nagy szomorú fekete szemével. És Alida elindul Asle felé, és Asle átkarolja, és kimennek és egyikük sem szól, csak mikor már kinn vannak az udvaron és megállnak, és Asle elengedi a vállát
